3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A Buda-Cash ügyben a kormány munkabizottsága keresi az állampapírokat, de félő, hogy már nem találnak meg mindent - Varga nem érti, hogy dolgozhatott korábbi Globex-vezető a cégnél.

Félő, hogy eltűntek az állampapírok

A Buda-Cash-ügy teljes körű felülvizsgálatára hozta létre a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium a közös munkabizottságot, amelynek három belügyminisztériumi és három nemzetgazdasági minisztériumi tagja van - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a TV2 Mokka című reggeli műsorában.

Elkezdték megnézni, hogy az állampapírok - amelyek sok mindenhez fedezetként szolgáltak - megvannak-e még. Megjegyezte: lehet, hogy már csak fiktív módon van fedezet bizonyos ügyletek mögött.

A kormányt most az érdekli, hogy mindenki megkapja a pénzét

Az ország legnagyobb brókerbotrányának további történéseiről itt olvashat >>

Rámutatott arra, hogy a munkabizottság nem nyomozó hatóság. A munkabizottságban azt szeretnék elérni, hogy lehetőség szerint az állami intézményeknél ne legyen fennakadás, ne maradjanak ellátás nélkül. A munkabizottság feladata lesz az információ átadás is, példaként említette a miniszter, hogy már közölték az érintett önkormányzatokkal, nyissanak új számlát, ahová a kincstár utalni tud.

Az államnak, a kormánynak most az a dolga, hogy megnézze, az állami intézményeket milyen kár érte, 84 önkormányzat számlája ragadt bent az érintett pénzintézetekben. A legfontosabb, hogy márciusban a bérek, a szociális juttatások, támogatások kifizetésre kerüljenek - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. 52 nemzetiségi önkormányzatnak is a pénze az érintett pénzintézeteknél van, de még fel kell mérni, hogy fizetésekről, vagy dologi kiadás fedezetéről van-e szó - tette hozzá.

Felháborító disznóságok

A miniszter felháborítónak nevezte, hogy korábban éveken keresztül lehetett adatokat hamisítani, úgy vélte: valószínűleg jól szervezett körről van szó, ha a felügyelet elől el tudták titkolni az információkat. Felidézte: 2009-ben volt egy törvénymódosítás, amely lehetővé tette, hogy öt évente kelljen egy ilyen céget átvilágítani, az új felügyeleti vezetés hivatalba lépésével, már az első vizsgálatoknál kiderültek a "disznóságok".

Vargának a Globex jutott eszébe

Furcsa módon ugyanazok az emberek kerülnek elő az ügyben, akik korábban már eltüntettek pénzt, köztük közpénzeket is a nyilvánosság elől - mondta Varga Mihály. Példáként említette a Globex volt vezetőjét, Gyarmati Jánost, a Buda-Cash korábbi vezérigazgatóját.

Adódik a kérdés, hogy akivel kapcsolatban egyszer már bűncselekmény felmerült, vagy pláne, akivel szemben jogerős bírósági ítélet van, az mit keres még a gazdasági életben, hogyan lehet rá pénzt bízni - fogalmazott a miniszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG