2p
Megállíthatatlanul erősödik a hazai fizetőeszköz, és a BÉT is folytatta a hegymenetet. A görögök ma is lifteztették a piacokat nyilatkozataikkal, végül egy picit ők maguk is emelkedtek. Visszaesett az olaj, szárnyal az Apple.

Történhet bármi a piacokon, a forint minden nap erősödik. Végül is ezt várta a piac már december közepe óta, csak először másként alakult. Ma 307 közelében van már az árfolyam, egyre izgalmasabb lesz, ahogy közelítjük a 300-at.

A budapesti tőzsde a tegnapi rakéta után még ma is tudott emelkedni. Ugyan a nap első felében kissé gyengélkedett, de amikor a görög pénzügyminiszter ismét a piacokat nyugtatgatta, akkor előmerészkedtek a vevők, és végül a BUX fél százalékkal zárt magasabban. A húzópapírok a Mol és az OTP voltak 1 százalék feletti nyereséggel, de megemlítendő a kisebbek közül az FHB, ami ma 5 százalékkal került feljebb. A Richter ma gyengélkedett: 1,36 százalékot esett.

Friss árfolyamok

Európa nem tudott ilyen szép teljesítményt nyújtani a tegnapi vágta után, bár a görög pénzügyminiszter kissé megmozgatta a piacokat. Végül maguk a görögök tudtak egy kis pluszt még összeszedni a tegnapi 11 százalék után.

Amerika épp, hogy pluszban van, az Apple viszont 120 dolláros áron a korábbi tetőt ostromolja. Ha kitör, jó beszállási pont adódhat. 5 százalékkal esik a GoPro, a kameragyártó egyelőre nem tudja összeszedni magát.

Az olaj egy kicsit esett a nagy 3 napos rali után. A Brent 57-ről 56, a WTI 51,50 -ről 50,40 dollárra jött vissza.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG