2p
Következő évtől szabályozzák az interchange díjakat. A Mastercard régóta ellenezte ezt a lépést, a Bankszövetség szerint a bankoknak még többe fog így kerülni a kártyás vásárlás.
Mi az interchange díj, és miért fontos a banki ügyfeleknek?

Csalódottságát fejezte ki a MasterCard regionális igazgatója, Hemberger András a bankkártyák belföldi használata után felszámított interchange díjak tervezett módosítása miatt egy keddi budapesti rendezvényen.

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint a bankkártyával fizető, valamint az azt elfogadó fél pénzügyi szolgáltatói nem számolhatnának fel egymás között betéti kártyák esetén 0,2, hitelkártyáknál pedig 0,3 százaléknál magasabb díjat és jutalékot (interchange díjat).

Mégsem ösztönzi a kártyás vásárlást?

Hemberger András a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) rendezett sajtótájékoztatón, amelyen a Fejér megyében, a MasterCard finanszírozásában indítandó POS-terminál telepítési programot ismertették, elmondta: a Fejér megyei projektet így is végigviszik, hogy elősegítsék a kártyás fizetés terjedését, bár a bankközi jutalék tervezett szabályozása más irányba mutat.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs vezetője a tájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzügyi szolgáltatóknak 1 ezrelékes veszteségük lesz minden kártyás fizetés után, figyelembe véve a tranzakciós illeték mértékét és az interchange díjak tervezett szabályozását. kérdés, hogy ezt mennyiben tudják majd átterhelni a fogyasztókra.

Arról már készültek hatástanulmányok, hogy a két ezrelékes limit esetén a bankkártyák éves díja körülbelül 5-600 forinttal nőhetnek. A kereskedőket a szabályozás azonban ösztönözheti arra, hogy POS-terminálokat telepítsenek, tehát több helyen fizethetünk majd kártyával.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG