Annak ellenére, hogy a globális pénzügyi-gazdasági válság az elmúlt években elsősorban Európában és Észak-Amerikában jelentősen visszafogta az építőipari beruházásokat, a Graphisoft mind a hazai, mind nemzetközi piacain évek óta fenntartható növekedést mutat - áll a társaság közleményében. 2013 első félévében a cégcsoport árbevétele stabil profitabilitás mellett több mint 10 százalékkal növelte bevételeit 2012 első félévéhez képest.
Ázsiában is erősítettek
„Globális jelenlétünknek köszönhetően a regionális piacok aktuális gazdasági teljesítményétől való függőségünk viszonylag mérsékelt. Az amerikai gazdaság - és ezzel együtt az építőipar - újra gyors ütemben fejlődik. A Graphisoft erős piaci pozícióit mutatja, hogy ezt a pozitív környezetet hatékonyan tudtuk üzletünk fejlesztésére fordítani; az elmúlt 12 hónapban az észak-amerikai árbevétel-növekedésünk meghaladta a 30 százalékot.” - mondta Várkonyi Viktor, a Graphisoft vezérigazgatója.
„Európában Ausztria és Németország változatlanul húzógazdaság, de sajnos Nyugat-Európa nagy részében elhúzódó lassulás jelei mutatkoznak. Közép-Kelet-Európában viszont megállt a piacainkat évek óta érintő hanyatlás, elsősorban Lengyelország és Magyarország teljesítményének köszönhetően" - tette hozzá Várkonyi Viktor. A vezérigazgató utóbbit a kormányzati nagyberuházások gazdaságélénkítő hatásával indokolta. Az ázsiai piacainkon, elsősorban Japánban és Kínában a Graphisoft beruházásainak köszönhetően nőtt a társaság piaci részesedése.
A bevétel kétharmada Európából jön
A magyarországi értékesítés volumene 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, így a hazai árbevétel aránya is növekszik a cégcsoport összárbevételén belül. A társaság budapesti központjában közel 250 szakember dolgozik, változatlanul ide koncentrálva a cégcsoport teljes kutatás-fejlesztési tevékenységét.
A Graphisoft éves árbevételének kétharmadát Európában realizálja, míg az amerikai és az ázsiai értékesítés mintegy 15-15 százalékot képvisel a cégcsoporton belül. Stratégiai cél – európai piaci súlyának megőrzése mellett – az amerikai és az ázsiai árbevételek részarányának fokozatos emelése. „Stratégiai megközelítésünk az egész világot lefedő partnerhálózatunk értékesítési tevékenységének erőteljesebb támogatása regionális Graphisoft központok létrehozásával” – mondta Várkonyi Viktor. „Az amerikai piacfejlesztési tevékenységünk egy ideje már nagyon biztató eredményeket mutat. Jelenleg a fókusz az ázsiai és dél-amerikai piacok stratégiai fejlesztésén van.”
Ázsiában a Graphisoft 2011-ben hozta létre regionális központját Hong-Kong-ban, kiegészülve két képviseleti irodával Pekingben és Szingapúrban. "Kínában az épületinformációs modellezésen alapuló (Building Information Modeling – BIM) tervezés és kivitelezés óriási fejlődés előtt áll, folyamatosan érzékeljük az érdeklődés növekedését innovációink és termékeink iránt” – mondta Várkonyi Viktor.
A budapesti központú Graphisoft tovább erősítette tevékenységét 2013 első félévében. A cégcsoport globálisan több mint 10 százalékos árbevétel-növekedést ért el, a magyarországi bővülés meghaladta a 25 százalékot.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 40820 | 40770 | 41390 | -0,92% | 40810 | 40830 | 8 166 412 970 | HUF | 2026-11-06 | 11:22:22 |
| MOL | 4846 | 4812 | 4980 | -2,73% | 4858 | 4860 | 1 820 817 536 | HUF | 2026-11-06 | 11:22:25 |
| MTELEKOM | 2876 | 2822 | 2896 | +0,21% | 2872 | 2876 | 261 539 046 | HUF | 2026-11-06 | 11:22:08 |
| RICHTER | 12880 | 12820 | 12940 | -0,69% | 12870 | 12880 | 630 369 990 | HUF | 2026-11-06 | 11:22:07 |
| OPUS | 205 | 200 | 208 | +2,49% | 205 | 207 | 49 108 074 | HUF | 2026-11-06 | 11:21:36 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
33 perce
-
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
körülbelül 1 órája
-
Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
körülbelül 1 órája
-
Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
körülbelül 1 órája
-
Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
2 órája
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2 órája
-
Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
3 órája
Mfor.hu Top24
- Matolcsy György nem ment el, Varga Mihály viszont beszélt az MNB-vizsgálóbizottság előtt
- Elismerést és tanácsot is kaptak Magyar Péterék a britektől
- Máris kitüntetéseket osztottak Kapitány István minisztériumában
- Ennyiért adják az eurót csütörtök este – mit csinált a forint?
- Balog Zoltán hamarosan már püspök sem lesz
- Csodát láthat, aki pénteken tankol – de érdemes sietnie
- Budapesti csoda? Bécs és Prága sem tud versenyezni a magyar fővárossal
Részvény / Deviza / Áru
Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru
Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru
Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.
Részvény / Deviza / Áru
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru
Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru
Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
33 perce
Makro / Külgazdaság
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
2026. november 6. 08:07
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2026. november 6. 09:36
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
2026. november 6. 05:51


