3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 17,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest – jelentette az MTI.

Az Equilor befektetési Zrt. elemzője szerint az enyhe emelkedés a nemzetközi hangulatot tükrözi. Szemán Péter úgy látja a csütörtöki adatok alapján, hogy az amerikai tőzsdéket a kedvező vállalati beszámolóknak köszönhetően bizakodás jellemezte, Európa viszont kissé visszafogottabban áll a féléves jelentési időszak előtt. A Richter is azért tűnhetett ki a belföldi mezőnyből, mert amerikai partnere kedvező eredményekről számolt be, saját fejlesztésű készítményük a vártnál jobban teljesített a tengerentúlon – tette hozzá.

A Magyar Telekom vitte a prímet csütörtökön
A Magyar Telekom vitte a prímet csütörtökön
Fotó: Depositphotos

  • A Mol megállt 3050 forinton 2,2 milliárd forintos forgalom mellett.
  • Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,32 százalékkal 28 500 forintra nőtt, forgalmuk 10,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,91 százalékkal 1742 forintra csökkent, forgalma 772,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,04 százalékkal 10 520 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9133,17 ponton zárt csütörtökön, ez 21 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,05 százalék, a frankfurti DAX-index 0,73 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 1,14 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,30 százalékkal csökkent. Milánóban 1,56 százalékos veszteséggel zárult a kereskedés.

  • Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,02 százalékos mínuszban, az S&P 500-as index 0,45 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,85 százalékos nyereséggel állt.
  • Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,33 dollárral, 1,84 százalékkal, 71,14 dollárra csökkent.
  • Az arany határidős jegyzése 3347,55 dolláron állt unciánként, 0,16 százalékos (5,25 dolláros) gyengüléssel.
  • Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, szeptemberi jegyzésében 0,08 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 35,20 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 32,85 eurón, egy éve 39,13 eurón, két éve 42,07 eurón zárt.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41940 41110 42200 +0,22% 41920 41940 6 674 184 880 HUF 2026-11-03 16:26:04
MOL 5015 4942 5065 +1,31% 5010 5015 3 431 006 768 HUF 2026-11-03 16:26:32
MTELEKOM 2910 2860 2910 +1,18% 2906 2910 855 303 536 HUF 2026-11-03 16:26:19
RICHTER 12990 12840 13070 -0,08% 12990 13010 921 583 050 HUF 2026-11-03 16:26:47
OPUS 196 190 196 +2,50% 195 196 7 401 832 HUF 2026-11-03 16:22:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG