5p
A Mol tovább keresi a megállapodás lehetőségét, de azért megkezdi az INA-részesedés értékesítésének előkészületeit. A horvát kormány átértékeli a tárgyalásokat a Mol szándéka miatt; szakértők szerint a háború gyors lezárására nincs esély, könnyen lehet, hogy mindkét fél veszít - a nevető harmadik pedig Oroszországból jöhet.

A Mol kész eladni az INA-részesedést

A Mol igazgatósága felhatalmazta az ügyvezető testületet, hogy olyan megállapodást kössön a horvát kormánnyal, amely értékteremtést tesz lehetővé az INA növekedési stratégiájának megvalósításával. Ezzel párhuzamosan az ügyvezető testület felhatalmazást kapott arra is, hogy készítse elő a Mol INA-ban meglévő részesedésének értékesítését, annak érdekében, hogy maximalizálni tudja befektetésének értékét - közölte a Privátbankárral a Mol sajtóosztálya.

Ezután a horvát kormány jelezte, hogy valószínűleg módosítani kényszerül az INA olajtársaság két legnagyobb részvényese közötti viszony rendezésére az idén augusztus elsején elfogadott tárgyalási pozícióját.

A horvát kormány átértékel

A horvát kormány közleményében azt írta: "nagy érdeklődéssel fogadta Molnak az INA-részesedéssel kapcsolatos álláspontjáról tett bejelentését", amely szerint a Mol igazgatósága felhatalmazta a magyar olajcég ügyvezető testületét az INA-részesedés értékesítésének előkészítésére. A Mol döntése olyan helyzetet teremtett, amely alapján valószínű, hogy a kormány felül fogja vizsgálni az augusztus elsejei kormányülésen elfogadott tárgyalási keretfeltételeket" - közölték.

"Részvényesi minőségében a kormány mindent meg fog tenni az INA, mint horvát vállalat érdekeinek érvényesítése érdekében" - szögezi le a dokumentum. "Felügyeleti minőségében és az ország energiastratégiájának felelőseként pedig mindent meg fog tenni Horvátország érdekeinek a védelmében" - fogalmaz a Zoran Milanovic miniszterelnök kabinetje által péntek este kiadott közlemény.

Pénteken tárgyalóasztalhoz ültek a felek, csekély eredménnyel: a horvát kormánnyal folytatott tárgyalás utan egy rövid közleményt küldött a Mol a Privátbankárnak, amelyben a cégcsoport vezérigazgatóját, Molnár Józsefet idézik. Eszerint „a mai tárgyalás igazolta, hogy még jelentős nézetkülönbségek vannak a felek között." Nem sokkal ezután közölte a Mol, hogy felkészül az INA-részesedés értékesítésére.

A cég vezetése körül robbant ki a háború

A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A két fél között a legnagyobb vitát az INA irányítási modellje váltotta ki: Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót a horvátok azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek annak érdekében, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában.

A Mol természetesen visszautasította a vádakat. A horvát ügyészség európai elfogatóparancsot is kiadott Hernádi ellen, a Mol elnöke az Interpol körözési listájára is felkerült, itthon viszont a magyar ügyészség bűncselekmény hiányában az eljárást már korábban megszüntette - így patthelyzet alakult ki.

Na vajon ki veheti meg a Mol részét?

Újabb gondokat okozhat a horvát kormánynak, ha a Mol eladja INA-részesedését: Zágrábnak biztosan nincs pénze a részvények megvásárlására szakértők szerint. Amennyiben pedig egy - minden bizonnyal - orosz cég vásárolná meg az INA-részesedést, a horvát félnek velük kellene tovább egyeztetnie az irányítási modell megváltoztatásáról - ez pedig nem nem lesz egyszerű kör.

Ezen az ügyleten senki sem nyerne?

Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a Mol rövid közleménye egyértelműen arra utal, hogy a cég tovább keresi az együttműködés lehetőségét a horvát kormánnyal. Ha viszont arra jut, hogy nem tud olyan megállapodást elérni, amely biztosítja az értékteremtést, a részvényesi érdekek figyelembevételét, megvizsgálja a részvények eladásának lehetőségét. Vágó Attila szerint ugyanakkor az értékesítés mellett még több köztes megoldás is létezik. A lehetséges megoldások közé sorolta, ha bizonyos eszközök az INA-ból a horvát kormányhoz kerülnek. Úgy vélte, a Mol vezetősége is meg fog vizsgálni több lehetőséget. A szakember nem lát reális esélyt arra, hogy a megállapodás, vagy az eladás előkészítése az év végéig megtörténjen, úgy vélte, mindkettő hosszú folyamat.

A Mol számára az INA részesedés értékesítése nem lenne jó forgatókönyv - ezt a véleményt osztja Standard & Poor's is, amely még októberben negatív kihatású osztályzati felülvizsgálat alá vette a Mol "BB plusz" szintű hosszú távú vállalati adósi besorolását, a horvát INA olajvállalatban meglévő részesedés körüli fejleményekkel indokolva a döntést. Véleményük szerint ha a Mol eladná INA-részesedését, akkor jelentősen növekedne a "gyenge magyar gazdasággal" szembeni kitettsége.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG