3p
A nemzetgazdasági miniszter szerint a bankszövetséggel és az igazságszolgáltatás szereplőivel is egyeztetnek, hogy olyan megoldást lehessen találni, ami a hitelesek többségének elfogadható legyen.

Varga Mihály bízik benne, hogy lesznek még az idén a devizahiteles ügyfeleket segítő kezdeményezések, a nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán azt is jelezte, hogy a következő hat hónapban további javaslatokat dolgoznak ki. Leszögezte: nincs olyan megoldás, amelyik minden devizahitelesnek jó, de arra kell törekedni, hogy az ügyfelek minél nagyobb körét elérjék.

A devizahitel, mint pénzügyi konstrukció kivezetésének idejét firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta: bízik abban, hogy 2014 már ennek az éve lesz, amikor több lakáscélú devizahitelt nem folyósítanak Magyarországon. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés kedden elfogadta az árfolyamgát kiszélesítéséről szóló törvényjavaslatot, ami áprilisig tartó hathónapos kilakoltatási moratóriumot is magában foglal. "A következő hat hónapot kell kihasználnunk arra, hogy további megoldásokat dolgozzunk ki" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mikor várható az átfogó rendezést lehetővé tevő mentőcsomag, azt felelte: a 780 ezer devizahiteles ügyfél száma mára 520 ezerre csökkent, a hitelesek kétharmadán már segítettek az eddig bevezetett intézkedésekkel, a végtörlesztéssel, az árfolyamgáttal vagy a Nemzeti Eszközkezelő (NET) létrehozásával. Hozzátette: soha nem tudnak olyan megoldást találni ami minden devizahitelesnek jó legyen, de arra kell törekedni, hogy az ügyfelek minél nagyobb körét tudják elérni.

Keresik a megoldást

Az árfolyamgát kiszélesítéséről szóló keddi döntéssel olyan ügyfelek számára is lehetővé teszik a kedvezmények és támogatások igénybevételét, akik eddig ezt nem tudták megtenni - mondta. A nemzetgazdasági miniszter véleménye szerint a munkát ugyanakkor folytatni kell.

Arról is beszélt, hogy konzultációs fórumot indítottak a devizahitelek jogi hátterének pontosítására, mivel számos, egymásnak ellentmondó bírósági döntés született. Hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy sikerüljön akár a bankszövetség javaslatáról, akár az igazságszolgáltatásban résztvevő szereplőkkel együtt olyan  megoldást találni, amelyet az ügyfelek döntő többsége el tud fogadni.

A Kúriára várnak

Varga Mihály közölte: a kormány arra vár, hogy a Kúria olyan jogegységi döntést hozzon, amelynek alapján a parlament és a törvényhozás érdemi lépéseket tud tenni. "A szakmai háttér ehhez rendelkezésre áll, gazdasági döntéseket nagyon gyorsan meg tudnánk hozni, de jogi megalapozottság nélkül nagyon veszélyes terepre tévednénk" - fogalmazott a tárcavezető. A jogegységi határozat idejére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy a független igazságszolgáltatási intézmények minden más intézménytől függetlenül hozzák meg a döntéseiket.

A nemzetgazdasági miniszter bízik abban, hogy a bíróságok is látják, hogy hosszú távon nem tarthatóak fenn a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatban született egymásnak ellentmondó ítéletek. A példaként a pécsi és a debreceni ítélőtábla egymással ellentétes döntéseit említette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG