A nagy sikerre való tekintettel az MNB október elsején elindította a Növekedési Hitelprogram második szakaszát, amelynek teljes keretösszege 2000 milliárd forint. Ebből a 2013 végéig felhasználható keret 500 milliárd forint. A hitelprogram lényegében az első szakaszban megadott feltételekkel folytatódik, azonban történt néhány olyan módosítás, amivel érdemes tisztában lenni – hívták fel a figyelmet a K&H szakértői.
Több változás is van
A legfontosabb változtatás talán az, hogy a cégeknek nem kell az egész futamidő alatt fenntartaniuk a kkv státuszt, elég, ha az a szerződéskötéskor teljesül. Ez pedig azt jelenti, hogy a program második szakaszában lényegesen több vállalkozás juthat forráshoz.
Fontos kitétel azonban, hogy csak azok vehetik igénybe a kedvező kamatozású hitelt, amelyeknek a többségi tulajdonosi körében 2013. augusztus 31-ét követően nem történt változás, illetve az alapítás dátuma augusztus 31-e előtti” – hívta fel a figyelmet Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletágának vezetője.
Változott az üzletrészvásárlás feltétele is, ugyanis most már a 10%-os üzletrész elérésére irányuló tranzakció is finanszírozhatóvá vált, szemben a korábbi 50%-kal. A forgóeszközhitel maximális futamideje viszont 1 évre csökkent, folyósítani pedig továbbra is csak pénzügyileg teljesítetlen számlák bemutatására lehet.
Van, ami szigorúbb lett
Több kikötés született a nem finanszírozható ügyletekkel kapcsolatban is. Így a hitelprogram második szakaszában nem lehet a hitelt a cégcsoporton belül és a cégcsoport kapcsolt vállalkozásai közötti tőkeemelésekre, vásárlásokra és vevőkövetelésekre fordítani. Nem támogatható az a beruházás, amelynél az épület fő rendeltetési jellege az ingatlan nyilvántartásban lakóingatlanként vagy üdülőként szerepel. Emellett személygépkocsi vásárlásra sem igényelhető a kedvezményes hitel, kivéve, ha a cég fő tevékenysége 2013. augusztus 31-ig folyamatosan személyszállítás volt.
Az új program hitelkerete továbbra is maximum 2,5%-os kamatmarzzsal nyújtható a vállalkozásoknak, 10 éves futamidőre. Nincs azonban kvótarendszer meghatározva a bankok számára az I. és a II. pillér számára. Igaz, az új hitelek és hitelkiváltások 90-10%-os arányát lényegében folyamatosan tartani kell.
A második hitelprogramban az első szakaszhoz hasonlóan a K&H értékpapír fedezetet biztosít az MNB felé a kihelyezett hitelek után.
A Növekedési Hitelprogram október 1-én indult második szakaszában az idén felhasználható keretösszeg mintegy 500 milliárd forint. A program alapvető kritériumai nem változtak, ugyanakkor néhány fontos módosítás történt az első szakaszhoz képest – tájékoztatott Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletágának vezetője.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Milliárdos Covid-megbízásokhoz vezettek az autóalkatrészes és offshore-os céges szálak
2 perce
-
Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
16 perce
-
Közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről
41 perce
-
Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
2 órája
-
Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
2 órája
-
Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
3 órája
-
Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
3 órája
Mfor.hu Top24
- Tényleg sóval hintették be a megszüntetett kekvákat
- Keményen üzent az akkumulátorgyáraknak Gajdos László, külön igazgatóságot ígért
- Lemondott Vaszily Miklós az MBH Bankban betöltött pozíciójáról
- Nyomozást indított a rendőrség Orbán János Dénes ügyében
- Ruszin-Szendi Romulusz: tragédiák történtek az elmúlt napokban
- Nem kedvezett a mai nap az euróváltásnak
- Huszonegy év után lehet valóban szabad szenteste napja
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Közérdekű
Milliárdos Covid-megbízásokhoz vezettek az autóalkatrészes és offshore-os céges szálak
Frissen létrehozott cég és pénzmosoda is a kezdveményezettek között.
2 perce
Makro / Külgazdaság
Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Így indult a pénteki kereskedés.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00 -
26 millió dollárért vett GameStop-részvényeket a milliárdos vezérigazgató2026. szeptember 23. 08:48
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Robotépítést tanulhatnak diákok
10:54
-
Személyre szabott rákterápia kutatására kapott ösztöndíjat egy magyar tudós
10:37
-
Több mint 15 milliárd forintos beruházást nyert el egy magyar építőipari cég Romániában
10:20
-
Az áfabevallások 99 százalékát olyan rendszeren keresztül küldik még mindig az ügyfelek, amely január elsejétől megszűnik
10:00
-
Majdnem kétszer annyi magyar halt meg, mint amennyi született
09:41
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46
-
Azonnal reagált Lengyelország az orosz légitámadásokra
2026. szeptember 24. 13:20
-
A nap képe: így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban
2026. szeptember 24. 14:08
-
Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
2026. szeptember 24. 17:16
-
Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
2026. szeptember 24. 13:58



