3p

Ellenálláshoz érkezett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama: áttörés esetén hamar eljöhet a 2000 forint feletti szint. A Mol 4000 forinthoz közelít, eközben pedig az arany ára ismét nagyot ugrott felfelé. 

A BÉT részvényindexe, a BUX 830,08 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 127 493,86 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden – írja az MTI. Szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) iránykeresés várható az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. 

A vezető részvények közül az OTP árfolyama 40 ezer forint felett is járt, támasz 39 460 forintnál, ellenállás 40 910 forintnál húzódik – mondta Varga Zoltán. Kedden az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,13 százalékkal 39 900 forintra nőtt, forgalmuk 23,2 milliárd forintot tett ki.

A Mol tovább száguldott, a 3900 forintos szint már támaszt jelent, a következő potenciális ellenállás 4025 forintnál látható, de a 4 ezer forintos lélektani szint is fontos lehet Varga szerint. Az előző nap a Mol 72 forinttal, 1,88 százalékkal 3910 forintra erősödött, 5,8 milliárd forintos forgalomban.

A Richter a 10 470 forintos támasz felett stabilizálódott, azonban a 10 600 forintos ellenállást nem tudta áttörni, Varga 10 700 forintnál lát további akadályt. Kedden a Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,14 százalékkal 10 640 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom megérkezett az 1979 forintos ellenálláshoz, amelynek áttörése esetén további tér nyílhat felfelé, a következő fontosabb akadály 2090 forintnál lehet. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 34 forinttal, 1,75 százalékkal 1980 forintra emelkedett, forgalma 1,2 milliárd forint volt.

Nincs megállás az aranynál

A vezető nyugat-európai tőzsdék vegyesen nyitottak szerdán. A londoni FTSE index 0,06 százalékkal gyengült, a frankfurti DAX index 0,02 százalékkal erősödött, a CAC-40 index pedig 0,45 százalékkal süllyedt a kereskedés kezdetén. Az EuroStoxx50 index 0,41 százalék pluszt jelzett.

Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 11 centtel (0,17 százalékkal) 66,48 dollárra csökkent.

Az arany ára unciánként 3,96 százalékkal (202,30 dollárral) 5323,04 dollárra ugrott.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, februári jegyzésében 0,35 százalékkal csökkent: 1 megawattóra 38,62 euróba került a kereskedés első órájának végén. A gázjegyzés három hónapja 32,26 eurón, egy éve 44,24 eurón, két éve 33,34 eurón zárt.

Az euró 379,70 forintra erősödött 9 órakor a kedd esti 379,63 forintról. A svájci frank árfolyama 413,38 forintról 413,84 forintra nőtt, a dolláré viszont 316,88 forintról 316,65 forintra csökkent.

Az euró árfolyama 1,1962 dollárról, 1,1992 dollárra emelkedett.

Tokió és Hong Kong is jó napot zárt

A vezető ázsiai tőzsdeindexek jórészt erősödtek szerdán. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,54 százalékkal, 53 623 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index, a részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató ugyanakkor 0,70 százalékkal gyengült.

Az bezárt ausztrál tőzsde 0,09 százalékkal süllyedt, a szöuli 1,69 százalékkal erősödött, a tajpeji pedig 1,50 százalékkal nőtt.

A sanghaji börze 0,34 százalék, a hongkongi pedig 2,35 százalék pluszt jelzett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45550 46200 +0,94% 0 0 22 335 708 630 HUF 2026-06-30 17:07:54
MOL 3700 3660 3716 +0,65% 0 0 2 484 953 914 HUF 2026-06-30 17:05:19
MTELEKOM 2650 2604 2666 +0,15% 0 0 2 313 335 362 HUF 2026-06-30 17:06:31
RICHTER 12050 12050 12260 -0,17% 0 0 3 210 970 890 HUF 2026-06-30 17:12:54
OPUS 359 352 362 +0,28% 0 0 20 141 465 HUF 2026-06-30 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG