1p
A Magyar Telekom igazgatósága a 2011. gazdasági év után részvényenként 50 forint osztalék kifizetését javasolja a Közgyűlésnek - közölte szerkesztőségünkkel a társaság.

A közlemény szerint a javasolt részvényenként 50 forintos osztalék összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített arányát) a 30-40% közötti céltartományban kívánja tartani. Ezen túlmenően a javasolt osztalékszint figyelembe veszi a csoport 2011-es évi gazdasági helyzetét és készpénz termelését, valamint a magyar távközlési szektorra kivetett különadó hatását.

A Magyar Telekom 2012. április 16-án tartja éves rendes közgyűlését. Az igazgatóság javaslata szerint osztalékra azon részvényesek lesznek jogosultak, akik 2012. május 8-án értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek. Az osztalék kifizetésének javasolt kezdőnapja 2012. május 15.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Telekom nettó vesztesége 7,457 milliárd forint volt 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 64,378 milliárd forint nyereséggel, a bevételek egy év alatt 2 százalékkal, 597,6 milliárd forintra mérséklődtek. A jelentős veszteség hátterében több egyedi tétel áll, többek között, hogy a macedón szegmensre 31,4 milliárd forint értékvesztést kellett elszámolni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28330 28210 28560 -0,60% 0 0 7 849 702 850 HUF 2025-08-01 17:13:37
MOL 3022 3014 3048 -0,92% 0 0 857 697 498 HUF 2025-08-01 17:10:34
MTELEKOM 1738 1726 1748 -0,23% 0 0 475 979 552 HUF 2025-08-01 17:05:07
RICHTER 10400 10370 10500 -1,14% 0 0 1 558 908 660 HUF 2025-08-01 17:05:17
OPUS 572 562 587 -0,35% 0 0 98 155 440 HUF 2025-08-01 17:05:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A pesti tőzsde is megsínylette Trump legújabb húzását
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,05 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 100 518,47 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Meg fog lepődni, mi történt a forinttal pénteken
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Negatívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,25 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Trump valami nagyon furcsát tett az Apple-lel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:21
Pánikvásárlás hajtotta az Apple-t.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:41
A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Rossz érzés meglátni, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:43
Nemzetközi devizakereskedelemben vitézkedik a forint.
Részvény / Deviza / Áru Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:11
Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Kijózanodott a forint, és ütőképes lett
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 18:55
Gatyába rázta magát a forint csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi szelek felfelé fújták a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A Meta és a Microsoft rekoderedményei húzzák nyitáskor az amerikai tőzsdéket
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 16:33
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG