2p

Július első teljes hetét még a 370-es szint közelében kezdte a hazai fizetőeszköz, a hét közepén aztán volt már 390 forint körül is, onnan erősödött 384-ig.

"Csak a fogát szívhatja, ha most akar pénzt váltani". Hétfő esti cikkünket még ezzel a címmel vezettük fel, arra utalva, hogy a forint elkezdett gyengülni az euróval szemben. Míg az előző héten még elég volt 368 forintot adni az uniós pénz egységéért a hazai bankközi devizapiacon, addig a hétfő záráskor az árfolyam megközelítette a 375-ös szintet. 

Rosszkedvünk hete. Fotó: Privátbankár
Rosszkedvünk hete. Fotó: Privátbankár

Akkor még nem sejtettük, hogy visszasírjuk ezt a kurzust, hiszen a forint esése hosszú hónapok, egészen pontosan a tavaly év vége óta nem látott gyengülés kezdete. Amely következtében pénteken már 390 forintba került az euró a pénzünk a hazai bankközi devizapiacon. Ez négy havi mélypont, ráadásul megint elszakadtunk a régiós devizáktól a gyengülésben. 

A forint jelentős gyengüléshez elemzők szerint két ok járulhatott hozzá:

  • az Európai Bizottság tegnapi jelentésében továbbra is „jelentős problémák orvoslását várja el” a magyar kormánytól,
  • az Orbán-kabinet az állami kiadások felülvizsgálatát tervezi, ez pedig nem túl pozitív hír a költségvetési terv kapcsán.

A forint zuhanását az sem tudta megállítani, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette, júniusban folytatódott az infláció csökkenése, annak éves mértéke ugyanis még így is 2-ssel kezdődött, a 20,1 százalékos ráta alapján erős képzelőerő kell ahhoz, hogy lássuk, mitől is lesz hat hónap múlva a fogyasztóiár-index egyszámjegyű, vagyis akkora, amit Orbán Viktor előírt.

Árfolyam

Aztán mégis valamelyest erősödött a forint, így a hetet végül az euróval szemben a 385-ös szint alatt zárta, 384,9-en, ami annak tudható be, hogy bár az amerikai Standard and Poor's nem minősítette fel Magyarországot, a befektetők már azzal is beérték, hogy legalább nem rontott a besoroláson.

Hogy mit hozhat a jövő, az erősen kérdéses. Az előttünk álló héten is több olyan magyar gazdasági adat jelenik meg, amely nyomás alá helyezheti a forintot. Mindenekelőtt a hétfői költségvetési számsor. Miközben a hónapok óta meglévő alapprobléma, az uniós források folyósítása körüli bizonytalanság oldódására még egy ideig nem lehet számítani.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG