3p

Növekvő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 152 688,63 ponton zárt, 0,11 százalékkal, 170,36 ponttal magasabban, mint az előző héten.

A heti forgalom 143,7 milliárd forint volt az előző heti 98,7 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Hétfőn az európai piacokkal összhangban a BUX 0,52 százalékkal csökkent, míg kedden jött a visszapattanás és az index új csúcsot ért el, 1,2 százalékos erősödéssel. A szerdai 0,43 százalékos emelkedéssel 154 181,95 ponton, történelmi rekordszinten zárt az index. Csütörtökön a zárószakaszban a jegyzések lefelé mozdultak, az index 0,01 százalékkal gyengült, így elmaradt az újabb csúcsdöntés. Pénteken a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban következett a korrekció, a BUX 0,92 százalékos gyengüléssel 152 753,74 ponton zárta a hetet.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában közölte, lezárult a Mol 500 millió eurós kötvénykibocsátásának árazása. Az 5 éves futamidejű, kötvények éves kamata 4,625 százalék, a hozam 4,86 százalék lett. Mivel a hozam meghaladja a kupont, a kibocsátási ár névérték alatt, nagyjából 99 százalékon alakulhatott – írták.

A Scope Ratings megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelbesorolást stabil kilátással. A 4iG igazgatóság döntött arról, hogy megindítja a társaság részvényeinek amerikai szabályozott tőkepiacra történő bevezetését célzó vizsgálatot és előkészítő folyamatot. Az előzetes ütemezés szerint a 4iG papírjai 2027 negyedik negyedévében jelenhetnek meg a Nasdaq technológiai tőzsdén, a konkrét konstrukcióról, annak feltételeiről és az esetleges tőkebevonásról később döntenek.

A kisebb papírokkal kapcsolatos fejlemény, hogy szeptemberi index-felülvizsgálat után október elsejétől a Zwack kikerül a BUX indexből, míg az Opus közölte, hogy a portfoliójába tartozó Hunguest Hotel szeptember végén beszünteti a kőszegi Hotel Benedict üzemeltetését. A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 2,4 százalékkal a Richter árfolyama emelkedett, pénteken a részvény 12 830 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 11,8 milliárd forintot.

A Magyar Telekom ára 0,6 százalékkal emelkedett a héten, a részvény 2562 forinton zárt pénteken, heti forgalma 2,91 milliárd forintot tett ki. Az OTP jegyzése a héten 1,8 százalékkal esett a héten, a részvény 46 160 forinton zárt pénteken, heti forgalma több mint 89,3 milliárd forintot tett ki. A blue chipek közül a Mol volt a hét vesztese, árfolyama a héten 4,1 százalékkal esett közel 37,3 milliárd forintos forgalom mellett. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,4 százalékkal, 39,09 ponttal emelkedett és 9275,92 ponton zárta a hetet.

(MTI)

Árfolyam

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40300 38200 40530 +6,42% 0 0 37 771 181 680 HUF 2026-10-09 17:12:47
MOL 5055 4956 5055 +1,10% 0 0 1 878 622 960 HUF 2026-10-09 17:06:41
MTELEKOM 2562 2512 2562 +1,26% 0 0 514 089 096 HUF 2026-10-09 17:05:27
RICHTER 12350 12210 12350 +1,23% 0 0 1 244 825 700 HUF 2026-10-09 17:07:31
OPUS 252 247 260 +0,80% 0 0 18 855 008 HUF 2026-10-09 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
Részvény / Deviza / Áru Magukhoz tértek az amerikai technológiai részvények
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:53
Pluszban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt emelkedett a nyitást követően, miután a technológiai részvények visszapattantak az előző napi eladási hullám után.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az OTP a tőzsdén, több mint 2500 forinttal drágult a részvény
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:44
Látványos ralit produkált pénteken az OTP a Budapesti Értéktőzsdén: a bankpapír árfolyama 6,76 százalékkal emelkedett délután fél háromig. A BUX indexet is jelentősen felhúzta a bankrészvény erősödése, miközben a Mol veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Kiugrik a bőréből, ha van OTP-részvénye
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 11:49
A Mol kicsit csökkent, a Magyar Telekom és a Richter kicsit nőtt, órisit megy az OTP.
Részvény / Deviza / Áru Visszavonulót fújtak: furcsa, aggasztó körülmény miatt nem vezetik be az amerikai tőzsde csodafegyverét
Czwick Dávid | 2026. október 9. 10:14
Amikor a világ legnagyobb határidős tőzsdéje a hatóságok és az iparági óriások nyomására hirtelen visszalép egy forradalmi újítástól, arra érdemes odafigyelni. Márpedig ez történt a Chicagói Fémtőzsdével (CME), amely a napokban fújta le a legújabb tőzsdei projektjét. Míg a szabályozott gigászok megtorpannak, addig a szürkezónás predikciós, azaz előrejelzési piacok neves képviselői gátlástalanul törnek előre – és korábban még Mark Zuckerberg is szimatot fogott.   
Részvény / Deviza / Áru Elindult a kereskedés a pesti tőzsdén, így alakulhatnak az árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 09:14
Egy kisebb mínusszal indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Csak nézünk, mint a moziban: ennyibe kerül az euró péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 07:44
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben és heti eredménye is árfolyamnyereség felé tart.
Részvény / Deviza / Áru Nem minden New York-i bróker álma lesz édes
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:20
Így zárt a tőzsde a Wall Streeten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG