Bejelentés Iránról: jók a piac első reakciói – lesz folytatás? Bod Péter Ákos írása

„Közel van az iráni megállapodás”: a hír komoly azonnali piaci hatásokkal járt. Annak ellenére, hogy az Economist számításai szerint eddig negyvenszer nyilatkozott meg az amerikai elnök a konfliktus közelgő lezárulásáról. Most azonban a piacok tényleg hitelt adnak a politikai kommünikének: másnap az amerikai tőkepiacok jó hangulatban nyitottak, az S&P500 Futures 1,2, a Nasdaq 100 Futures 2 százalékkal nőtt. És ami Amerikában és másutt különösen fontos: a nyersolaj határidős ára nagyot esett, a WTI-é például 5,2 százalékkal csökkent. Két nap alatt az amerikai benzinár átlagára a 4 dollár/gallon szint alá mérséklődött.

Ez papírforma piaci reagálás. A pénzügyi termékek és a volatilis tőzsdei cikkek ára könnyen fel- és lefelé szalad a legfrissebb hírek hatására. A jó hírt pedig már nagyon várta a világ, hiszen az Irán elleni február végi amerikai-izraeli támadás nem futott le háromnapos akcióként, hanem sokadik hónapja tartó, noha nem frontális háború lett. A térség sok országára kiterjedő súlyos gazdasági, biztonsági következményekkel, sőt globális hatásokkal járt, az amúgy is törékeny világgazdasági időszakban.

A korábbi amerikai közlemények és bejelentés sorsának ismeretében most is lenne ok a nagy hír komolyságát kétségbe vonni, megtapasztalva azt, hogy meddig éltek Trump mondásai. Ám ez esetben a másik féltől is jött megerősítés (noha az iráni belső viszonyokról keveseknek van megalapozott tudása).

Mindezzel a térségben a történelmi tapasztalatok szerint a deklarációk, békekötések és megállapodások nemigen tartósak. Mégis most joggal gondolható, hogy mindkét fél akarja a megállapodást. Az iráni állam pénzügyi helyzete bizonyosan súlyos. Másfelől pedig az Egyesült Államok kormányának is égetően fontossá vált, hogy legyen vége a konfliktusnak, de legalább őszig kitartson a deal.

Talán most végre kiszabadulnak a térségben rekedt tankerek. A Hormuzi-szoros – amint azt mostanra mindenki megtanulta – elsősorban az ázsiai gazdaságok energiaellátása miatt kritikus. De az is tanulság, hogy az összekapcsolt termékpályák korában, globális piacok mellett nem létezik regionális, helyi zavar. Az energiahordozók, vegyi termékek világméretű kínálatának jelentős része esett ki február végétől, és az nem meglepően drágulást okozott. A logisztika világában a hajók és a személyzetek beragadása, a kitermelési és szállítási ütemrendek felborulása általános felfordulást idézett elő.

Ezek a tőzsdei termékek természetüknél fogva az összes gazdaságra kihatnak valamilyen módon. Az áralakulásban az sem számít sokat, hogy egy ország nettó exportőr vagy importőr. Pontosan ezt mutatta meg az amerikai példa: a globális olaj- és gázszűke az Egyesült Államok versenypiacán hetek alatt mintegy 50 százalékkal felvitte a kútárat az amerikai autósok számára, noha az ország maga kiviteli többletet mondhat magáénak szénhidrogénekből. 

Ha van politikai termék Amerikában, akkor a motorüzemanyag ilyen. Máshol is, de ilyen mértékű motorizáció mellett nemcsak szimbolikus jelentősége van annak, hogy a gallon benzin 2,90 dollárba kerül, mint idén februárban, vagy négy és fél dollárt kell leperkálni a benzinkútnál.

Trump még elnökjelöltként a Biden-kormányzat alatti átmeneti inflációs hullámot rendszeresen azzal jelenítette meg a választási kampányában, hogy lám, a demokraták alatt 5 dollár lett a nafta, de ő leviszi kettőre. Az élet úgy hozta, hogy a piacok fokozatos megnyugvásának köszönhetően a 2026. február 28-ai Irán elleni támadás előtt valóban már 3 dollár alá került a benzin átlagára. Aztán gyorsan kiderült, hogy ez a katonai intervenció nem Venezuela-típusú, nem ér véget egy-két napon belül. Az amerikai piacon az üzemanyag drágulásnak indult, és közeledett a Bident buktató szinthez.

A drágább üzemanyag nem meglepő módon feltolta az infláció mértékét is. Ahhoz már a Trump-i vámemelések is hozzátettek, még ha kisebb ütemben is, mint ahogy a 2025. áprilisi nagy vámháborús csomag bejelentésekor a megrettent elemzők prognosztizálták. A vámtételek egy részét aztán a Trump-kormány visszaszívta, a gazdaságok pedig figyelemreméltó gyorsasággal alkalmazkodtak. Így nem következett be egyszeri nagy inflációs hullám. Ám egészében mégis oda jutott Amerika, hogy a legutóbbi fogyasztóiár-index már 4,2 százalékot mutatott.

Ez már komoly pénzromlási ütem a világ legnagyobb gazdaságában, fontos monetáris politikai következményekkel. Kereskedelmi háborúk és most még energiapiaci zavarok is: így együtt növekvő árszinttel kell számolni a világgazdaságban, annak részeként az Egyesült Államokban is. Ilyenkor a politikusok által sürgetett kamatcsökkentést el kell napolni, sőt a jegybankok szigorítanak a kondícióikon. Az irányadó kamatok emelkedésétől pedig drágul egy másik politikailag érzékeny termék, a jelzáloghitel.

Ez így együtt kikezdené bármely kormány népszerűségét. Az energia és kapcsolódó termékek drágulása, a munkaerőpiaci bizonytalanságok sokasodása, a lakáshitelek drágulása, valamint az egyébként is aggasztó amerikai államadósság drámai emelkedése: nem csodálkozhatunk, hogy mostanra az Egyesült Államok szavazópolgárainak szentiment-mutatóiban komoly süllyedés következett be.

Trump személyes megítélése trendszerűen és jelentősen romlik.  A nyolcvanadik születésnapja körüli kormányzati rendezvények, kultusz-események, propaganda-ügyek színvonalát, etikáját itt nem kommentálva, annyit bizonyosan kimondhatunk, hogy az esemény PR-ja erőteljesen tudatosítja az elnök életkorát.

Vészesen közel november

A Republikánus Párt számára egyre komolyabb fenyegetést jelent a novemberi félidős választás. Trumpnak rekordméretű az elutasítottsága a saját táborán kívül, viszont maradt annyi ereje, hogy a pártján belül az esetleges ellenvéleményeket elnyomja, a vele szemben bármilyen óvatos kritikát megfogalmazó párttársait ellehetetlenítse. Ezzel persze rontja a változtatás esélyeit a saját oldalán, arra pedig dőreség számítani, hogy az ellenzék sincs jó állapotban. Mindenesetre neki és a pártjának most nagyon kellene a jó hír. Ezért vált szükségessé a béketeremtés, legalább az iráni háború ügyében, amely kezdettől fogva népszerűtlen.

Csak remélni lehet, hogy ez alkalommal a deklarációt tényleg követik stabilizációs fejlemények, és tartósan mérséklődnek a nyersolaj- és földgázárak a nemzetközi piacon.

A szakmai közmegegyezés szerint azonban még a szűken vett logisztikai bajok felszívódása is hosszú heteket, hónapokat vesz igénybe. A térség exportőr országai a víziút márciusi lezárulására válaszul alternatív szállítási utakat kerestek, vezetékeket kezdtek kiépíteni; az ilyen rengeteg pénzbe kerül, az érintett kitermelők költségszintjét emeli. A logisztikai problémák és egyéb okok miatt nem várható, hogy szépen visszaálljon a korábbi keresleti-kínálati állapot és azzal együtt a korábbi árszint. Az idei március-áprilisi drágaság talán már tartósan mögöttünk van, de a status quo nem áll vissza.

És mi a helyzet Magyarországon?

Ezzel kell nekünk is számolnunk a magyar folyamatok előrejelzésében. A magyar inflációs index a várakozások alatt alakult a tavasszal, mintha gazdaságunk immunis maradna a világkereskedelmi zavaroktól – de hát nem az. A kettő százalékos maginflációs mutatónk túl szép képet mutat, még akkor is, ha az Orbán-korszak hirtelen és békés lezárulása miatti pozitív piaci reagálás nyomán erőteljes felértékelődésen ment át a forint, ami komoly dezinflációs tényező.

Mindenesetre most lenne a legalkalmasabb a pillanat a piaclerontó árazási beavatkozások, árrögzítések kivezetésére (közülük a védett üzemanyagárak eltörlését Magyar Péter csütörtökön kilátásba helyezte – a szerk.). Ez esetben még az idén felszínre kerülne az elfojtott infláció.

Több okból is fontos a gyors deregulálás. Minél előbb véget vetnek a piaci alkalmazkodást rontó kormányzati intervenciónak, annál kevesebb a hatékonyságromlás, továbbá annál kisebb piaci, árazási megrázkódással jár a tényleges viszonyok érvényre jutása.

Ezen túlmenően az a praktikus következmény sem lényegtelen, hogy az idei makrogazdasági mutatók előnytelen alakulását az új kormány még hihetően össze tudja kapcsolni az előző rezsim politikájával. 2027-ben azonban az akkori infláció, államháztartási hiány és egyéb indikátor már a Magyar-kormány első saját naptári évéhez tartozik: onnantól mind nehezebb hihetően visszavezetni a gondokat az örökségre.         

A Benchmark rovat cikkei itt érhetők el.