2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Trump szerint az EU kihasználja az Egyesült Államokat.

Donald Trump amerikai elnök pénteken közösségi médiás bejegyzésben jelentette be, hogy 2025. június 1-jétől 50 százalékos vámot javasol kivetni az Európai Unióval szemben. „Az Európai Uniót eredetileg azért hozták létre, hogy kereskedelmi szempontból kihasználja az Egyesült Államokat, és nagyon nehéz velük tárgyalni. A megbeszéléseink nem haladnak sehová!” – idézte a Politico az amerikai elnököt.

A bejelentés előzménye, hogy az Európai Bizottság a héten új ajánlatot küldött Washingtonnak. A dokumentum célja a stratégiai ágazatokban – például energiaiparban, acélban, alumíniumban, autóiparban és félvezetőkben – való együttműködés erősítése, valamint közös fejlesztések indítása az 5G és 6G hálózatok terén. Emellett vállalták nem érzékeny mezőgazdasági termékek amerikai importjának növelését is.

A tárgyalási szándék ellenére a Financial Times pénteken arról írt, hogy Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselő várhatóan elutasítja az EU javaslatait, és egyoldalú engedményeket követel ahelyett, hogy kölcsönös vámcsökkentésben egyeznének meg.

Trump kifogásolja az EU nagy technológiai cégekre vonatkozó szabályozását és a tagállamok által alkalmazott hozzáadottérték-adókat, amelyeket az amerikai vállalatokat sújtó, nem vámjellegű akadályoknak tart.

„Kiváló, részletes, kölcsönösen előnyös javaslatot küldtünk” – mondta Olof Gill, az Európai Bizottság szóvivője, kiállva az EU tárgyalási pozíciója mellett. Az Európai  Bizottság nem kommentálta Trump legújabb fenyegetését. Maroš Šefčovič, az EU kereskedelmi biztosa azt reméli, hogy június elején Párizsban személyesen is találkozhat Greerrel.

A Klaszis Podcastban Csabai Károly főszerkesztő Gyurcsik Attilával, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával beszélt a geopolitikai feszültségekről, különösen a Trump-féle vámháború hatásairól és az orosz-ukrán háború alakulásáról. Az interjút itt nézheti meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Óriásplakáton kívánják Donald Trump halálát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:22
Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre, új szintre emelve ezzel a Washington-ellenes retorikát az amerikai félidős választások napján.
Nemzetközi A nap, amikor megvalósulhat Trump rémálma: sorsdöntő választásokra ébred Amerika
Kollár Dóra | 2026. november 3. 10:44
Nagy napra ébred az Egyesült Államok, hosszú idő óta a legfontosabb félidős választásokat rendezik november 3-án, amely alapjaiban ingathatja meg Donald Trump hatalmát.
Nemzetközi Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
Litván Dániel | 2026. november 3. 05:44
Bemutatták a Patriothoz való lőszerek legújabb generációt. Lenyűgöző képességek, félelmetes tudás, elborzasztó árcédula. Mire lesz jó mindez?
Nemzetközi Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:50
A lengyel alkotmánybíróság helyzetének megoldását annak kell kezdeményeznie, aki a testület válságát okozta, vagyis Donald Tusk kormányfőnek, a kormánynak, és szerepet kell vállalnia benne a parlamentnek is – jelentette ki Rafal Leskiewicz államfői szóvivő hétfőn a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban.
Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG