4p
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 októberében 162, míg 2012 áprilisa és 2014 októbere között 180 412 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken a honlapján, egyúttal bejelentette: a forintosítás miatt ezután nem frissíti az adatokat.

Még októberben is nőtt a szerződések száma

Az októberi új árfolyamgát szerződések száma 53 százalékkal alacsonyabb az előző havinál. Az árfolyamgát I. szerződési feltételekkel 2012. március végéig összesen 5712 szerződést kötöttek. A megkötött árfolyamgát I. és II. szerződések darabszáma október végén 186 124 volt. 

A megnyitott, aktív gyűjtőszámlák száma októberben elérte a 172 875-t, ebből 168 101 a hitelintézeteknél, 4774 a pénzügyi vállalkozásoknál volt. A gyűjtőszámlák száma azért kevesebb, mint a megkötött szerződéseké, mert az előbbieket a szerződéskötések után, egy későbbi időpontban nyitják meg. A megkötött szerződések közül csak azok lépnek hatályba, amelyek esetében a hiteladós legkésőbb a gyűjtőszámlahitel első folyósításáig megfelel a törvényi feltételeknek. A gyűjtőszámlahitel-számlák számát és állományát az időközben lejáró, kifutó hitelek is csökkentik. 

A hitelintézeteknél nyilvántartott lakossági deviza jelzáloghitel szerződések száma még tovább csökkent, a szeptember végi 466 ezerről október végére 462 ezerre. A hitelintézeteknél megnyitott gyűjtőszámlák aránya a lakossági deviza jelzáloghitelek számához viszonyítva 36,1-ről 36,4 százalékra nőtt. 

A már rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya 2014. október végén 1476,62 milliárd forint volt, ennek 96 százalékát (1412,93 milliárd forint) a hitelintézetek, 4 százalékát (63,69 milliárd forint) a pénzügyi vállalkozások nyújtották. A hitelintézeteknél ez az összes lakossági deviza jelzáloghitel állományának a 41,6 százaléka. 

A gyűjtőszámlahitel állomány októberben 1,227 milliárd forinttal nőtt, így október végére elérte a 27,978 milliárd forintot. Az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő devizahiteles ügyfelek októberben 2,404 milliárd forint, eddig összesen 49,758 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek.

Feleslegessé válik az árfolyamgát    

A jegybank bejelentette: miután a pénzügyi intézmények kötelesek a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsönök fennálló teljes állományát az elszámolási törvényben meghatározott fordulónappal forintkövetelésre átváltani, a devizahiteles ügyfelek árfolyamgát konstrukcióba történő belépése okafogyottá vált, ezért az MNB a továbbiakban nem frissíti a rögzített árfolyamon törlesztő devizakölcsönök publikált adatait. 

Az árfolyamgát konstrukció nagy valószínűséggel 2015 áprilisáig marad fenn. Az árfolyamgátba belépettek esetében a fogyasztói követelést az esedékessé vált és lejárt tartozások elszámolása után elsősorban a gyűjtőszámla-hitel, a fogyasztói követelés ezt esetlegesen meghaladó részét pedig a gyűjtőszámla-hitelhez kapcsolódó devizahitel-tartozás terhére számolják el. 

Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG