1p
A Graphisoft Park SE 506 ezer euró adózott nyereséget ért el 2012 első negyedévében, míg tavaly ugyanebben az időszakban 338 ezer euró volt a profitja, így a társaság közel 50 százalékkal tudta növelni egy év alatt adózott eredményét. A bevételek növekedése mellett a társaság 17 százalékkal tudta csökkenteni a működési költségeit, elsősorban a gyenge forint miatt.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság bevételei 7,0 százalékkal 2,106 millió euróra nőttek a tavalyi bázisidőszakhoz képest a kihasználtság növekedésének köszönhetően. Az üzemi eredmény 17,0 százalékos növekedéssel 1,061 millió euróra emelkedett az év első három hónapjában.

A társaság működési költsége 17 százalékkal, 134 ezer euróra csökkent az előző évhez képest, többek között azért, mert a kisebb kiadatlan terület miatt kevesebb közüzemi és üzemeltetési költséget kellett a társaságnak magára vállalnia. Ennél a tényezőnél is jelentősebb megtakarítást eredményezett azonban a forint árfolyamának a bázisidőszakhoz képesti jelentős gyengülése, hiszen a működési költségek nagyobb részben forintban merülnek fel.

A Graphisoft Park 2012-ben 3,8 millió euró üzemi eredményre és 8,3 milliós bérleti díj bevételre számít. A nettó eredmény a tervek szerint 1,7 millió euró lesz - jegyzik meg a jelentésben.

A Graphisoft Parkban eddig elkészült és átadott 46 ezer négyzetméter bérbe adható iroda és laborterület kihasználtsága 87 százalékos volt az első negyedévben az egy évvel korábbi 84 százalékkal összevetve. A kihasználtság az elmúlt egy évben folyamatosan nőtt, ennek köszönhető a Graphisoft díjbevételeinek növekedése.

A Graphisoft Park teljes területe mintegy 18 hektár, melyen az elmúlt 15 évben 8,5 hektár területen 45 ezer m2 iroda- és laborterületet építettünk fel és helyeztünk üzembe. A terület további részein 65 ezer m2 irodaterület fejleszthető, valamint a műemléki terület meglévő 14 ezer m2 műemlék épületállománya felújítás után hasznosítható, melyből ezer m2-t felújítottak és üzembe helyeztek 2011-ben.

A Graphisoft Park részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában jegyzik, a papír a hétfői kereskedést 0,20 százalékos csökkenéssel 1 008 forinton zárta.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG