11p

Tudni szeretné, mi vár Önre 2025-ben?
Mit okoz, hogy ingatlancélra is elkölthetőek a nyugdíjmegtakarítások?
Hogyan érinti ez a piacokat, merre mennek az ingatlanárak és az épitőipari árak?
Pogátsa Zoltán, Farkas András, Nagygyörgy Tibor
és sok más kíváló szakértő ezúttal élőben osztja meg nézeteit!

Találkozzunk személyesen!

2024. november 21. 16:00 Budapest

Részletek és jelentkezés itt

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Noha a jegybank friss prognózisa arról szól, hogy a jövő évben már érezhetően szelídül az infláció, Bod Péter Ákos másképp látja a kérdést. Szerinte jelzésértékű, hogy a kormány a rosszemlékű tervgazdaság egyik eszközéhez nyúlt, és azt nem is tudja elengedni.

Első ránézésre nem feltűnően nagy a magyar infláció Európában 2022 nyarán; májusban 10,7 százalék (a harmonizált index-számítás szerint 10,8 százalék) volt a fogyasztói árindex, a maginflációs adat pedig 12,2 százalék. A maginflációt a jegybankárok nézik különös figyelemmel, a fogyasztói árindexet viszont minden újság megírja: ez utóbbit tekintve a magyar pénzromlás üteme nagy, két számjegyű, jóval meghaladta az EU átlagát, de nem elegendő még a dobogóra.

Az első pillantásra felmerül az a kérdés, hogy vajon az euró használata miért nem óvja meg a tagországokat az inflációs hullámtól: ezzel a vonatkozással korábban már foglalkoztunk. Látszólag tényleg úgy néz ki, mintha az euróövezeti tagság nem segítene: a májusi adatok szerint a képzeletbeli dobogón három balti ország áll, és mindhárom tagja az euróövezetnek, és csak utánuk jön Csehország, Románia és a térségben mások, velünk együtt. Igen ám, de a legkisebb inflációt elszenvedő három ország is eurót használ: a francia 5,8 százalék bizony nagy kontrasztban áll az észt 20,1 százalékkal – vagy éppen a mi 10,8 százalékunkkal. Az euróövezetben valóban nem is érdemes a valuta értékvesztéséről beszélni (noha a tartós infláció definíció szerint a fizetőeszköz vásárlóerejének a mérséklését jelenti), vagy ha mégis pénzromlásnak vesszük az átlagos árszintemelkedést, magyarázatot kell adnunk arra, hogy az egyik gazdaságban az árváltozás miért annyival kisebb vagy nagyobb az átlagosnál.

Láthattunk: mivel főleg az energia és másodsorban az élelmiszer drágult meg az elmúlt hónapokban Európa-szerte, lényegében 2021 végétől kezdődően, ezért bár a lakosok fogyasztói kosarának egyéb tételei is általánosan többe vannak, de egy adott ország és annak adott fogyasztója a többiektől nagyon különböző inflációt él meg attól függően, hogy fogyasztásában mekkora hányadot tesznek ki a leginkább megdrágult tételek. A kevésbé tehetős társadalmakban, a kisebb jövedelmű fogyasztóknál az élelmiszerkiadás, rezsiköltség aránytalanul nagy részt tesz ki a büdzséből, így nem meglepő, hogy Szlovénia kivételével az összes új tagország, köztünk hazánk is, az uniós átlagnál nagyobb fogyasztói inflációt szenvedi el.

Ez idáig világos, de mégis nagyon eltérnek a statisztikai mutatók. Azok nem csak mutatnak, hanem el is rejtenek fontos vonatkozásokat, vagy legalábbis nem tárják fel azokat első ránézésre. Éppen a magyar ügy az, amely ebben (is) meglehetősen eltérő a többiekétől, noha a különbség nem olvasható ki könnyen az éppen fennálló helyzetet bemutató inflációs adatokból.

A magyar árszint emelkedése ugyanis korábban kezdődött, mint az euróövezetben és annak peremén. Amint itt is többször szóba jött, a magyar inflációs mutató 2016 után folyamatosan emelkedett, először aránylag mérsékelten, bár érezhetően, aztán mind nyilvánvalóbban. Majd csak a Covid miatti átmeneti gazdasági leállás hónapjaiban állt le az árnövekedés üteme: fellépett egy kis ideiglenes dezinfláció, vagyis az árnövekedési ütem mérséklődése, de szó sem volt deflációról. Azután a járványhelyzet európai és hazai enyhülésével az ármozgások újabb lendületet vettek minálunk; ismét csak azt kellett itt megállapítanunk, hogy 2021 elején nemcsak az élénkülés örömteli jegyei láthatók, hanem az inflációs trend folytatódásának a bizonyítékai is.

2021 második felében a magyar árdrágulás (másfelől nézve: a forint értékromlása) olyan mértékű lett, hogy a kormány a tervgazdasági korszak gyakorlatához visszanyúlva, újabb árrögzítésekkel élt (a már meglevő tarifa-befagyasztások mellett). Ezzel a magyar fogyasztói kosárba tartozó javak és szolgáltatások nem csekély részénél megszűnt a piaci ár: a hatósági árszabályozás („rezsicsökkentés” és ársapka, diktált ár) nyomán a fogyasztó által fizetett ár, tarifa a fogyasztói kosarának egynyolcadában jelentősen eltér attól az ártól, ami a keresleti-kínálati arányok szerint lehetne. Bizonyos állami ár-intézkedések sok más országban is előfordulnak, noha inkább átmeneti jelleggel, és főleg most, a hektikus áralakulások hónapjaiban, de arányuk nem éri el a magyar állami intervenció mértékét. Ezért igazából nem is lehet a fent bemutatott fogyasztói árindexek alapján összehasonlítani a magyar ügyet mondjuk a cseh vagy német esettel, mert nálunk éppen a leginkább megdráguló tételnél, a lakossági energia-kiadásoknál árstabilitást jelez a hivatalos statisztika – más országokban pedig húsz-harminc százalékos emelkedést, a jelenlegi gazdasági realitásoknak megfelelően.

Az MNB így is idővel kénytelen volt szigorítani a monetáris kondíciókon: lassan visszafogta a kedvezményes kamatozású üzleti hitelezést, majd elkezdte emelgetni a maga jegybanki kamatait. A választás előtti hatósági árrögzítések azonban mind máig megmaradtak, sőt – a józan elemzői várakozásokkal szemben – az újjáalakult kormány a tavaly ősszel, azaz jóval az orosz támadás előtti időkben bevezetett ár-intézkedésekhez sem nyúlt hozzá. Pedig a választások után kellő politikai ereje is lett volna a kellemetlen valóság érvényre juttatásához, és joggal hivatkozhatott volna a háborús körülményekre. Eközben minden hét várakozás csak nehezíti a korábbi árrögzítés feloldását.

Valamikor azonban majd érvényre jut a valóság, az elfojtott infláció felszínre tör, és megjelenik a pénztárnál, a csekken. Akkor és annak mértékében pedig a következő havi fogyasztói árindex is feljebb megy – jobban tükrözve a gazdasági realitásokat.

De vajon mikor szánja rá magát a politikus, hogy visszapiacosítsa a hatósági árat? Vagy az árszabályozást megtartva, a realitásokat valamelyest tükröző áremelést rendeljen el? Nincs könnyű helyzetben a jegybank, amikor meg kell tippelnie, hogy az elfojtott árnyomás mikor és mekkora arányban kerül át a statisztikai adatokba (és egyben a lakossági kereslet mértékébe).

Egyre drágább a bevásárlás, miközben a megtakarítások értéke folyamatosan csökken. Fotó: Depositphotos
Egyre drágább a bevásárlás, miközben a megtakarítások értéke folyamatosan csökken. Fotó: Depositphotos

Ezért is érdekes látni, ami a Monetáris Tanács (MT) legutóbbi ülésén történt. Sokan nagy meglepetésként élték meg, hogy az MNB nem 50 vagy 100 bázisponttal emelte meg a jegybanki alapkamatot, hanem ennél is nagyobb mértékben. Valóban pedig nem történt hatalmas emelés, ahogy pedig rendre kommentálták. A döntés időpontjában az egyhetes jegybanki betét kamata 7,25 százalék volt; ezen a kamatszinten tudták a kereskedelmi bankok pihentetni a fölös likviditásukat, ekkora kamatjövedelemre téve szert ahhoz képest, mintha lekötetlenül áll volna a pénz. Újabb ötven bázispontos betéti kamatemeléssel csupán összeér 7,75 százalékon a névleges jegybanki kamat és a ténylegesen irányt adó, jelentőséggel bíró betéti kamat. Ez sokkal tisztább helyzetet teremt, de nagy szigorításnak nem mondható. Még mindig 8 százalékos kamatszint alatti mértékről beszélünk, miközben a múlt havi fogyasztói árindex két számjegyű, és nyilván felfele megy még az index. Valójában még mindig masszívan negatív reálkamatok érvényesülnek a magyar gyakorlatban.

Az érdekesebb rész azonban a MT közleményének a rövid távú inflációs előrejelzése: jelentősen megemelte az erre az évre prognosztizált inflációs értéket, és feljebb vitte a rákövetkező év árszint-emelkedési kilátásait. Az MNB közleménye szerint a fogyasztói ár-index az idei évben 11,0 és 12,6 százalék között, 2023-ban 6,8 és 9,2 százalék között alakul. A közlemény tartalmaz 2024-es prognózist is, de az teljesen komolytalan, hiszen az MNB rutinszerűen a saját inflációs céljának teljesülését feltételezi a bemutatott időtáv végére, azaz itt 2024-re. Így szinte felesleges idézni a 2,5 és 3,5 % közé beállított 2024-es MNB-adatot, mivel az nem inflációs előrejelzés, csupán technikai kivetítés (https://www.mnb.hu/letoltes/honlapra-fanchart-hu-16.pdf). Az viszont sokkal relevánsabb, hogy a bátrabb elemzőket követve az MNB jelentősen korrigálta felfele az idei és a jövő évi várható inflációt, pontosabban a korábban elmondottak szerint a hivatalos fogyasztói árindex mértékét.

Ez tényleg érdemi elmozdulás a nem sokkal korábbi jegybanki közlésekhez képest, noha már a 2022. májusi maginflációs adat (12,2 százalék) előre jelezte, hogy nem azok várakozása szerint alakulnak az ár-mozgások, akik idénre egy számjegyű inflációval számoltak. Figyelemre méltó az inflációs előrejelzés elég széles tartománya erre az évre, holott már gyakorlatilag elértük az év közepét. Igen széles sávot nevezett meg a jegybank 2023-ra is.

Az idei sávhatárok azonban nemcsak azért különböznek ekkora mértékben, mert júniusban eltérő módon lehet megítélni a világpiaci nyersolaj, földgáz, búza, szállítási tarifa, elektronikai alkatrész árának további alakulását, hanem mert azt is meg kellene tippelni, hogy mit találnak ki a politika boszorkánykonyhájában a szétesett költségvetés konszolidálására. Még újabb adókat vetnek ki a már bejelentetteken kívül? Kikre, mennyit és milyen gyorsan átárazódó termékekre? Mernek-e hozzányúlni és miként a politika szent teheneihez: a benzinárhoz, a rezsitételekhez? Vagy elvontabban szólva: az elfojtott áremelési nyomás mekkora része kerül át a háztartások, a gazdasági szereplők tényleges kalkulációjába?

Azzal, hogy az MNB idei árprognózisa meghaladja egy sor piaci elemző növekedési adatát, némileg azt is üzeni a jegybank, hogy elemzése, ismeretei szerint a politikusok az év második felében az elhallgatott, elfojtott, a gazdasági szereplőkre oktrojált mesterséges árcsökkentés felszínre kerülését legalább részben hagyni fogják érvényesülni. Ekkor az államháztartás helyzete valamennyit javul ahhoz képest, mintha teljesen ránehezedne a szubvenciós teher a büdzsére, vagy pedig az ellehetetlenített gazdasági szereplők csődjei miatt érné veszteség az államháztartást.

De ismerve a politika folyamatos óvatoskodását, aligha várható, hogy egy nagy levegőt véve átengedje a teljes költségnövekményt a fogyasztókra. Úgy, ahogy a balti országokban megtették, és máshol is, ahol a világpiaci drágulás miatti tényleges árveszteségeket nem terítette szét az állam valahogy, és nem igyekezett a következő évre, évekre áttolni.

Mindebből azonban valóban az is következik, hogy a magyar infláció mérési módszertől függő arányban, de irányát tekintve egyértelműen inflációsabb lesz az év második fele, a következő év. Magyarország bizonnyal azt követően is inflációsabb marad, mint azok az országok, amelyek a 2021 végétől kifejlődő ár-hullámot nagyobb tompítás nélkül hagyták érvényesülni.

De van még egy tényező, amellyel számolni kell. A magyar belső árszint jelentősen le van maradva a nyugati, fejlett országok árszintjéhez képest, amint azt minden turista érzékeli, ha nyugatra megy. Ám a magyar árak viszonylagos olcsóbbságának mértéke mégis nagyon is figyelmet érdemel itteni témánkat illetően is.

A fogyasztási javak és szolgáltatások árszintje Európában, 2021 (Százalékban, EU átlag=100) Forrás: Eurostat
A fogyasztási javak és szolgáltatások árszintje Európában, 2021 (Százalékban, EU átlag=100) Forrás: Eurostat

A magyar hazai árszint 67 százalékos mértéke azért is figyelemre méltó, mert a magyar adórendszer különös előszeretettel terheli meg a fogyasztást az európai rekorder áfa révén. Azt lehetne gondolni, hogy a hazai árszint, amely nekünk, itt élőknek, forint-jövedelmet elköltőknek, meglehetősen magas és emelkedő, a többi térségbeli országhoz képest is magas. De nem az. Mivel az eltérő árszinteket euróban lehet értelmesen összehasonlítani, a cseh, szlovák, horvát vagy szlovén árszinthez képest még mindig szerénynek mutatkozó hazai árszint tükrözi a forint tartós és jelentős leértékeltségét az euróban, a cseh koronával szemben. És bizony azt is, amit más statisztikai forrásokból jól tudunk, hogy a fogyasztásra fordítható magyarországi reáljövedelem kiábrándítóan kevés, még térségi összevetésben is.

Ennek a mélyen ragadt árszintnek az emelkedése olyan folyamat, amelyre több gazdasági tényező hat egyszerre. Már önmagában a forint árfolyamának valamelyes stabilizálódása, amelyre mind nagyobb szükség lenne éppen a forint-infláció megfékezésében, segítene zárni ezt az árszint-ollót. A rosszabb változat, ha a forint tovább értéktelenedik, és ezzel fűti a nominális bérek és a piaci árak emelkedését, akkor pedig gyors és tartós infláció révén mozdulna felfele a magyar árszint – láthatóan sok esélyes a makrogazdasági folyamat. Azonban maga az a körülmény, hogy ennyire nyitott gazdaság ilyen jelentős mértékben térjen el az árszintet tekintve a hasonló fejlettségi szintű szomszédoktól, eleve felfele ható inflációs tényező lesz a következő években.

Mindebből viszont az is következik, hogy a magyar gazdaság esetében még kevésbé számíthatunk arra, hogy a mostani árhullám alapvetően egyszeri jelenség, és ha levonul, a külső körülmények megjavulnak, akkor vissza lehet térni a relatív árstabilitás világába. A forint esetében a megelőző öt évben sem érvényesült árstabilitás, és a ma látható tényezők zöme további inflációs pályát valószínűsít.

