2p
Az MNB még bírságot is kiszabott B. Attilára, az alapkezelő volt vezérigazgatójára.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában visszavonta az ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt. (ACCESS alapkezelő) befektetési alapkezelésre, portfóliókezelésre, s befektetési tanácsadásra vonatkozó tevékenységi engedélyét. A jegybank e döntését megelőzően – a fokozatosság és arányosság elve szerint – több, egyre súlyosabb intézkedést hozott az alapkezelővel szemben, ám annak jogsértő helyzete továbbra is fennáll.

Kétszer is bírságoltak

Az MNB először 2017. májusban szabott ki 7 millió forintos bírságot többek közt azért, mert az ACCESS alapkezelő szavatoló tőkéjén belül a likvid vagy azonnal készpénzre válthatóan rendelkezésre álló eszközök elmaradtak a jogszabályban előírt minimumtól. Az alapkezelő ezután többször hajtott végre tőkepótlást, ám végül annak hosszú távú rendelkezésre állását nem igazolta.

Az MNB az alapkezelő egyéb feltárt jogsértései, a befektetők érdekeivel ellentétesen meghozott befektetési, illetve egyéb célzatú döntései miatt korábban, 2018. augusztus 21-én publikált határozatában 24,5 millió forint bírságot is kiszabott az alapkezelőre. A jegybank egy másik célvizsgálata nyomán, szintén ma publikált határozatában emellett 20 millió forint bírságot szabott ki B. Attilára, az ACCESS alapkezelő volt vezérigazgatójára is, s az elkövetett szabálytalanságok gyanúja miatt feljelentést is tett az illetékes nyomozó hatóságnál.

300 befektetővel rendelkeznek

Az engedélyvisszavonás nyomán az ACCESS alapkezelő letétkezelő bankjai folytatják le a kezelt befektetési alapok megszűnési eljárásait. Az alapkezelő korábbi legnagyobb ügyfélszámú alapjának a megszűnési eljárása már 2017 márciusától folyamatban van. E kör magában foglalja az úgynevezett „brókerbotrányok” nyomán a korábbi Buda-Cash Brókerház Zrt. „f.a.” befektetési szolgáltató közismert tevékenysége nyomán már korábban illikviddé vált sorozatot is. Az ACCESS alapkezelő további, likvid alapjainak összesen közel 300 (jórészt intézményi) befektetője megtakarításának kifizetéséről a letétkezelő gondoskodik az érintetteknek.

Az ACCESS Alapkezelő alapjaiban kezelt vagyon a magyarországi befektetési alapokban kezelt összvagyon mindössze 0,04 százalékát teszi ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG