1p
A végtörlesztéshez december végéig folyósított 25 milliárd forinttal az összes hiteligény 28 százalékát fedték le az integrált takarékszövetkezetek, az előzetes számok szerint azonban a januári kihelyezések akár a decemberit is meghaladhatják.

Így várhatóan a lakossági hitelezésben mintegy 5 százalékos piaci részt képviselő hazai takarékok nyújtják majd a devizahitel-kiváltáshoz felvett forinthitel több mint harmadát.

* Január első három hete alapján.

Hónapról hónapra pörgött fel a takarékok devizahitel-kiváltó forinthitelezése. Január harmadik hetére elérte a 40 milliárd forintot az integrált takarékok által októbertől kihelyezett összes devizahitel-kiváltó forinthitel összege. Míg az októberben kihelyezett mintegy 380 millió forint a végtörlesztéshez adott összes forinthitel 17 százalékát tette csak ki, addig a novemberi 4 milliárd forint körüli folyósítással már az összes hasonló célú kihelyezés 25 százalékát, a decemberben kihelyezett 20,6 milliárd forinttal pedig már több mint 28 százalékát mondhatta magáénak a szektor.

A bankoktól fordultak a takarékok felé

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség előrejelzése szerint az egyre dinamikusabb hitelezés januárban sem torpant meg, sőt több hitelintézet visszajelzése szerint ebben a hónapban tetőzik majd a hitelnyújtás. Folyamatosan nőtt a takarékok hálózatában kiszolgált külső ügyfelek aránya is, az októberi 72 százalékról 94 százalék közelébe ért december végére, s erre a szintre lehet számítani januárban is.

Varga Antal, az OTSZ ügyvezetője

A forinthitelért folyamodó ügyfelek harmadát szolgálták ki az integrált takarékok, amely jó eredménynek számít, tekintve, hogy több szövetkezeti hitelintézetnél folyamatosan csúcsra járatták a hitelbírálati kapacitást. A hitelkérelmek befogadását azonban január 15-20 között be kellett fejezni ahhoz, hogy a már beérkezett kérelmeket megfelelő körültekintéssel és óvatossággal bírálhassák el a takarékoknál a kitűzött január végi dátumig – emelte ki Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője.

500 milliárd forint mozdulhat meg

A takarékoknak is igazodniuk kell a felelős hitelezést meghatározó jogszabályokhoz, be kell tartaniuk a fedezettségre és az adós jövedelmére vonatkozó előírásokat, s ennek megfelelően kell megvizsgálni a kérelmeket is. A hitelkiváltás befejezését tehát nem forrás vagy a tőkeprobléma indokolja. Mintegy 500 milliárd forint forrás mobilizálható további hitelcélokra és a szektorszintű átlagos tőke-megfelelési mutató is 15 százalékos.

A végtörlesztés mérlegét az OTSZ szerint még korai megvonni, hiszen több szövetkezeti hitelintézetnél az igazi hajrá januárra esik, de az már most bizonyos, hogy a csaknem 5 ezer darab új hosszú távú hitelszerződés révén több korábban elvesztett ügyfelet szereztek vissza és növelték a lakossági hitelezésben meglévő 5 százalékos piaci részüket is.

Ahhoz képest, hogy a takarékok az összes lakossági devizahitel 1,5 százalékával rendelkeztek, a kiváltáshoz adott hiteleknek már eddig is csaknem harmadát folyósították – emelte ki Varga Antal.
A takarékok végig tartották magukat a végtörlesztés kezdetén felállított sorrendhez, miszerint elsősorban saját devizahiteles ügyfeleiket kívánják kiszolgálni, másodsorban volt ügyfeleiket, akik korábban más banktól vettek fel devizahitelt, s harmadsorban nem keresik az új, eddig más banknál szolgáltatást igénylő lakosokat.

Nagyobb lesz a veszteség is

A kedvezményes végtörlesztési árfolyamon egyébként az integrált takarékoknál is az összes devizaadósság mintegy 10 százalékát fizették vissza december végéig, csakúgy, mint a bankoknál. Emiatt a korábban becsültnél nagyobb, várhatóan 2 milliárd forint veszteséget szenved el a szektor 2011-ben, s az integrációba tartozó néhány hitelintézet veszteséggel zárja majd az évet. Az egyszeri veszteséget azonban hosszabb távon ellensúlyozza az új ügyfelek szerzésével járó többletbevétel – bizakodnak az OTSZ-nél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG