1p
A vezető részvények az erősödő Mol kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,90 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 17 655,69 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt.

Friss árfolyamok

A Mol 70 forinttal, 0,61 százalékkal 11 600 forintra erősödött, az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,37 százalékkal 4070 forintra csökkent, a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,53 százalékkal 372 forintra esett, a Richter-papírok árfolyama pedig 29 forinttal, 0,74 százalékkal 3880 forintra gyengült.

Szabadságon vannak a befektetők

Alacsony volt a forgalom és nem voltak lényeges ármozgások a hétfői kereskedésben - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette, hogy a vezető papírok közül egyedüliként erősödő Mol is inkább csak az utolsó egy órában indult emelkedésnek az egész napi oldalazás után. 

Megemlítette, hogy a forint piacon némi megnyugvás volt, miután a múlt hét utolsó két napján az idei mélypontja közelében járt a forint euróárfolyama. Javulás azonban továbbra sem tapasztalható, az euró árfolyama kevéssel 314 forint alatt volt hétfőn is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40790 40250 41200 +1,59% 40790 40850 4 216 994 020 HUF 2026-06-11 14:42:10
MOL 3910 3904 3990 +2,89% 3908 3914 1 773 712 920 HUF 2026-06-11 14:40:40
MTELEKOM 2690 2672 2702 -0,66% 2686 2690 480 070 546 HUF 2026-06-11 14:38:20
RICHTER 11640 11600 11850 -1,52% 11610 11640 441 448 000 HUF 2026-06-11 14:41:16
OPUS 371 357 400 -6,78% 371 372 46 298 412 HUF 2026-06-11 14:42:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Részvény / Deviza / Áru Már 600 ezer magyar érintett? Óriási kő esik le a kriptósok szívéről
Eidenpenz József | 2026. június 11. 14:21
A kormány eltörli az előző kormányzat alatt hozott extrém szigorú kriptovaluta-szabályozást, amely magánemberek százezreit is börtönnel fenyegette, bizonytalanságba taszította. Sokan százezreket, milliókat veszítettek, mert a szabályozás egyik napról a másikra ellehetetlenné tette a jogszerű működést. Társadalmi vita kezdődik.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG