Hogy mennyit számít a nemzetközi hitelbesorolás és annak megváltozása, arra nincs egy mondatos válasz, mert a hatás nagyban függ nemzetközi pénzpiaci körülményektől és az adott térségi viszonyaitól.
Kellő pénzbőség idején, alacsony kamatok mellett, amikor a pénztulajdonosok hajlandók kockázatot vállalni, a befektetők kevésbé nézik a jó hozamokat ígérő kibocsátók kockázatosságát. A kockázati éhség azonban változhat. Az is lényeges, hogy milyen hírek jönnek a térségből: az egyik ország pénzügyi gondjának kipattanása a vétlen szomszédot is érintheti.
A magyar jelenlegi besorolás elég törékeny, amint az a táblázatból látható.
A törékenység első ránézésre nem egyértelmű: a Fitchnél a besorolás két fokozattal haladja meg a befektetőknek nem ajánlott („bóvli”) szintet. A júniusi felülvizsgálatnál maradt a stabil minősítés, ami rendszerint arra utal, hogy a közeli időkben nem készülnek a rating megváltoztatására.
Érdemes tudni, hogy a Fitchnél ebbe a kockázati kategóriába rajtunk kívül tartozott még Bulgária, Indonézia, Kazahsztán, Peru, Fülöp-szigetek, Uruguay. Azóta Bulgária, mely úton van a jövő januári euróövezeti belépésre, felkerült a BBB+ kategóriába. Mi maradtunk e fejlődő („emerging”) országok között.
A megerősítő döntés kellemes meglepetést hozott, de a hozzátartozó közlemény nem nyugtathat meg minket. A júniusi indoklás előbb kritikusan említi az idei gyenge (számításuk szerint 0,7 százalékos) növekedést, ami messze elmarad a BBB csoport mediánértékétől (2,8 százalék), a 4,6 százalékos inflációnkat, szemben a 2,9 százalékos csoportmediánnal, és a GDP 72 százalékára rúgó államháztartási hiányunkat, ami több a csoportmediánnál (58 százalék).
Akkor a „stabil helyzet” minősítést mi is indokolja? A szöveg szerint „a magyar gazdaság erős szerkezeti indikátorai, ezek között az egy főre jutó GDP, az autóipari és akkumulátorgyártási kapacitások”. Valójában nem megnyugtató az erősségek között látni azokat szakterületeket, ahol a beöntött rengeteg állami pénzzel megtámogatott cégek jóval az eredeti ütemtervük mögött kullognak, de még erősebb felfutás esetén sem járulnának hozzá a magyar nemzeti jövedelemhez (amely pedig már harmadik éve nem tud érdemben növekedni).
A Moody’s a BBB-nek megfelelő besoroláshoz negatív kilátásokat fűzött, említve benne a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatatlanságait („unortodoxia”), a korrupciós kitettséget. A negatív kilátás elég egyértelmű üzenet: a következő döntés akár leminősítés lehet. Ám az még mindig egy fokozattal a bóvli fölött tartana minket.
Fotó: MTI/EPA
De nem ez a helyzet a S&P esetében. A tavaszi leminősítés és a „negatív kilátás” megjegyzés egy kis lépés közelségbe hozta a bóvlit. Azóta csak romlott a helyzet. A minősítő intézmény makro-gazdasági táblázatában még azt állt a tavasszal, hogy idén a magyar gazdaság 1,5 százalékkal fog nőni. Mások is így gondolták, még a trumpi vámkivetés előtt, és reménykedve az EU-kapcsolatok némi normalizálásában. Most már a kincstári optimizmussal teli hivatalok és kormányközeli kutatóhelyek is egy százalék alá teszik az idei várhatót, tekintettel arra, hogy az év első felében egyáltalán nem nőtt a gazdaság, és nem ragyogók az újabb adatok sem. Az S&P áprilisi leminősítő döntésének indoklásában már megjelent a lehetőség, hogy a remélt EU-források nagy részéhez nem fér hozzá Magyarország a 2026-ban esedékes választásokig. Azóta a kormányzati megszólalások még kritikusabban az EU intézményeivel és a tagország nagy többsége által kifejtett stratégiai álláspontokkal szemben. Amint az S&P elemzői anyaga is érinti: valószínűtlen, hogy Magyarország képes lenne az RRF-alapok (ezek az Európai Unió által a Covid következményeinek a kezelésére elkülönített helyreállítási és ellenállóképességi forrásokat tartalmazzák – a szerk.) lehívására azok 2026 végi lejárta előtt, mivel az Orbán-kormány nem fog kompromisszumot kötni, az EU-val a korrupció elleni és egyéb jogállami vitaügyekben.
De nemcsak ebben állunk most rosszabbul a tavaszi viszonyokhoz képest. Akkor még nem indult be a mostani vehemenciával az adósságállományt duzzasztó költségvetési költekezés. Pláne az, ami az adósság fenntarthatóságát mindenek felett tartó kockázatelemzők számára még ijesztőbb: az állami bevételi oldalt tartósan gyengítő szja-mérséklés, igen széles körben, elvileg igen hosszú időre (gyermekes nők esetében végleg).
Nem múltak el a magyar gazdaság növekedési képességét visszafogó külső kockázatok sem, túl az amerikai vámháborús vonatkozáson: az energiafüggés, az akkumulátoriparnak való kitettség, a kínai nexus súlya. Márpedig gazdasági növekedés nélkül a 70 százalék fölötti GDP-arányos adósságráta túl nagynak minősül. Ezt persze magunk is tudjuk. Különösen annak ismeretében, hogy az államadósságunk finanszírozása igen drága, a kamatköltségek komolyan megterhelik a költségvetés kiadási oldalát: a GDP 4 és 5 százaléka közötti teher a legnagyobb Európában.
De vajon a hitelminősítők a várható negatív döntésükkel nem várják-e ki a választásokat?
Amúgy is sokszor vádolják e távoli, valaha nagyhatalmú, de most is fontos nemzetközi intézményeket társadalmi érzéketlenséggel, vagy mások éppenséggel a helyi viszonyokba belenyúlással. Nem hangzik plauzibilisnek, hogy a három nagy intézmény alakítani kívánná a magyar belpolitikát. Nagyobb ügyekben is inkább az adatokat és a szakmai prognózisokat követték. Csak emlékezzünk: a Moody’s nemrég leminősítette az Egyesült Államok országkockázati besorolását, amikor látszott, hogy az államháztartás hiánya kétezer milliárd dollár, a GDP 6 százaléknál is több, az adósságállomány pedig bőven meghaladja az éves GDP száz százalékát. A Moody’s tehát leszállította az USA besorolását az Aaa szintről Aa1-re. Ezzel egyébként társult a Fitch és a Standard&Poor’s mellé, amelyeknél már egy ideje AAA- az amerikai rating. Ha Amerika esetében számítanak az adatok….
Fel kell tehát készülnünk kellemetlen fejleményekre az őszi hitelminősítési menet során. Ami a térséget illeti, az inkább mellettünk szól. Bár a legtöbb országban elég élénk a gazdasági fejlődés, minket feltörekvő piaciként minősítenek, miként az intézményi befektetők is: már nem a visegrádiakkal, hanem a román, a bolgár és a horvát társainkkal együtt kezelnek.
De tényleg sokat számítana egy leminősítés? A rating fontosságát nem kell túlértékelni a kölcsönforráshoz jutás lehetőségeit illetően békés időkben, bár kihat a költségekre. Ám kritikus a BBB-mínusz szint alá kerülés, amely szabályozási következményekkel is jár, a piaci megítélés nyilvánvaló romlásán túl: egy sor intézményi befektetőt a szabályok kitiltanának a spekulatív besorolású papírokkal való üzletelésből.
Különösen rosszul jönne ezekben a hetekben az olyan negatív fejlemények bekövetkezése, mint a főváros esetleges fizetésképtelensége, az energiaellátás kérdésessé válása, belpolitikai zavar, tovább élesedő konfliktus szomszédországgal. De még ilyen különleges események nélkül is sor kerülhet visszaminősítésre, a makrogazdasági tényadatok és a kormányzati kiszámíthatóság immár szokásos gyengeségei alapján.
Romló besorolás mellett a Magyar Nemzeti Bank kénytelen lenne minimum tartósan fenntartani a szigorú kamatpolitikát, miközben már most is rendkívül magas a jegybanki irányadó kamat, ami a forintárfolyam stabilizálásához szükséges. Felgyorsulhat a tőkekiáramlás, ami aztán hirtelen képes a gyenge irányba rántani az árfolyamot.
Legjobb lenne tehát megmaradni legalább a mostani – elég előnytelen és visegrádi csoporttaghoz méltatlan – kockázati minősítés szintjén. A már meghozott keresletgerjesztő és adóalap-mérséklő kormányzati intézkedések és jóléti ígérgetések sokasága azonban nem sok okot nyújt a hitelminősítőknek a fennálló besorolás megtartásához.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Szerdán 32, a termelőket védő aktivistát utasítottak ki. 
