2p
Egyre több a tehetős magyar - a prémium ügyfeleknek kínálják az új csomagot.

Nem értik a hazai fiatalok a pénzügyi hírek nyelvezetét, alig érdeklik őket a pénzügyek és legtöbbször a megfelelő szülői minta is hiányzik - ezt mutatják az  Európai Unió, de a Magyar Nemzeti Bank korábbi kutatási eredményei is.

Előrelépések azonban vannak: a Nemzeti Alaptantervben már évek óta szerepel a gazdasági nevelés mint kiemelt fejlesztési feladat. Ugyanakkor a pénzintézeteknek nem szabad a szülőket, és az iskolákat magukra hagyniuk. A bankoknak is nyitottabbaknak kell lenniük, ha azt akarják, hogy a most felnövekvő  hazai „Y” és „Z”  generációk már nemzetközi szinten is sokkal aktívabbak legyenek a pénzügyi területeken.

Yalcinkaya Veronika, a Citibank közép-európai marketingigazgatója szerint a helyzet ugyanakkor nem olyan lesújtó, mint 20-25 évvel ezelőtt. Egyre több a tehetős, biztos egzisztenciával rendelkező magyar állampolgár, aki ismeri annyira világ pénzügyi eseményeit, hogy a globális pénzpiacokon is jelen akarjon lenni. A Citibank nekik szeretne különleges lehetőségeket nyújtani.

Az új 0 Ft-os Citi díjcsomagot azok az ügyfelek vehetik igénybe díjmentesen, akik legalább 2 millió forintnak megfelelő egyenleggel rendelkeznek a banknál. Számukra kedveznek a januárban induló prémiumbanki szolgáltatással, amely a kedvezményes bankügyintézésen felül dedikált személyi bankárt, elsőbbségi kiszolgálást is biztosít.  Az elvárt áltagegyenleg nem csak bankbetétből állhat, hanem a banknál fennálló, megtakarítás is beleszámítódik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG