3p

A Demján Sándor Program 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program rövid idő alatt vált a hazai vállalkozásfejlesztés meghatározó eszközévé. Az eddig több mint 1300 pozitív támogatói döntés a program sikerét igazolja, emellett rávilágít arra is, mennyire sokszínű a magyar vállalkozói szféra: az űripartól a vendéglátáson át a kutatólaborokig a legkülönbözőbb ágazatok vállalkozásai kaptak lehetőséget a fejlődésre. A Garantiqa támogatásával rendszeresen megjelenő Cégkassza Podcast legújabb adásában Fehérváry Tamás, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója osztotta meg gondolatait a program eddigi eredményeiről és az MGFÜ tanácsadói szerepéről.

A Demján Sándor Program 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program már több mint 1300 hazai vállalkozás fejlődéséhez járult hozzá, ezzel Magyarország egyik legaktívabb és legsokszínűbb fejlesztéspolitikai eszközévé vált. Az induláskor meghirdetett 48 milliárd forintos keretösszeget a nagy érdeklődés miatt 130 milliárd forintra emelték, amelyből már 104,3 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda a pályázóknak. A program egyedülálló előnye, hogy a támogatást 100 százalékos előleg formájában, jellemzően 50 százalékos támogatási intenzitással kapják meg a cégek, így a fejlesztések elindítása gyorsan és kiszámíthatóan valósulhat meg.

Fehérváry Tamás kiemelte, hogy a hagyományosan aktív ágazatok – mint a fémmegmunkálás, az építőipar vagy a vendéglátás – mellett az űripar, az orvostechnológia és a speciális kutatási projektek területén is számos, rendkívül izgalmas fejlesztés részesült támogatásban. Az elmúlt időszakban több mint 1800 vállalkozás nyújtott be pályázatot, körülük már 1325-en kaptak pozitív támogatói döntést.

A konstrukció egyik alapfeltétele, hogy a támogatott projektek legalább 40 százalékban eszközberuházást tartalmazzanak, ugyanakkor a legtöbb vállalkozás komplex fejlesztésekben gondolkodik. Egyre több cég kombinálja a beruházást digitalizációs vagy megújuló energiaforrásokat érintő fejlesztési elemekkel is. A sikeres pályázóknak a támogatói okirat kiállítását követően 12 hónap áll rendelkezésükre a projektek megvalósítására, az első három hónapban pedig a költségek legalább 40 százalékával el kell számolniuk.

Az MGFÜ tanácsadói szerepe kulcsfontosságú a program sikerében: a források közvetítésén túl komplex vállalkozásfejlesztési szolgáltatásokkal segíti a cégeket, hogy tudatosan, strukturáltan fejlődhessenek. A fenntarthatóság és az ESG-tudatosság támogatása szintén egyre hangsúlyosabbá vált, az ügynökség országos szinten segíti a vállalkozásokat a modern követelmények teljesítésében.

„A vállalkozás működtetése és fejlesztése két külön világ. Nekünk vállalkozásfejlesztési ügynökségként az a küldetésünk, hogy ezen a vállalkozásfejlesztési úton segítsük a vállalkozókat a következő lépések megtételében.” – hangsúlyozta Fehérváry Tamás.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. támogatásával megjelenő Cégkassza Podcast legfrissebb adásában Demján Sándor Program eddigi tapasztalatairól, a támogatott vállalkozások sokszínűségéről és a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség tanácsadói szerepéről volt szó, a teljes epizód alább tekinthető meg: 

(x)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG