A kiszámíthatatlan viselkedés gyakran mintát követ, így idővel kezd kiszámíthatóvá válni. Ez vonatkozik Trump tárgyalási taktikáira, vámpolitikai bejelentéseire. Kezdődött két szomszédos országgal, az Egyesült Államok piacára nagyban ráutalt Mexikóval és Kanadával, amelyek áruira nem-gazdasági indokkal súlyos vámtételeket jelentett be, majd függesztett fel. Jött április 2-a, a meghökkentő indoklású, lehetetlen mértékű vámkivetés minden földrész termékeire. A baráti, szövetségesi viszony nem sokat jelent, sőt. Magasra emelt vámtétel bemondásával indulhat az alku, benne ígérgetés, lekenyerezés, kölcsönös fenyegetés, és (talán) a végén valami megállapodásféle.
Ami az EU-t illeti, Trump a nagy áprilisi csomagban 20 százalékos „kölcsönös vámokat” jelentett be az EU-ból származó árukra, mármint azon túl, hogy néhány fő ágazatra, így az autóiparra 25 százalékos importvámot vetett ki. Az EU nevében tárgyaló Bizottság ellenvámokkal állt elő, de azokat rögtön fel is függesztette. Majd pedig, talán az európai választól tartó amerikai üzleti körök hatására, Trump kilencven napra hajlandó lett levinni az általános vámtételt 10 százalékra. A tárgyalások tovább folytak. Türelmet vesztve, Trump immár 50 százalékos vám kivetésével fenyegetőzött, június elsejei hatállyal. Amikor azonban Ursula von der Leyen, a Bizottság vezetője felhívta telefonon, a beszélgetést követően Trump nagylelkűen bejelentette, hogy július 9-ig elhalasztják az EU-ból származó árukra kivetett 50 százalékos amerikai importvám bevezetését.
Itt tart ma az ügy. Logikus lenne az áruforgalmi vámok kölcsönös visszavitele a korábbi tarifa-tartományba, vagy még inkább a nulla kulcs alkalmazása – ezt egyebek közt Elon Musk is javasolta nemrég. Ő már az új amerikai adminisztrációban csalódottan felhagy kormányzati ügyködésével, de ebben a vonatkozásban véleményével nincs egyedül. A technológiai szektor többi mogulja is tudja, hogy Amerika nagy többletet ért el Európával szemben a szolgáltatásokban, és így nagyon is ki vannak téve a lehetséges európai ellenvámoknak, keményebb fogyasztóvédelmi, adatvédelmi szabályoknak, bírságolásnak.
Európa nagy szereplő. A vásárlóerő-paritáson (PPP) számolva majdnem 18 ezer milliárd (amerikai szóhasználatban 18 trillió) euró az uniós tagországok összesítetett hazai terméke – ez árnyalattal marad csak el az Egyesült Államok adatától. Valamilyen kölcsönösen elfogadható kereskedelmi rendezésre szükség van. Politikai szintű látványos alkudozás nélkül azonban nem érhető el megállapodás ezzel az amerikai kormányzattal.
Hasonlót látunk Kína esetében is. Rövid kivárás után Trump jó nagy bemondással kezdett: a 145 százalékos vámmal fenyegetett. Ekkora importdrágulásnál az amerikai importőröknek gyakorlatilag le kellett volna mondaniuk a kínai eredetű termékekről, vagy a fogyasztót megdöbbentő átárazást kellett volna bevezetni a legkésőbb nyár végétől, a készletek kimerülésekor (vagyis az iskolaszezon kezdetén a gyermekcipőkre, tanszerekre). Kína hasonló nagyságrendben jelentett be behozatali vámokat amerikai árukra. Ezt követően Trump lement „csupán” 30 százalékra – de ismét csak átmeneti időre.
Ez a kis kompromisszum, és néhány biztató hír a brit-amerikai vámtárgyalásokról hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai fogyasztói várakozások a korábbi nagy romlás után ezekben a napokban visszajavuljanak. Talán a piaci és egyben politikai hangulatot is tükröző konjunktúraindexek óvatosságra intik Trumpot a vámfenyegetésekkel való dobálózásban.
Az áremelkedési várakozások azonban elég magas szinten beragadtak Amerikában. Ennek globális kihatásai is vannak azáltal, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ilyen viszonyok között, valamint látva a most Kongresszus elé kerülő költségvetési törvény tervezetét, nem igyekszik lejjebb vinni a maga kamatait.
Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo
A vámháború áprilisi meghirdetésekor az amerikai (és nemzetközi) részvényárfolyamok eleinte hatalmat estek. Majd a Kínát és EU-t érintő elnöki bejelentések után kezdtek magukhoz térni. Az amerikai dollárnak a nagy valutákkal szembeni árfolyama azonban megszenvedte az amerikai pénzeszközökbe vetett befektetői bizalom csökkenését. Az euró ennek megfelelően erősödött a dollárhoz képest. Az árfolyamerősödés is hozzájárult ahhoz, hogy az euróövezeten belül az inflációs veszély mára megszűnt.
Nagy kérdés, hogy miként reagáljon a világban zajló változásokra Európa. Trump tárgyalási (vagy inkább kupeckedési) eljárásában egyre láthatóbb a minta; ennek alapján lassan meg lehet tippelni, hogy hol áll majd meg az általános vámszint. Iparági bizonytalanság azonban bőven akad ezt követően is. Itt van a brit példa. Az Egyesült Királysággal már megtörtént a vám-megállapodás. Starmer brit miniszterelnök személyes diplomáciával kiharcolta az autók amerikai importvámjai mérséklését, az acél- és alumíniumvámok eltörlését. Viszont el kellett fogadnia például azt, hogy az amerikai etanolra addig érvényes 19 százalékos vámszintet az Egyesült Királyság nullára szállítja le. Ezzel viszont padlóra kerülhet a brit bioetanol szakma.
Tanulság, hogy a partnerország egészére kivetett vámbejelentés, ahogy április másodikán történt, olyan gesztus-politizálás, amely idegen a világkereskedelem addigi gyakorlatától. Éppen azért jöttek létre a vámok, kvóták, minőségi tanúsítványok világát aprólékos munkával összerendező nemzetközi szervezetek (így a GATT, majd annak nyomán a Világkereskedelmi Szervezet /WTO/), hogy észszerű kompromisszum mellett lehessen eljutni termékkörönként a kölcsönösen elfogadható vámterhekhez. Azok konkrét és egyértelműen meghatározott termékkörökre vonatkoznak, tartós jelleggel, hogy azután a gazdasági szereplők beruházási döntéseket alapozhassanak a nemzetközi megállapodásokban szereplő paraméterekre.
Európai recept
Ami most van, nyilván nem tesz eleget ezeknek a józan elveknek. Európa jól teszi, ha a lehetőség határán belül mérsékli kitettségét Amerikával szemben. Más okok és más viszonyok között a kínai kapcsolatrendszerben is javasolt a nagyfokú óvatosság, kockázatmérséklés Európa részéről.
De ki és mi az a bizonyos „Európa”? Trump védelmi, iparpolitikai és vámügyi intézkedései vagy Kína külgazdasági, befektetési tevékenységei nem egyaránt érintenek minden európai országot. Németország árukereskedelmi kitettsége sokkal nagyobb mértékű, mint a franciáké vagy az olaszoké. A keleti periféria országait is nagyfokú külső nyitottság jellemzi.
Ez a mi esetünk: ebben a vámháborús időszakban Magyarország nagyobb kockázatokat visel, mint egy erősen fejlett, nagy belső piacú tagállam. Ugyanakkor a keleti perem többi országához képest is sérülékenyebbek vagyunk, egyebek között intézményi sajátosságaink és az Orbán-kormány politikája miatt. A nemzeti valutához való ragaszkodás következtében például a pénzügyi kitettségünk nagyobb, mint azoké, amelyek az euróövezet (és egyben a bankunió) tagjai.
Az eltérések az utóbbi időkben még tovább nőttek: a térség országai mind hozzáférnek a reziliencia-alaphoz (RRF). Ezzel javul a fizetési mérlegük, egyben növekedési többlet-impulzust nyernek. Az RRF-alap a hétéves uniós költségvetési kereteken túl áll rendelkezésükre, és abból finanszírozható a zöld átállás, a digitalizálás, és újabb változások szerint a védelmi iparok fejlesztése is.
A magyar út
A magyar helyzet sajnos jelenleg egészen különös. A lehívott tíz százalékos előlegen kívül az RRF-forrásokhoz nem lehet hozzájutni. Nem úgy alakulnak most a politikai viszonyok, hogy e dedikált pénzforrást annak nem túl távoli lezárulásáig egyáltalán igénybe tudjuk venni. Eközben Észtországtól Románián át Bulgáriáig a reziliencia-alapok és egyéb felzárkóztatási források már érdemben segítik a gazdaság modernizálódását, és stabilizálják a külső pénzügyi helyzetet. Így pedig térség dinamikusabb országaival szembeni eddigi relatív növekedési lemaradásunk tartósulni látszik.
A Trump által felizzított nemzetközi vámháborúnak lett egy új következménye: a Bizottság szerepének és politikai súlyának felerősödése.
Trump elnöki rendeletekkel mozgatja Amerika vámháborús pozícióit. Az EU részéről a Bizottság elnöke kell a tárgyalásokhoz, hiszen vámok, kereskedelmi ügyekben az egységes piac nevében tagország nem tárgyalhat. A Bizottság elnöke az uniós pozíciót illetően felhatalmazást kér a tagállami kormányoktól, hogy közös kompromisszumos álláspontról folytathassa az alkukat. Ezekben a témákban tagállami vétó nincs. A tagállami nézetek, érdekek eltérnek, ilyenkor a szavazati többség dönt.
Ezt láttuk 2024 nyarán, amikor a kínai állami dotációra és egyéb tisztességtelen támogatásra tekintettel a Bizottság javaslatot tett kiegyenlítő vámok alkalmazására. A vámkivetést a tagállamok egyik nagy köre (Olaszország, Franciaország, Svédország) a maga érdekei szerint támogatta, a német ipar nem. A végén a német, magyar, máltai szavazatokkal szemben a voksok többsége a vámkivetés mellett szólt.
Ez bizony más összefüggésben is előfordul. A Bizottság szakapparátusa a közös fellépés logikáját követve készíti elő döntésre a javaslatait, ezek meggátlására vagy eltérítésére a magyar kormány nem képes, a kezében gazdasági ütőkártya nincs. Még az a szokásos feltevés sem helytálló, hogy „majd a német érdekek” segítik a magyar kormányt; a német ipari pozíció is változóban van, és az ország politikai vezetése most már nagyon más irányt követ, mint akár csak néhány éve.
A Trump/Vence irányvonal – szándékán kívül – hozzájárul ahhoz, hogy az EU, sőt annál tágabb kör (az Egyesült Királyság, EFTA) kereskedelmi, védelmi ügyekben sokkal egységesebben és határozottabban lépjen fel a mai blokkosodó, konfliktusokkal teli világban. Ez az új stratégiai irány nem hagy sok teret a kisebb tagállamok különutas törekvéseinek.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Jól sikerült a tőzsdei cég negyedéve.
Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
Infláció vagy növekedés? Mi aggasztja most jobban a szakértőket?
Trump visszatért – és vele jött a piaci felfordulás is
