2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az iráni ellentámadás nem igazán tud átjutni a légvédelmi rendszereken, de az anyagi károk mellett már személyi sérülések és néhány haláleset is köthető hozzájuk.

Nyolc ember meghalt az Al Jazeera tudósítása szerint (a CNN 6 áldozatról tud), több mint húsz megsérült, amikor egy iráni rakéta eltalált egy lakóépületet Jeruzsálem közelében, Bét Semes városában. Bár Irán számos rakétát és drónt indított Izrael irányába, kevés ehhez hasonló közvetlen találat történt – a támadóeszközök jelentős részét megsemmisítette az iráni légvédelem, károkat inkább a lelőtt rakétákból, drónokból származó roncsok okoztak.

Az Egyesült Arab Emirátusokban hasonló a helyzet: a helyi védelmi minisztérium szerint Irán 165 ballisztikus rakétát lőtt ki az országra, ebből 152-t leszedett a légvédelem, 13 pedig a tengerbe zuhant. Két cirkálórakétát is észleltek, azokat is lelőtték. Az Irán által kilőtt 541 drónból 506-ot hatástalanítottak, 35 zuhant az ország területére. A lezuhanó roncsok kisebb és közepes károkat okoztak a minisztérium értékelése szerint. A légvédelmen átjutó drónok három embert öltek meg, legalább 58 sérültről tudni. Az áldozatok pakisztáni, nepáli és bangladesi állampolgárok voltak.

Az Al Jazeera Irak területén két áldozatról és 5 sérültről tudott vasárnap délután, Kuvaitban 1 áldozatról és 32 sérültről. A térség országai közül Ománban (5), Bahreinben (4) és Katarban (16) tud még sérültekről az Al Jazeera.

A megtámadott Iránban 201 áldozat és 747 sérült volt vasárnap délután a portál statisztikái szerint.

A helyzet emelett leginkább gazdasági károkat okoz: a Hormuzi-szoros lezárása miatt az olajcégek és a szállítóvállalatok szenvednek el veszteségeket, a légitársaságok a légtér lezárása és a biztonsági kockázatok miatt törölték a térségbe vagy a térségből induló járataikat. Dubaj utcái a turisztikai főszezon közepén gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra kiürültek.

Füst tör a magasba egy iráni dróntámadást követően a Dubaji nemzetközi repülőtér közelében 2026. március elsején. A világ legforgalmasabb nemzetközi repülőtere határozatlan időre felfüggesztette a forgalmat. Irán az amerikai-izraeli támadásra válaszul rakétákkal támadja Izraelt és a szomszédos arab országokban levő amerikai katonai célpontokat.
Füst tör a magasba egy iráni dróntámadást követően a Dubaji nemzetközi repülőtér közelében 2026. március elsején. A világ legforgalmasabb nemzetközi repülőtere határozatlan időre felfüggesztette a forgalmat. Irán az amerikai-izraeli támadásra válaszul rakétákkal támadja Izraelt és a szomszédos arab országokban levő amerikai katonai célpontokat.
Fotó: MTI/AP/Altaf Kadri

Frissítés: vasárnap délután az amerikai közponit parancsnokság bejelentette, hogy három amerikai katona meghalt a hadművelet közben:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Netanjahu: az iráni rakéták az európai fővárosokat is elérhetik
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 16:11
Az Irántól négyezer kilométerre található Diego Garcia szigetcsoport irányába lőtt ki egy interkontinentális ballisztikus rakétát az ország hadserege. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arról beszélt: ez alapján Irán képességei megvannak ahhoz, hogy akár Európa belső részét is megtámadják.
Nemzetközi Hogyan lehet józannak maradni a vodka hazájában?
Elek Lenke | 2026. március 22. 14:39
Harcolni az alkoholizmus ellen Oroszországban szélmalomharcnak tűnik, hiszen a vodka nem italnak számít, hanem alapélelmiszernek. Bár Gorbacsov próbálta – egyebek között – italjegyek kiosztásával korlátozni a fogyasztását, nem igazán aratott nagy sikert az orosz állampolgárok körében. A közelmúltban a moszkvai önkormányzat megszavazta, hogy az eddiginél több kijózanító állomást hoz létre. Ez azonban csak látszatintézkedésnek tűnik.
Nemzetközi Ultimátumot adott Iránnak Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 09:58
Az olajkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szoroson továbbra is kockázatos átkelnie a hajóknak, eközben Irán dél-izraeli célpontok ellen indította eddigi legsúlyosabb légicsapását.
Nemzetközi Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 08:55
A cseh kormány terve szerint a civil szervezeteknek kötelezően be kellene jelenteni, ha külföldről kapnak támogatást, és a közmédia finanszírozását is átalakítanák. Széleskörű az elégedetlenség.
Nemzetközi Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 16:26
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Nemzetközi Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 15:26
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG