A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa – nem egyhangú döntéssel – az alapkamatot 6,25 százalékon tartotta. Az egynapos betéti kamat maradt 5,25 százalékon, az O/N hitelkamat is az eddigi 7,25 százalékos szintjén.
Ez igen magas kamatszint Európában. Az Európai Központi Banknál a betétoldali kamat továbbra is mindösszesen 2, az aktív oldali kamat 2,4 százalék. A cseh alapkamatot nemrég vitték 3,5 százalékra, és ezzel a lombard-kamat 4,5, a diszkontkamat 2,5 százalék: ez bizony egészen más tartomány. De ha nekünk túl távoli az összevetéshez az euróhoz képest stabil, sőt inkább erősödő cseh korona, akkor nézhetjük a lengyel helyzetet: ott az alapkamat 5,25 százalék.
Az európai peremvidéken hasonló a helyzet: Szerbiában 5,75, Romániában pedig 6,5 százalék az irányadó kamat.
Bárhogy nézzük, a magyar kamatkondíciók inkább emlékeztetnek az emerging market csoportéra (ami a feltörekvő országokat tartalmazza – a szerk.), mint a konszolidált európai piacgazdaságban érvényesekre. Másfelől viszont a magyar helyzet eltér a többitől abban is, hogy a mai viszonyok között a piaci szereplők, elemzők további kamatcsökkentést várnak minálunk, máshol viszont megállt a korábbi lazítási szakasz, sőt! Az elhúzódó iráni háború miatti immár tartósan magasabb energiaárak mind világosabban megjelennek a fogyasztói és termelői árakban, ezért a jelentős jegybankok kamatemelést latolgatnak. Az MNB esetében azonban az infláció gyorsulása ellenére jó indokok szólnak a kamatmérséklés mellett.
Miért ilyen magas a magyar alapkamat?
A továbbiak latolgatása előtt érdemes megnézni, hogy miért ragadt be a magyar kamatszint a visegrádi térség szintjét jócskán meghaladóan az elmúlt időkben.
A nagy kamattöbbletünk csakis a kockázatokkal együtt értelmezhető; azokból pedig bőven van. A szuverén kockázati besorolásunk messze elmarad a társakétól, és kényelmetlenül közel van a befektetőknek nem ajánlott (non-investment grade) kategóriától; részben fundamentális okokból, részben pedig – a legutóbbi időkig – komoly politikai kockázatok miatt.
A fundamentumokról: ami a magyar államháztartás állapotáról és a költségvetési transzparenciáról tudható, az sajnálatosan megkülönbözteti hazánkat a többitől. Az idei első négy hónap alatti deficit-elfutás példa nélküli, ám az államháztartás a megelőző fél évtized egészében véve kaotikus képet mutatott a rengeteg tervezési hibával, sűrű terv-korrekciókkal, nagy kiadási tételek nem transzparens könyvelésével. Az új kormány az átadás-átvétel folyamatában különféle furcsaságokra lelt, máig nem végzett a leltár elkészítésével.
Lassan az év közepén járva sem látszik világosan, hogy milyen is az államháztartás helyzete.
Az alapmutatók között a gazdasági növekedés sem alakult jól: 2022 óta nem volt érdemi növekedés 2025 végéig. Most majd meglátjuk, hogy a nagy jövedelemkiáramlás és egyéb választás előtti keresletbővítés nyomán mekkora lesz a fogyasztási oldali élénkülés, és főleg beindul-e a beruházási ciklus a három éve tartó csökkentést követően.
Az egyensúlyi mutatók közül eddig a költségvetési hiány párjaként nem állt elő fizetésimérleg-hiány, azaz nem keletkezett ikerdeficit. Csakhogy éppen a felhalmozási tételekben megmutatkozó dinamikavesztés, a gépimport és alkatrész-behozatal eddigi gyengélkedése idézte elő a külső mérleg viszonylagos stabilitását; ez átmeneti helyzetnek elmegy, de tartós folyamatként nem lenne kedvező.
Az inflációs folyamatokra még vissza kell térni, mint ahogy a költségvetési állapot is kommentárt követel.
A kellemetlen makrogazdasági helyzet azonban egyelőre nem rontotta el a külső és belső pénzügyi szereplők örömét és megkönnyebbülését, amellyel a választások eredményét és a gyors kormányváltást fogadták. A forinterősödést, az állampapír-hozamok csökkenését nyilvánvalóan megtolta az euróbevezetés napirendre kerülése.
Átmeneti lelkesedés jele mindez? Hype? Hiszen, ha lesz is euróátvételi terv, az még arrébb van, az oda vezető út sok évig tart; ehhez képest most korai a forint iránti nagy érdeklődés. Másfelől mégsem csak piaci túllövés esetével van dolgunk, mert az EU-viszony rendezésének erős szándéka azonnal eltávolított egy súlyos kockázati tényezőt. Továbbá abban is lehet reménykedni, hogy a jogállami keretek visszaállítása, a versenygazdaság felé tett határozott haladás, a korrupció elleni tényleges fellépés, a kapkodó és politikailag motivált állami intervenciós gyakorlat elvetése: olyan policy-váltást ígér mindez, amely intézményi-viselkedési fordulattal ér fel, és javít a gazdasági dinamikán.
Jogos tehát a pozitív várakozás. Jó lenne azonban, ha tisztábban látnánk abban, hogy a kimenő kormány által hozott piacrontó intézkedéseket mikor és hogyan szedi vissza a Tiszta-kormány. A választási küzdelemben, még a tavaly év végi kampányszakaszban elhangzott, hogy az Orbán-kormányok jóléti intézkedéseit megtartja a Tisza-kormány, és majd bevezeti a saját preferenciái szerinti kedvezményeket is; mindennek feltételezett fedezete a „hazahozott EU-s pénz” és a korrupció visszaszorítása. Ezek valóban lényeges vonatkozások, és idővel gazdaságösztönző hatással járnak. Ám már most kellene tudnunk, hogy az önkényesen kijelölt árrögzítésektől, árrés-szabályozástól, mindenféle átmenetinek szánt, de meggyökeresedett intervencióktól hogyan szabadul meg az új kormány.
A jelenlegi ár-adatokat nagyban torzítják az intervenciók, amelyek egyben elrejtik az infláció egy részét. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az áprilisi fogyasztóiár-index 2,1 százalék, ami rendkívül jónak látszik. A maginfláció 2,2 százalék – szintén kedvező adat. Csakhogy tudható, hogy a választási célzatú „önkéntes” banki, biztosítási tarifa-befagyasztás lejár, és emel a kimutatott árszinten. Az év eleji nagy keresetnövekedés is folyamatosan kerül át a termelői árakba. Az energiadrágulás szintén kezd beépülni az árakba.
Mindez ellen hat a forint visszaerősödése, és ezen keresztül az importárak kedvezőbb alakulása. Sokan éppen az euró-konvergencia eddigi tapasztalataira hivatkozva további forinterősödést, és ezzel dezinflációs hatásokat vetítenek elő; ám annak komolyan vételéhez még nagyon korán van. Majd ha lesz hivatalos, és az uniós partnerekkel egyeztetett céldátum, idővel elindul az ERM-2 árfolyamrendszerben való részvétel, tartósan csökken a jegybanki kamat és az állampapírok piaci kamatszintje – akkor igen!
Ebből most egyelőre annyi következett be, amit a devizapiac és az értékpapírpiac április-május során produkált: átmeneti, egyszeri korrekciónak elmegy, de nem vetíthető ki a következő időszakra.
Ami pedig az Orbán-kormányok piacrontó, populista keretbe helyezett intervencióinak kivezetését illeti: nem láttunk intézkedést az új kormány részéről az eltelt rövid alatt. Ez eddig rendben is van, ám a vezető politikusok megszólalásai nem egyértelműek: a gazdasági szereplőket megnyugtatná, ha hamar bekövetkeznének a piaci viszonyok normalizálását célzó lépések.
Ezek elősegítenék a gazdasági hatékonyság érvényre jutását, de azon túlmenően komolyabban vehetővé tennék a gazdasági adatokat, így az inflációs indexeket, amelyek a mértékadó kamatok mérséklésének kalibrálásában szükségesek. A Monetáris Tanács közleménye szerint az MNB folyamatosan értékeli a makrogazdasági adatoknak és a pénzügyi piaci folyamatoknak az inflációs kilátásokra gyakorolt hatásait, a kockázati felár csökkenésének tartósságát, és mindezek alapján születik adatvezérelten a döntés az alapkamat mértékéről.
Az adatok elemzése és figyelembe vétele teljesen természetes. Csakhogy ahhoz világos kép kell a jelenlegi egyensúlyi állapotról (inflációs folyamatról, költségvetési viszonyokról), valamint elég jó becslés ezen fontos folyamatok adatszerű alakulásáról. Az államháztartási helyzet megítélése azonban talán az 1990-es rendszerváltozás óta nem volt ennyire bizonytalan, de a tényleges inflációs viszonyokat is nagyban torzítja ez eddig követett fura kormányzati gyakorlat. Mindehhez tevődik most hozzá a világ energiapiacán zajló nagy átalakulása, annak potenciálisan súlyos kihatásával árszintre, árfolyamokra, növekedési kilátásokra.
Adatok vannak, jönnek, csak éppen nem mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy „adott a helyzet”.
A Benchmark rovat cikkei itt érhetők el.
Magyar Péter csütörtök este tette közzé a neveket. 
