2p
Rengeteg makroadatot közöltek ma: az NFP rángatta meg leginkább a piacokat, Ben Bernanke később beszél.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,09 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 18 948,26 ponton zárt pénteken.

Friss árfolyamok

A Richter húzta fel a budapesti parkettet: 3 és fél százalékos pluszban, 8176 forinton zárt pénteken. A többi vezető részvény esett: 3,1 százalékot az MTelekom, így 285 forintot ér, 0,9 százalékot az OTP 4515 forintra esett az árfolyam, és 0,3 százalékot esett a Mol, 14700 forintra.

Az európai tőzsdéket megviselte az amerikai adat

A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken többnyire gyengén teljesítettek az ellentmondásos gazdasági adatok kereszttüzében. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,09 százalékkal volt a csütörtöki záróértéke fölött, közben a frankfurti DAX-30 0,1 százalékot, a párizsi CAC-40 0,5 százalékot vesztett.

A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívüli szektorokban.

A forint is gyengült

EUR/HUF
Friss árfolyamok

Az euró dollár jegyzése 1,34-es szint alá esett, a dollár erősödés a forintot is meglökte, az euró forint jegyzése 297 közelében ingadozik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43230 42960 43400 +1,34% 43160 43230 2 309 859 530 HUF 2026-11-05 09:54:27
MOL 5000 4992 5090 -1,96% 4996 5000 522 570 671 HUF 2026-11-05 09:54:19
MTELEKOM 2892 2880 2938 -0,96% 2892 2894 152 787 814 HUF 2026-11-05 09:50:31
RICHTER 12900 12850 12980 0,00% 12880 12900 88 435 630 HUF 2026-11-05 09:54:20
OPUS 214 213 214 -0,23% 212 214 1 804 896 HUF 2026-11-05 09:52:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG