3p
Az év utolsó napjai békés emelkedéssel teltek, az év utolsó napján aztán egy viszonylag feltűnőbb esés következett. Ez már gyanús, de az ami ezután történt már kifejezetten rossz ómen. Megismétlődhet a 2008-as válság?

A tavaly decemberi heves ingadozások és a felemásra sikerült mikulás rally után nagy várakozás előzte meg az évkezdetet, hogy iránymutatást kaphassunk az egész évre vonatkozólag. Az amerikai piacok ki is tettek magukért: az utolsó 65 év leghevesebb kilengését produkálták.

Borús szilveszter

Az év utolsó napjai békés emelkedéssel teltek, az egész éves masszív nyereséget megtartották az alapkezelők, hogy méretes bónuszaikat zsebre tehessék. Az év utolsó napján aztán egy viszonylag feltűnőbb esés következett, jóllehet csak félnapos kereskedés volt, amikor általában kis forgalom, kis mozgás a jellemző.

Ez már önmagában gyanús volt. Az idei év első napja, ami egy kósza péntek volt (ismét nem teljes értékű nap) megint kisebb esést hozott. Aztán jött az első teljes hét első két napja egy igen combos lejtmenettel. Olyannyira, hogy az S&P 500 első 3 napi teljesítménye az 1950 óta a 3. legrosszabb lett a maga 2,86 százalékos értékével. Ennél nagyobb esés csak 2000-ben volt 4,57 százalékkal, illetve 2008-ban 3,86 százalékkal. Mindkét év méretes mackót hozott.

Van azonban egy, még ennél is érdekesebb adat. Az utolsó 50 évben az idein kívül csak egyszer, 2008-ban fordult elő, hogy az előző év utolsó napja és az év első 3 napja egyaránt esést produkált. Márpedig 2008-ban tudjuk, mi következett utána: 1929 óta a legnagyobb összeomlás.

Borúra derű

Ezzel az érdekességeknek még nincs vége. Az év negyedik napján felfelé vették az irányt a piacok, az 5. napon pedig egyenesen szárnyaltak, mondhatni szputnyikoltak. Ennek pedig az lett az eredménye, az év 4. és 5. napjának együttes teljesítménye 2,97 százalék lett, a legmagasabb ugyancsak 65 éve! A dobogón soron következő évek: 2000, 1980, 1983, 1987. Nos, közülük a 2000-es és az 1987-es nem akármilyen tetőzés utáni összeomlást hoztak…

Ha a két különleges eseményt, vagyis az első 3 nap rekord esését a negyedik és ötödik nap rekord emelkedésével vetjük össze, akkor leginkább a 2000-es évre hasonlítunk. Akkor év közben jött a tetőzés, majd következett egy 3 éves medvepiac. Az S&P 500 az év közepén 1530 pont körül tetőzött és a medvepiac során közel a felére esett vissza. Az igazán nagy izgalom a Nasdaqon volt, ahol felfújták a dotcom lufit, az márciusban durrant 5000 pontos értéknél, majd onnan majdnem az ötödére zuhant a medvepiac során. Itt egy külön érdekesség: akkori tetejét most, 14-15 év után közelítette meg, 4800 pont fölötti értékkel, persze szó sincs az akkorihoz hasonló lufiról, az emelkedés sokkal megalapozottabb volt.

Hasonlóságok

Így tehát mind a 2000-es, mind a 2008-as évkezdettel erős hasonlóságok mutatkoznak. Mind a kettő rossz ómen. Figyelembe kell vennünk viszont két dolgot: egyrészt a tőzsdén sosem tehetünk biztos kijelentéseket a múltbeli forgatókönyvek alapján, legfeljebb magasabb valószínűségekkel kalkulálhatunk. Másrészt, amint arra már többször felhívtuk a figyelmet, van most egy tényező, amit korábban nem láthattunk a tőzsdetörténelemben: az olcsó, esetenként ingyen pénz rekord hosszúságú időszaka. Ez előbb-utóbb véget kell, hogy érjen, és az semmiképpen nem a bikákat segíti.

A jelek tehát vészjóslóak, de ez alapján még nem kiálthatunk medvét. Annak viszont már sokkal nagyobb az esélye, hogy az év első napjaihoz hasonló, igen rázós évünk lesz.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG