Az ipari termelési mutatókban ugyan van trend – az viszont, sajnos, csökkenő. A feldolgozóipar alágainak többségében mérsékeltebb a termelés volumene a tavalyi első öt hónaphoz képest, különösen gyengén teljesít a villamos berendezés gyártása: ide tartozik az akku. Egészében az ipari termelés az év első öt hónapjában 4,1 százalékkal volt kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában.
Az okokat már kitárgyalta a szakma. A nagy kérdés most már az, hogy az adottságainkhoz nem illő voluntarista ipari szakosodás nyomán kialakult iparszerkezettel a továbbiakban mit lehet kezdni. Még azt sem tudjuk, minek drukkoljunk: térjen-e vissza a kereslet a víz- és energiaigényes, környezeti kockázatok sorát rejtő ágazat termékei iránti? Ezzel javulnának a termelési, kiviteli (és behozatali) mutatók. Vagy minél előbb induljon meg a sikertelen iparosítási kampány leállítása, a reorganizációra való felkészülés? Az előbbi, a világkonjunktúra alakulása rajtunk kívül álló tényező. Abban nincs mód szuverén gazdaságpolitikai döntésre. Új fejezet nyitására pedig legalább a jövő tavasszal esedékes választásig várni kell, mint sok egyéb stratégiai kérdéssel.
Mi van és mi lesz a lakossági fogyasztással? Annak szerény mértéke az uniós rangsor végére juttatta Magyarországot az utóbbi években, és felpiszkálta a szakmai közvéleményt is. A friss adatok most elfogadható növekedést mutatnak, legalább is első ránézésre: az idei első öt hónapban 2024 azonos időszakához képest a kiskereskedelem forgalom volumene 2,1 százalékkal emelkedett. A fogyasztási szint ezzel is elmarad a 2024. tavaszitól – de hát akkor még bővebben futotta költségvetési pénzből, támogató jegybanki kamatszint mellett.
Az utóbbi hónapokban mért növekedés tényének ellenére tovább zajlik a vita: ha a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kimutatott átlagkereset növekedési üteme valóban erőteljesen meghaladja a hivatalos inflációs rátát, azaz eszerint erősen nő a reálkereset, akkor miként lehet az, és mit jelent, hogy csak az ütem felével emelkedik a hazai fogyasztás?! Külföldön fogyaszt többet az átlagmagyar? Vagy – ami inkább hihetőbb – a külföldi kereskedelmi csatornákra több kereslet terelődik? Nő a jövedelem, de óvatosabb, megtakarítóbb lett az átlagmagyar?
Az aggregált megtakarítási ráta valóban megemelkedett korábban, de a megtakarítás, pénzvagyon megoszlása igen egyenetlen minden társadalomban, nálunk is. A háztartások csaknem felének nincs semmi megtakarítása; akiknél pedig tekintélyes megtakarítások képződtek, például tőkejövedelem, vállalkozói nyereség, nem szükségszerűen költik el a növekményt, és amennyit fogyasztásra fordítanak, azt sem szükségszerűen itthon. Ezzel szemben az utóbbi hetekben meglódult a személyi hitelek felvétele: nekem ez inkább aggasztó jelzés, mint optimizmus forrása. Láttunk korábban súlyos társadalmi gondokat, amikor szabad felhasználású hitelekkel igyekeztek fenntartani fogyasztási szintet olyanok is, akiknek a családháztartási helyzete inkább óvatosságot indokolt volna.
Vagy eleve gond van mind a jövedelem, mind a fogyasztás mérésével, az adatok értelmezhetőségével? Nő szépen az átlagkereset a KSH kimutatásaiban. A teljes állású („nyolcórás”) munkahelyeken szerzett jövedelem valóban fontos eleme a háztartások jövedelmének, és jelentős forrása a fizetőképes keresletnek. De nagy számban vannak nem teljes állásban foglalkoztattak. Sőt a munkát végzők egy része vállalkozónak minősül, náluk nem biztos, hogy szintén kilenc-tíz százalékos az adózott bevételnövekedés. Vannak tényleges vállalkozók százezres nagyságban – egy részük igen nehéz piaci körülmények között, egyfelől a költség- és adóemelések, másfelől a pangó kereslet harapófogójában szorulva. A vásárlóerő ötödét a nyugdíjasok adják – ők pedig a szokás szerint novemberig várhatnak a reálérték helyreállítására.
Fotó: Depositphotos
A háztartások bevételei között megtalálhatók tőkejövedelmek, vegyes jövedelmek, külföldi eredetű jövedelmek hazautalásai. Létezik tehát egy sor olyan tényező, amelynek alakulása kihathat a tényleges lakossági vásárlóerőre. Az pedig mozoghat másképp, mint a KSH által közzétett és a hírekben sokat szereplő átlagkereset, a maga mérési kérdőjeleivel.
Vehetjük a külkereskedelmi adatokat, az építőipari számokat, a fuvarozási teljesítményt, a foglalkoztatási statisztikát, a hangulati adatokat, mint amilyen a lakossági bizalmi index vagy a cégek konjunktúra-indexei. Ezek alapján az látszik, hogy a pangó időszaknak ma még nemcsak, hogy nincs vége, de nem is mutatkozik jele nagy felpattanásnak. A csodás újraindulás, az évről évre beígért „most-már-tényleg-eljön-a-felemelkedés” még arrébb van.
Közvetve még a friss inflációs adat is a stagnálás folytatódását valószínűsíti. A júniusi átlagos fogyasztóiár-szint a KSH kosarán mérve 4,6 százalékkal haladta meg a 2024. júniusit: ez egy árnyalattal rosszabb a májusi adatnál (akkor 4,4 százalék volt az egy évre visszatekintő adat), de csak árnyalattal. Akár még jó hírnek is vehetnénk, hogy a júniusi átlag csak 0,1 százalékkal, azaz egy ezrelékkel haladta meg a májusit. A nyárelőn viszont a mezőgazdasági árszint csökkenni szokott, sokat javítva szezonális módon az élelemiszerárakon – ez most nem következett be.
Ami új, sajnos: évtizedek óta nem látott mértékben nyúlt bele a kormány az árakba, kamatokba, tarifákba, az árképzésbe. A kiskereskedelmi árrés hatósági maximalizálása nyomán a kijelölt termékeken a cégek egy része veszteséges működésre kényszerül: ez ellentétes a józan logikával, a gazdasági törvényszerűségekkel – és az EU normáival is, ami ok újabb kötelezettségszegési eljárás elindulására.
Amint a kormányzati intervenciót szülő politikai akarat egyszer csak megszűnik, az ilyen életidegen intervenciónak is vége lesz. Akkor pedig az éppen fennálló piaci viszonyok mellett helyreáll az üzleti árazás – kiszámítható módon egyszeri áremelkedési korrekcióval. Egyben a hivatalos fogyasztóiár-index relevánsabb képet ad majd a gazdasági konjunktúra tényleges állapotáról.
Ez még arrébb van, jelen aggodalmainkat azonban a mostani fogyasztóiár-indexek és egyéb statisztikai adatok is megerősítik. Az éves szinten négy és öt százalék közötti inflációs ütem a múltunkhoz képest nem sok, bár így is az uniós élmezőnybe juttat minket – csak éppen stagnálás körüli gazdaságra vonatkozik. Ahhoz viszont rendkívül nagy.
Hogy a második negyedévben a bruttó hazai termék miként alakult, annak első becslése heteken belül kiderül (a KSH július 30-án teszi közzé – a szerk.), ám a megismert tényadatok és a konjunktúra-felmérések szerint nem történt fordulat. Holott választások előtt már rutinszerűen be szokott indulni a nagy állami rásegítés.
Most is minden be van dobva, de annyi sehogy sem fog összejönni, mint 2021 második felétől a 2022 tavaszi választásokig. Négy éve más volt a világ kint, és más a gazdaság idebent. Amennyi hangulatjavító intézkedés eddig született (személyijövedelemadó-kedvezmények, a családiadó-kedvezmények, és legújabban a három százalékos kedvezményes kamatozású lakáshitel) csupa jó hír a középosztály számára. Persze bevételkiesés az államra nézve, ám a költségvetési teher zöme nem az idei évre nehezedik. Jövőre már jóval nagyobb az költségvetési egyenlegrontó hatása az adóoldali engedményeknek, és a hatás folyamatos növekedni fog. Hacsak egy új kormány nem szabja át a most nagyvonalúan bejelentett konstrukciókat – ám az komoly érdeksérelemmel járna, és csak pénzügyi szükséghelyzetben képzelhető el.
De képzelőerő az előttünk álló fél- és egy év gazdasági prognosztizálásához is kell.
Van egyfelől a kormányzati törekvés a lehetséges gazdaságélénkítő eszközök bevetésére, beleértve a szóbeli intervenciót: fantasztikus év lesz, sok jó hírük van, most már biztosan itt a fordulat. Van mellé egy lakonikus program (ha már korábban is bevált): folytatjuk. Miközben minden elemzés az mutatja ki, hogy az eddig követett gazdaságfejlesztést, kormányzati mechanizmust nem lehetséges sokáig folytatni. Az árrés-maximalizálás csak egyetlen részelem, de példázza, hogy az ilyen legfeljebb néhány hónapos beavatkozásként működtethető, anyagi vagy jogi okok miatt. Itt van a ’rezsicsökkentés’ fantázia nevű állami tarifaszabályozás, és egy sor hosszú távú állami elköteleződés nagyberuházások, külföldiekkel kötött megállapodások és ígéretek dolgában: ezek alól eltűnt a realitás, és a változtatás szükségessége nem kérdés, csak ez eljövetelének ideje és körülményei.
A túloldali erő a kártyáit a melléhez szorítja, hogy más ne pillanthasson bele a lapjaiba. Érhető hozzáállás, ismerve az ellenfél játékmorálját.
Így csak tippelgetni lehet a 2026 nyarától követett gazdaságpolitikai kurzusról. És az is tippelgetés tárgya, hogy addig kihúzza-e az államháztartás, annak külső finanszírozása, és mindaz, amiről tudjuk, hogy folytathatatlan. Az is tudja, sejti, akinek az tömör, bevált programja: folytatjuk.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
A dél-koreai kormány rossz néven vette a lépést.
