2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, a bankok majd tájékoztatnak.

A banki elszámolással és a forintosítással kapcsolatban az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, ha az összes vonatkozó jogszabály és MNB rendelet elkészül a bankok minden ügyfelet pontosan tájékoztatni fognak. Az átszerződésekkel 2015 harmadik negyedévének végére végezhetnek a bankok - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. Persze, ha tájékozott szeretne lenni, mindig elolvashatja a forintosításról készített kisokosunkat>>

A főtitkár kifejtette, a bankszektor ezt követően felkészül arra, hogy a forintosítást és a fair banknak megfelelő új szerződéseket és az elszámolást elkészítse. Az a törekvésük, hogy egy ügyféllel csak egyszer kelljen találkozni, ezért nagyfokú automatizmusra törekszenek. Úgy vélekedett, a bankszektor operációs lehetőségét figyelembe véve, az összes munkatárs átcsoportosításával 2015 harmadik negyedévének végére végezhetnek a bankok az átszerződésekkel - írta az MTI.

Ki jár jól a forintosítással?

Arról, hogy a forintosítással ki fog jól járni, kifejtette: "aki bízott a kormányban és bízott a bankszövetségben, tehát fizette mindig rendesen a hiteleit, és belépett az árfolyamgátba a lakáshitelesek közül, ők fognak a legjobban járni". Ezt azzal magyarázta, hogy akik az árfolyamgátba beléptek, kaptak a kormánytól és a bankoktól is valamennyi kedvezményt, és a kormánytól kapott kedvezmény "extra módon" megmarad nekik.

A banki operáció a főtitkár szerint a jövő év negyedik negyedévében szabadulhat fel, akkortól koncentrálhatnak a normál üzleti működésre és futhat fel a hitelezés.

A főtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában cáfolta, hogy bármilyen háttér-megállapodás született volna a forintosítás kapcsán. A bankszektor még a piaci áron történő forintosítás esetén tőkéjének harmadát veszti az elszámolás kapcsán, ez nagyon komoly tétel. Kovács Levente szerint a bankoknak jogi aggályaik vannak az elszámolási törvénnyel - nem kizárt, hogy a hazai jogérvényesítési eljárások lezárultával lesz bank, amelyik külföldön keresi majd igazát -, ugyanakkor a hatályos jogszabályokat a bankrendszer mindig is betartotta, így fog tenni az elszámolási törvénnyel kapcsolatban is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG