2p

Felemás napon vannak túl a vezető részvények is. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,80 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 39 331,33 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Semmi jóra nem számíthatunk? Fotó: BET
Semmi jóra nem számíthatunk? Fotó: BET

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is bizonytalan. Az euróövezetből a várakozásoknál magasabb inflációs adat érkezett, és a pénteken közölt amerikai makrogazdasági adatok is rosszabbak lettek a vártnál, egyelőre nincs pozitív változás a makrogazdasági kilátásokban.

A BUX a délelőtti emelkedés után a nap második felében esett, de kis pluszban tudott zárni, így felülteljesített a nyugat-európai indexekhez képest - mondta az elemző. Hozzátette ugyanakkor, hogy a forgalom a hét utolsó napján is alacsony volt.

  • A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2912 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,38 százalékkal 8390 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,63 százalékkal 322 forintra erősödött, forgalma 144,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,61 százalékkal 6940 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42110 41860 42330 +0,38% 42110 42120 2 722 003 230 HUF 2026-04-29 15:13:55
MOL 4016 3980 4084 -0,59% 4010 4020 805 628 328 HUF 2026-04-29 15:12:12
MTELEKOM 2496 2490 2506 +0,24% 2494 2496 249 836 848 HUF 2026-04-29 15:11:03
RICHTER 12890 12740 12950 +1,66% 12870 12880 553 312 020 HUF 2026-04-29 15:11:03
OPUS 306 282 307 +5,52% 304 306 107 669 202 HUF 2026-04-29 15:15:08
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG