2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 923,52 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 104 232,11 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, főként az OTP és a Richter húzta le a BUX-ot. A Richter árfolyamesésének hátterében nem volt komolyabb vállalati hír, az OTP jegyzésének gyengülése pedig profitrealizálással magyarázható – tette hozzá.

Árfolyam

A Mol erősödését az elemző szerint az magyarázza, hogy szerdán bejelentették, csütörtöktől újra megindul a szállítás a Barátság kőolajvezetéken. Az olajtársaság árfolyama csaknem 1 százalékot emelkedett, a kiemelkedő – több mint 7 milliárd forintos – forgalma pedig azt jelzi, hogy azok a befektetők, akik korábban majdnem elpártoltak a Moltól, most visszatértek – fejtette ki.

Muhi Gergely megjegyezte, a részvénypiac több mint 16 milliárd forintos forgalma is a Mol csütörtöki jó teljesítményének a következménye.

  • A Mol 22 forinttal, 0,75 százalékkal 2966 forintra erősödött, 7,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 540 forinttal, 1,77 százalékkal 30 010 forintra csökkent, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,2 százalékkal 1954 forintra esett, forgalma 195,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,5 százalékkal 10 520 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41570 40660 41790 +0,24% 41560 41570 8 220 443 840 HUF 2026-10-15 15:57:31
MOL 4996 4856 4996 +0,44% 4994 4996 2 018 884 998 HUF 2026-10-15 15:57:11
MTELEKOM 2660 2646 2674 +0,15% 2658 2660 749 931 976 HUF 2026-10-15 15:57:41
RICHTER 12690 12600 12720 +0,79% 12680 12690 616 736 840 HUF 2026-10-15 15:47:12
OPUS 220 206 224 +5,52% 218 220 76 880 856 HUF 2026-10-15 15:55:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG