3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy hónappal korábban, áprilisban éves alapon még 2,1 százalékos drágulást mért a hivatal.

12 hónap alatt, 2025. májushoz viszonyítva:

  • Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal nőtt (a vendéglátási szolgáltatások nélkül 2,1 százalékkal csökkent), ezen belül az egyéb sütőipari lisztesárué 9,2, a büféáruké 7,0, a munkahelyi előfizetéses menüé 6,2, a cukorka, mézé 5,8, az éttermi étkezésé 5,7 és a friss hazai és déligyümölcsé 4,5 százalékkal nőtt. A termékcsoporton belül a húskonzerv ára 29,5, a vaj, vajkrémé 11,1, a sertéshúsé 10,1, a sajté 9,4, a száraztésztáé 7,2, a tejé 6,3, a burgonyáé 2,6 százalékkal mérséklődött.
  • A szolgáltatások 4,3 százalékkal drágultak, ezen belül a színház 17,6, a külföldi üdülés 15,6, a teherszállítás 10,5, a sport, múzeumi belépők, valamint a járműjavítás, -karbantartás 8,0-8,0, a testápolási szolgáltatás 7,8, a belföldi üdülés 5,2 százalékkal.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára 3,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 4,1 százalékkal.
  • A háztartási energiáért 2,0, ezen belül a vezetékes gázért 7,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, míg az elektromos energiáért 2,5 százalékkal többet.
  • A tartós fogyasztási cikkek ára 2,4 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 28,1, a motorkerékpárok 6,9, a szobabútorok 3,8 és a használt személygépkocsik 3,7 százalékkal többe kerültek.
  • A gyógyszer, gyógyáruk 2,5, a járműüzemanyagok 2,0 százalékkal drágultak.

1 hónap alatt, 2026. áprilishoz viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan stagnáltak. Az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal csökkent (a vendéglátási szolgáltatások nélkül 0,6 százalékkal), ezen belül a burgonya 32,3, a friss hazai és déligyümölcs 1,2, az egyéb sütőipari lisztesáru és az étolaj 0,5-0,5 százalékkal többe, a friss zöldség 10,6, a tojás 4,6, a sajt 2,9, a bolti kávé és a száraz hüvelyesek 1,6-1,6, a cukor 1,4, a kenyér, a csokoládé, kakaó és a tej 1,1-1,1, a sertéshús 0,8, a tejtermékek (sajt nélkül) 0,6 százalékkal kevesebbe kerültek.
  • A szolgáltatások ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldi üdülés 3,0 százalékkal többe, az egyéb távolsági úti céllal történő utazás 3,1, a külföldi üdülés 0,2 százalékkal kevesebbe került.
  • A háztartási energia ára 0,8 százlaékkal csökkent, ezen belül a vezetékes gázé 2,1 százalékkal mérséklődött, a távfűtésé stagnált.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára 0,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 0,2 százalékkal, a szeszes italoké 0,1 százalékkal nőtt.
  • A járműüzemanyagok ára stagnált, míg a ruházkodási cikkek 0,8 százalékkal többe kerültek.

Az élelmiszerek árának csökkenésére utalt már az egy nappal korábban publikált Privátbankár Árkosár-felmérés is, amiről itt olvashatnak:

Maginfláció, nyugdíjas infláció

A változékony tételektől szűrt maginfláció (energiaárak, élelmiszerárak nélkül) éves alapon 2 százalékra mérséklődött az egy hónappal korábbi 2,1 százalék után.

A nyugdíjas fogyasztóiár-index 1,5 százalékon alakult éves szinten, az áprilisi 1,8 százalék után.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:28
Az Európai Unió és Kanada között már tíz éve aláírtak egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodást, amit azonban nemzeti szinten több tagállam, köztük Magyarország sem ratifikált még. Nekik külön is szólhatott Ursula von der Leyen üzenete, amit az Európai Bizottság elnöke a múlt heti évértékelőjében fogalmazott meg, és amiben Kanadát, mint az EU első lehetséges „társult tagját” hozta szóba – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:21
Komoly mértékben visszafogják Ukrajna exportját a kikötői és más kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások.
Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
Makro / Külgazdaság Baka András bejelentette jelöltjét a Legfőbb Ügyészség élére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:22
Szathmáry Zoltánra esett a választás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
Makro / Külgazdaság Oroszország ajánlatot tett az AfD-nek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 15:51
Egy magas rangú Kreml-illetékes nyíltan gazdasági együttműködést ajánlott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pártnak a vasárnapi tartományi választás előtt.
Makro / Külgazdaság Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:35
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a jövő héten olcsóbb lehet idehaza a benzin és a gázolaj.
Makro / Külgazdaság Donald Trump keresztet vethet Grönlandra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:07
Eldőlt Grönland sorsa, Donald Trump bejelentést tett a sziget jövőjéről.
Makro / Külgazdaság Meglehetősen rossz hírt kapott Lengyelország
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 08:40
Leminősítette Lengyelországot a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést elsősorban azzal a várakozásával indokolta, hogy tartós romlásnak indul a lengyel költségvetési helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG