2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Történelmi csúcson fejezte be a napot BUX és az OTP.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1443,06 pontos, 2,88 százalékos emelkedéssel új csúcson, 51 626,62 ponton zárt kedden, az OTP szintén történelmi maximumot ért el. A részvénypiac forgalma 24,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kilőtt a gazdaság és a tőzsde is (Fotó: Pixabay)
Kilőtt a gazdaság és a tőzsde is (Fotó: Pixabay)

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a hazai hírek húzták a BUX-ot. A forgalmi adatok is kimagaslóak, különösen a nyári napokhoz képest. A Központi Statisztikai Hivatal keddi jelentése szerint jelentősen nőtt a magyar GDP a második negyedévben, a szakértő szerint a vártnál is jobb adatok segítették a részvényindex, valamint az OTP-papírok emelkedését.

Az OTP erősödéséhez ugyanakkor az is hozzájárult, hogy újabb céláremelés érkezett, a Societe Generale javított a bank részvényeinek árfolyamkilátásain. Az elemző hozzátette, hogy a vezető részvények közül a Richter is kimondottan jól teljesített.

  • A Mol 24 forinttal, 1,00 százalékkal 2414 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 840 forinttal, 5,04 százalékkal 17 520 forintra nőtt, forgalmuk 18,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,92 százalékkal 430 forintra csökkent, forgalma 81,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 225 forinttal, 2,56 százalékkal 9025 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42670 41700 43450 +2,20% 42660 42670 13 252 894 850 HUF 2026-11-04 14:17:59
MOL 5120 5040 5140 +1,39% 5105 5120 2 066 927 295 HUF 2026-11-04 14:17:42
MTELEKOM 2906 2886 2950 -0,82% 2904 2906 903 550 260 HUF 2026-11-04 14:17:42
RICHTER 13010 12910 13120 +0,08% 13010 13020 1 349 136 560 HUF 2026-11-04 14:17:02
OPUS 205 194 211 +4,17% 202 204 35 517 794 HUF 2026-11-04 13:56:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG