2p
Újabb magyar devizahiteles ügyben tarthat tárgyalást ősszel az Európai Bíróság, a perben a hazai közjegyzők szerepét tekintheti át a luxembourgi testület - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.

Az Erste-ügyként emlegetett per részleteiről Lehóczki Balázs, a luxembourgi bíróság sajtóosztályának munkatársa a lapnak elmondta, hogy egy magánszemély 2007 végén vett fel svájcifrank-hitelt a pénzintézettől, az adós kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett, amit közjegyzői okiratba foglaltak. 

A lap írása szerint a dokumentum akkor nyert különös jelentőséget, amikor az ügyfél nem tudta fizetni a törlesztő részleteket, az irat miatt a végrehajtás megindításáért a hitelintézetnek nem kellett bírósághoz fordulnia, elegendő volt a közjegyzőt megkeresnie, és indítványozni az úgynevezett végrehajtási záradék kiállítását.

A közjegyzőnek vizsgálnia kell a tisztességtelenséget?

A közjegyző eleget tett a bank kérésének, a hitelfelvevő azonban úgy véli, a folyamat jogszerűtlen volt, szerinte a közjegyzőnek - az uniós szabályok miatt - a megállapodás aláírásakor kötelessége lett volna vizsgálni, hogy a devizakölcsön-szerződés tartalmaz-e tisztességtelen feltételeket - írja a lap.

Az Európai Bíróság arról dönt majd, hogy - a közösségi rendelkezések szerint - elegendő-e a végrehajtás elrendeléséhez a közjegyző közreműködése, de az is kiderülhet, a közjegyző köteles-e áttekinteni a szerződést, megvizsgálni az egyes kikötéseket - számol be a napilap. Lehóczki Balázs a lappal közölte: a perben ősszel tarthat tárgyalást a luxembourgi testület.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG