4p
Szokatlanul nagyot gyengült ma a forint, a lengyel zlotyval együtt. Az OTP visszaadta a tegnapi nagy ugrás több mint felét, jól lehúzta vele a BUX indexet. Még szokásosnál is kisebbek a mozgások a fejlett részvénypiacokon, az eddigi sztorik kifutottak, a befektetők új fejleményekre várnak. Ilyen lehet Trump és Merkel találkozója vagy a G20-értekezlet.

Minden harmadik hónap harmadik péntekén esedékes a leginkább talán boszorkánypénteknek nevezhető jeles nap (a németben Hexensabbat, az angolban Triple witching hour), amikor különösen sok határidős, opciós üzlet szokott kifutni. Ezek klíringelése, meghosszabbítása, pozíciók görgetése, újranyitása a hiedelem szerint könnyen okozhat kilengéseket, turbulenciákat a piacokon, ám ennek ma semmi nyoma nem volt. Igaz, még elvileg bekövetkezhet ez az amerikai kereskedés végén is.

Az egyébként is nagyon volatilitás-szegény, azaz csak kis kilengéseket produkáló piacok ha lehet, még csendesebbek voltak, mint mostanában bármikor. Ennek oka lehet, hogy a nagyobb események az utóbbi időben, mint a Fed és több más jegybank kamatdöntő ülései, a hollandiai választások vagy a gyorsjelentési szezon lezajlottak, egyelőre komolyabb új téma nincs a láthatáron.

G20, Trump és Merkel

Elkezdődött a legfejlettebb G20 országok gazdasági konferenciája, ez inkább óvatosságra intette a befektetőket. Attól tartanak ugyanis, hogy kereskedelmi harcok, például devizaárfolyamokkal kapcsolatos viták fognak kialakulni a felek között. Kivárásra adhatott okot Donald Trump és Angela Merkel mai találkozója is.

Az európai részvények a nap elején jobban is álltak, de végül csak 0,1 százalékkal emelkedtek az EuroStoxx 50 index értéke alapján. A német DAX és a brit FTSE 100 is ennyivel ment fel, a francia CAC 0,3 százalékkal javult, az olasz tőzsde hasonló mértékben rontott. Az USA-ban az S&P 500 és a Dow Jones este hatkor teljesen mozdulatlanok voltak, a Nasdaq pár ponttal emelkedett.

Forint, złoty, líra

Magyarországon a nap legérdekesebb eseménye a forint nagy erősödése lehetett, az euró/forint nagyot esett, 1,2 forinttal 308,60-ra. Pedig egy hete még a 313 forintot ostromolta az árfolyam, most nap közben még a 308-hoz is közel járt. A jelenség régiós szintű lehet, fél százalék körüli mértékben erősödött az euróval szemben a lengyel zloty és a török líra is. A dollár kissé erősödött az euróhoz képest.

A BUX index ezúttal alulteljesítette az európai piacokat, 0,8 százalékkal esett, főleg az OTP miatt. A papír a csütörtöki száguldás több mint felét visszaadta pénteken, 2,1 százalékkal 8520-ra zuhant. A Mol, amelynek részvényeit a közgyűlésen tizedelni szándékoznak, 0,1 százalékkal 21 000 forintra ment fel. A Richter 0,3 százalékkal lefelé, a Telekom 0,6 százalékkal felfelé mozdult (6549, illetve 494 forintra). A Mészáros-cégek közül a Konzum öt százalékkal felfelé, az Opimus 14 százalékkal lefelé lendült (110, illetve 46 forint).

Megvan, hol kéne Telekomot venni

Az olaj erősödéssel kezdte a napot, de a végére ismét elbizonytalanodott a ma esti új adatok előtt. (Az amerikai kutak számát teszik közzé péntek esténként). Este a részvényindexekhez hasonlóan nulla elmozdulást mutatott, a WTI 48,80, a Brent 51,70 dollár. A nemesfémek ismét emelkednek.

Sávcsatorna alján jó vétel lehet a Telekom a Concorde Trading blog szerint. „A negyedéves gyorsjelentés után nagy ütést kapott a Magyar Telekom árfolyama, a technikai kép és a fundamentumok alapján azonban továbbra is érdemes lehet a vételi pozíciókat keresni a részvényben” - írják. A 460-470 forintos szint közelében érdemes lehet ismét visszaülni az emelkedő trendre – vélik a brókerek.

Változtat kommunikációján az MNB?

A forint erősödéséhez hozzájárulhatott, hogy a KBC Equitas szerint a Morgan Stanley elemzője szerint az MNB nem fogja megváltoztatni az alapkamatot a következő ülésen, csak apróbb változtatások lehetnek a monetáris politikában. „Ugyanakkor arra számít, hogy eltérhet a korábbi kommunikációtól a jegybank, mely szerint hosszabb távon is a jelenlegi, alacsony szinteken maradhat az alapkamat” - írják.

A brókercég a gyorsjelentési szezont is értékelte, szerinte egyre jobb bőrben vannak az amerikai cégek. Pozitív trend rajzolódott ki a vállalatok legutóbbi gyorsjelentéséből, mind az USA-ban, mind Európában. Itthon sem sikerült rosszul a negyedév, azonban az előrejelzések a vártnál kicsit rosszabbak lettek.

Az egyik német lap megszellőztette, hogy a Volkswagen egyik nagytulajdonosa, Ferdinand Piëch eladná körülbelül egymilliárd eurót érő részesedését.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42950 42970 8 004 818 190 HUF 2026-11-05 15:08:47
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2892 810 781 576 HUF 2026-11-05 15:05:45
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 24 627 085 HUF 2026-11-05 15:06:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG