2026-ban sem várható visszafordulás a szabályalapú világgazdaság irányába, emiatt a kisebb-közepes szereplőknél a tömbösödés, a legnagyobbaknál az önellátás felé való visszalépés folytatódhat. Akkor sem érdemes az idén javulásra számítani, ha egyébként megeshet, hogy a nagy bejelentéseket követőan az amerikai vámtarifákban további mérséklődés áll be, a kivételek még szélesebbek lesznek. Különösen akkor következhet be legalább átmeneti időre visszalépés a büntető mértékű tarifáktól, ha Trump elnöki vámrendeleteinek alkotmányosságáról negatív vélemény születik a Legfelsőbb Bíróságon. Ez hamarosan kiderül.
Azonban nemcsak és nem is elsősorban a vámterhelés megnövekedése okozott világkereskedelmi megrázkódtatást, hanem az intézkedés módja, indoklása, a vámoknak lényegében szankciós eszközként való alkalmazása az Egyesült Államok kormányzata részéről. Ez a mód, amelyhez a védelmi politikában beálló tartalmi és ideológiai változások is társulnak, egészében nagy bizonytalanságot okoz a világgazdaság meghatározó blokkjai és államai számára.
Az amerikai ügyekre ezért külön ki kell térni itt, a 2026-os kilátások latolgatásánál.
A 2026-os év és a rákövetkező időszak várható világgazdasági konjunktúrájának elemzői különféle szcenáriókat vizsgálnak. Közzétett előrejelzéseikhez hosszú kockázati listát fűznek, amelyben csak egy a vámügy, hiszen a technológiai folyamatokban, a klimatikus feltételekben és főként a geopolitika elnevezés alá vonható rengeteg rizikótényezőben különösen gazdagnak ígérkezik ez az év is.
A nemzetközi szervezetek (Nemzetközi Valutaalap – IMF, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet– OECD) prognózisai a megnövekvő bizonytalanságokra tekintettel a világátlagot tekintve 2026-re lassulást vetítenek elő. Vegyük alapul az OECD 2025 decemberében közzétett világgazdasági kitekintését: eszerint a globális GDP növekedése a 2025-ös 3,2-ről 2026-ban 2,9 százalékra lassul. Némi gyorsulás majd talán 2027-re következik be, a mostani prognózis 3,1 százalékról szól.
Az OECD elemző és előrejelző csapata a gazdasági, technológiai és intézményi folyamatok vizsgálata alapján jutott arra a következtetésre, hogy a világgazdaság egészében és nagy blokkjaiban a gazdasági növekedés a 2026-os évben tovább mérséklődik, és inkább majd a rákövetkező évben várható – térségenként eltérő mértékben – élénkülés. A minket közelről érintő ügy az európai gazdasági ciklus alakulása: az OECD az euróövezetre mérsékelt növekedést jelez előre, némi emelkedéssel majd 2027-ben, amely így is elmarad a megelőző hosszabb időszak („aranykor”) növekedési átlagától.
A Magyarországra szóló prognózis pedig az, hogy 2025-ben mindössze 0,3 százalékos lesz a „növekedés”, amit 2026-ban a GDP 1,9 százalékos emelkedése követ. Csak 2027-re teszi az OECD-dokumentum a 2 százalékos növekedési érték meghaladását (2,3 százalék).
A magyar kilátásokra vonatkozó megjegyzések egybeesnek azzal, amit más elemzői anyagok is kiemelnek: a 2026-os bővülés az előző évhez képest a lakossági fogyasztás növekedésének lesz betudható, a személyijövedelemadó-mérséklés következményeként. Valamint várható a beruházási tevékenység élénkülése azt követően, hogy a megelőző két évben a beruházási volumen egyötöddel csökkent.
Fotó: DepositPhotos.com
Az OECD 1,9 százalékos GDP-növekedési előrejelzése más prognózisokhoz képest némileg visszafogott: a legtöbb hazai intézmény a 2 és 3 százalékos sávba, noha inkább annak az alsó felében helyezi a várható magyar növekedési ütemet, a megelőző igen gyenge dinamikájú év bázisán. De 1,9 vagy 2,3 százalék – ezek a prognózis-eltérések csekélyek ahhoz képest, hogy az állami költségvetés a 4,1 százalékos növekedési előirányzatra van felépítve 2026-ra.
Ez azonban sajnos nem lepi meg a hivatalos közlemények és az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvény olvasóit: a kormány a 2025-ös évre is 2,5 százalékos növekedést állított be a törvényre – de töredéke lesz a tényadat. És azon a bázison kellene lennie 2026-ban 4,1 százalékos, dübörgő ütemű növekedésnek. A kormánnyal szemben lojális Magyar Nemzeti Bank a maga költségvetési jelentésében 2025-re 0,8 százalékos növekedést prognosztizált, a 2024-es igencsak szerény növekedési (0,6 százalékos) bázison, majd ehhez képest 2026-ra viszonylag nagyvonalúan 2,8 százalékos gazdasági növekedést tüntetett fel a prognózisában. Persze az is sokkal kisebb, mint a kormány valami oknál fogva makacsul magasan tartott tervszáma.
Ami a globális kereteket illeti, az OECD szakértői további kamatcsökkentésekre számítanak a nagy jegybankok részéről 2026-ban. Nagy azonban a bizonytalanság abban, hogy a meghatározó valuták árfolyamai miként fognak alakulni. A megemelkedett rizikószintet idén is a politikai tényezők és nem-gazdasági vonatkozások sokasága idézi elő.
A sok kockázati tényező közül most csak az amerikai viszonyokkal foglalkozzunk itt, mivel az ottani fejlemények azonnal hatnak a világ többi részén. Továbbá azért is szükség van a tavalyi ügyek továbbgondolására, mert a valóság jelentősen eltért az akkori előrejelzésektől, szakértői prognózisoktól. Ilyen különös ügy az amerikai dollár nagyfokú gyengülése a világ vezető valutáihoz, sőt a teljes valutakosárhoz képest. De a sokkolóan nagy tavaszi vámemelés után az amerikai infláció növekménye kisebb lett a kutatói prognózisokban szereplőknél.
A gazdaságelemzési modellekkel van-e gond, vagy új típusú jelenségek léptek fel?
Ami a Trump-vámoknak az amerikai gazdaságra gyakorolt hatását illeti, mértékadó elemzők valóban jelentős áremelkedést és érdemi növekedésiütem-romlást feltételeztek középtávon. Azt ugyan nem mondhatjuk, hogy az előrejelzések nem jöttek volna be, hiszen a változások előjele (a dollár árfolyamának kivételével) az ökonometriai modellek szerint alakultak, de az előrejelzett méretekben vannak jelentős eltérések.
Az amerikai inflációs hatás megbecsülését nehezíti, hogy a szövetségi állam hosszú leállása, az államapparátus nagyfokú átszervezése miatt az árindex-mérési bizonytalanságok megemelkedtek. Az azért látszik, hogy a vámemelés teljes hatásai még nem bontakoztak ki tavaly, sem az árszintet, sem pedig az üzleti aktivitást érintő hátrányokat tekintve. A korábbi nagy vámemelések gazdaságtörténelmi elemzése egyébként azt hozta ki, hogy az árszint a vámkorlátok felhúzása után nem nőtt, ahogy egyébként logikus lenne, hanem némileg még mérséklődött is az inflációs ütem, valamint megnőtt a munkanélküliség. Ez a kombináció ezt jelzi, hogy az importvámok megemelése, pláne, ha más országoknál ellenintézkedést vált ki, megnöveli a bizonytalanságot, ront a konjunktúrán. Most egyébként más a világ, sokkal jelentősebb az USA importtól való függése, így annak érdemi drágulása bizonyosan felfelé nyomja az hazai árszintet, de a tényleges folyamatokra most is sok más, nem várt és időben változó természetű tényező hat.
Tudható, hogy az amerikai importőrök már a nagy bejelentés előtt készleteztek. Az úton levő hajók rakományaira nem vonatkoztak a megemelt vámok, így még nagyméretű tarifaemelés mellett is maradhattak egy ideig a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árak. Az is tompította az árhatást, hogy a nagy felzúdulást követően fontos ügyekben visszacsökkentették a vámtételeket. Az importőrök helyettesítették, ahol tudták a nagy vámmal sújtott termékek behozatalát egy másik, kisebb vámtételekkel sújtott forrásból. Kína részaránya például nagyot esett: míg 2024 végén a behozott áruk 12 százaléka származott Kínából, 2025 végén már csak 8 százalék volt Kína részaránya az amerikai importból, egy sor terméket indiai és vietnámi szállítóktól kezdtek importálni (hogy „átcímkézett” termékról van szó, vagy ténylegesen relációt váltottak az importőrök, az részleges piacelemzés tárgya lehetne).
És igen lényeges körülmény: az effektív vámszint nem lett annyival magasabb 2025 során, mint ahogy az eredeti bejelentésekből következett volna, hanem gyakorlatilag annak a fele.
Az mutatják a piaci elemzések, hogy a nagy tarifaemelést az exportőrök nem nyelték le: csaknem teljes mértékben amerikai gazdasági szereplők viselik a vámemelés terhét – szemben azzal a roppant naiv Trump-i szónoki állítással, hogy „dollármilliárdokat fizetnek a külföldiek”. Az eljárási rend világos: az amerikai importőr az áru beérkezése után tíz napon belül befizeti a vámot a hatóságnak. Aztán onnantól üzletpolitikai döntés, hogy mennyit nyel le a többletköltségből, az árrése terhére, és hogyan kerül át a drágulás a nagykereskedelembe vagy az ipari cikk esetén a felhasználóhoz, majd a kiskereskedelembe. Megpróbálhatja az exportőrt rávenni árengedményre, de az adatok szerint nem ez történt. Az importőrök talán azért is vártak ki a továbbhárítással, mert számítottak arra, hogy a kormányzat enged a túl magasra húzott tarifákból – mint ahogy szinte azonnal meg is indultak a vám alóli felmentések országonként és vállalatonként. Vagy pedig azt akarták kivárni, hogy a bíróság jogszerűnek ítéli-e az egész ügyet, amelyben nemzetbiztonsági okokra hivatkozott Trump a nagy általános vámemelés bejelentésekor.
A gazdasági növekedésnek nem tesz jó a kereskedelmi korlátozások sokasodása, és ez igaz az Egyesült Államokra nézve, sőt a világátlagnál jobban megterheli az ügy az amerikai gazdaságot. A 2025-ös év harmadik negyedévéről kapott adat azonban egyáltalán nem mutatott ütemcsökkenést; az utolsó negyedév adatait még nem ismerjük. A konjunktúraindexek ellentmondásosan alakulnak, a tőzsdei indexek igen jól teljesítenek, a beszerzési indexek viszont inkább egy recesszió lehetőségét jelzik előre 2026-ra. A megkérdezett üzletemberek fele jó konjunktúrát vár, de nagy a recessziótól tartók hányada is. Amit látható, az OECD – más előrejelzőkkel együtt – az amerikai gazdasági növekedés némi lanyhulását valószínűsíti 2026-ra. A világ három nagy gazdasági-kereskedelmi blokkjának egyikéről van szó, és még az sem elég egyértelmű, hogy ez a gazdaság valójában milyen pályán is halad.
És itt lép be megint a politika. A caracasi villámakció kétségtelen komoly fegyvertény volt, amire jó ideig hivatkozhat a kormány, szembeállítva a Biden elnök alatti gyászos afganisztáni kivonulással. A világnak megmutatta, hogy komoly rákészüléssel rendkívül eredményes katonai műveletekre képesek az amerikai fegyveres erők (annál különösebb volt látni öt éve, hogy a belbiztonsági erők képtelenek voltak megvédeni a Kongresszus épületét a felhergelt tömegtől).
Többletrizikók, amelyekre reagálniuk kell Amerika ellenfeleinek
Ám ha a katonai erő a siker forrása az elnöknek, akkor még inkább hajlamos lehet külső kalandokra, hiszen a hazai megítélése elég rosszul áll. Főleg gazdasági vonatkozásban gyengült nagyon Trump megítélése, holott a támogatói között valójában az infláció miatti aggodalom és a bevándorlás volt a két nyerő lap. Az árak azonban nem mentek le, ahogy Trump – nyilván tévesen – sugallta, sőt a vámemelési nagy terve néhány érzékeny területen bemutatta az egyébként előre várható következményeket: ha megemelik a kávébab importvámját, akkor drágul a kávé, ha nem is akkora arányban. Vissza is vitték a kávéra, banánra kivetett vámokat novemberben.
A már régebb óta Amerikában élő, de rendezetlen státuszú, többségükben keményen dolgozó migránsok elleni kemény hatósági fellépés egyáltalán nem népszerű, hiszen a helyi közösség egészen másként viszonyul konkrétan a szomszédjához, mint az „illegális migráció” kampányszlogenjéhez úgy általában. Az utóbbit megtapsolta, de családok szétszakítását, hosszú évek óta ismert munkavállalók deportálását nem akarja.
Ezek a vonatkozások azért tartoznak ide, mert az Egyesült Államok zajos belpolitikája, az elnök működésével szembeni lakossági kritikák erősödése, Trump döntéseinek ingatag jogszerűsége mind-mind olyan többletrizikó, amelyre reagálniuk kell Amerika ellenfeleinek, de főleg azoknak, akik elvileg szövetségesek. A legtöbb kellemetlen meglepetés őket érte az elmúlt egy évben, és most okkal dolgoznak mindenhol azon, hogy miként próbálják mérsékelni a kockázatokat, csökkenteni a veszteségeket.
Ennek a kockázat-újraértékelő mozgásnak bizonyára nagy szerepe lett abban, hogy az amerikai dollár ennyire devalválódott a világ legtöbb valutájához képest. Holott a standard közgazdasági elmélet szerint a védővámokat megemelő ország – amely a vámemeléseket követően kevesebbet importál, azaz mérsékli a külkereskedelmimérleg-hiányát – a fizetőeszközének erősödésére számíthat.
Most azonban a dollárra nehéz úgy tekinteni, mint biztos menedékre. Az előzetes várakozások és a makrogazdasági teóriák ellenére az amerikai dollár sokat gyengült 2025-ben. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke elleni személyes támadásaival Trump még rontott is a helyzeten. Egyébként 2026 során elnökváltás következik be a Fed-nél. Trump nyilvánvalóvá tette, hogy alacsonyabb kamatokat akar – márpedig, ha az áralakulás által indokoltmál nagyobb kamatcsökkentés jönne, az tovább gyengítené a zöldhasú árfolyamát.
A személyes, egyéni tényezők ebben a vonatkozásban is olyan erősek tudnak lenni, hogy – átmenetileg legalább is – felülírhatják a gazdasági logika szerinti döntést.
Az új év világgazdasági ügyei közül csak az amerikai politika és gazdaságpolitika bonyodalmaiba pillantottunk bele, és nehezen értelmezhető és prognosztizálható ügyek sokasága került elő. Ehhez jönnek a további nagy kérdések: miként reagálnak a többi szereplők? Tud-e közös állaspontot kialakítani Európa? Mi zajlik Kínában? A fejlődő világ kisebb és nagyobb gazdaságai milyen módon próbálnak meg valami kiszámíthatóbb pályára kerülni, ilyen hektikus világpolitikai környezetben, a neo-imperializmus jelenségeit látva?
És végül persze, ami minket leginkább foglalkoztat: milyen irányt vesz a magyar politika, a gazdaság- és külpolitikai orientáció. A tavalyi gazdasági folyamatok csak statisztikai alapozást adnak, valószínűsíthető pályákat rajzolnak fel. A tényleges folyamatokat egyének, intézmények, nem-gazdasági hatóerők bonyolult összessége fogja alakítani az idén is.
A Benchmark rovat cikkei itt érhetők el.
Jövő héten érkeznek Budapestre a küldöttség tagjai. 