A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Benchmark Draghi tévedése
Garamvölgyi Zsolt | 2024. november 19. 15:19
Nagy visszhangot váltott ki Mario Draghinak az Európai Unió romló versenyképességéről írt jelentése, melyben megállapítja: az Uniónak sürgősen versenyképességi reformra van szüksége, ha el akarja kerülni, hogy gazdasági és politikai jelentősége végzetesen meggyengüljön. A megszólalók általánosan egyetértettek az Európai Bizottság különmegbízottjának helyzetértékelésével, csak egyes javaslatait kritizálták néhányan. Senki nem foglalkozott viszont a jelentés azon alapvető hiányosságával, hogy teljességgel figyelmen kívül hagyja a tényt, miszerint a versenyképesség erősítésének legfontosabb feltétele a megfelelő emberi erőforrás. 
Benchmark Bod Péter Ákos: Földbe döngölt infláció?
Bod Péter Ákos | 2024. november 15. 05:42
Egy hónap alatt, szeptemberről októberre 0,1 százalékkal nőttek nálunk az árak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mérése szerint 3,2 százalékkal magasabb a fogyasztóiár-index, mint tavaly októberben volt. Az adatok közzététele után ragadtatta el magát örömében a miniszter: az inflációnak annyi. Mivel a politikusi mondások gazdasági ügyekben, meg általában is, újabban igen távol képesek esni a valóságtól, van okunk kételkedni ebben az esetben is.
Benchmark Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral?
Bod Péter Ákos | 2024. november 8. 05:41
A statisztikai hivatal által közölt negatív adatoknál is elkeserítőbb kép rajzolódik ki a hazai iparban. A gyengélkedő német gazdaság és Donald Trump győzelme az amúgy sem fényes kilátásokat még borúsabbakká teszi.
Benchmark Bod Péter Ákos: A gond nem a recesszió, hanem ami megelőzi és követi
Bod Péter Ákos | 2024. november 1. 05:44
Az idén nem jött olyan egyszeri brutális fordulat sem a világban, sem a hazai gazdaságban, amely joggal tenné zárójelbe az eredeti, irreálisan magasra emelt állami tervadatot. 
Benchmark Bod Péter Ákos: Az amerikai választás kimenetelének közvetlen gazdasági hatásai
Bod Péter Ákos | 2024. október 18. 05:41
Az Egyesült Államok jelentős világgazdasági súlya – ami nagyjából egyenlő az EU és Kína együttes részesedésével –, valamint amiatt, hogy a dollár még mindig a globális kulcsvaluta, ami a tengerentúlon történik költségvetési, monetáris ügyekben, az azonnal és közvetlenül kihat a világ többi részére. Ebből az aspektusból kell vizsgálni, milyen gazdasági következményei lehetnek annak, ki győz majd a november 5-ei elnökválasztáson: Kamala Harris vagy Donald Trump. 
Benchmark Bod Péter Ákos: A járműipar már rég nem Európa motorja – és nálunk?
Bod Péter Ákos | 2024. október 11. 05:43
A hét hírei között vezető helyen állt, hogy az EU többségi szavazással elfogadta az Európai Bizottság előterjesztésében a kínai elektromos autók importjára kivetett „súlyos büntetővámokat”. 
Benchmark Bod Péter Ákos: Múló pánik a piacokon, vagy a sebezhetőség jele?
Bod Péter Ákos | 2024. augusztus 16. 05:43
Nagyon ráijesztett a gazdasági szereplőkre a hirtelen jött pénzpiaci válság. Egy hét alatt hatalmas fordulatok következtek be: a japán jegybank váratlan július 31-i kamatemelése nyomán három munkanapon belül a S&P500 index 6 százalékot esett, a Nasdaq100 több mint 8, a Nikkei225 pedig egyenesen 20 százalékot.
Benchmark Bod Péter Ákos: Az orosz és az ukrán gazdaság a háború harmadik évében
Bod Péter Ákos | 2024. augusztus 9. 05:42
Amikor Ukrajna, Oroszország állapota a téma, a világot érthetően elsősorban a háborús fejlemények érdeklik. Ezekhez képest másodlagos, hogy a 2022. februári orosz invázió után hogyan alakul a közvetlenül érintett két ország makrogazdasági pályája. Kevesen gondolták volna (legkevésbé a hadüzenet nélküli frontális támadást elindító orosz politikai és katonai vezetők), hogy így elhúzódik a háború. Most már középtávúnak számító időtartam statisztikai adatait tanulmányozhatjuk.
Benchmark Bod Péter Ákos: Gazdasági ütemvesztés – amit tudunk, és amit sejtünk
Bod Péter Ákos | 2024. augusztus 2. 05:44
Az év második negyedéves gazdasági növekedési teljesítményéről közzétett első KSH-becslés kellemetlen meglepetést okozott, noha az eddig megismert ipari, kiskereskedelmi részadatok alapján már lehetett észlelni, hogy nem húz a gazdaság.
Benchmark Bod Péter Ákos: Back to the EU? Tényleg helyrehozza az új brit kormány a Brexitet?
Bod Péter Ákos | 2024. július 19. 05:43
Nem. De bizonyosan nem maradnak a mai szinten a brit-EU kapcsolatok. Mindkét oldalon sokat lehet nyerni aprólékos, technikai, az üzleti és a mindennapi ügyeken sokat segítő változtatásokkal.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG