A karácsony a megváltó eljöveteléről, egymás szeretetéről, az év végi visszatekintésről szól. Én itt az utóbbi témában szeretném gondolataimat megosztani, főként a politikai események kapcsán.
Trump és Ukrajna
Donald Trump 2025-ös visszatérése számos kérdést vet fel a transzatlanti kapcsolatokra vonatkozóan. A kérdés lényege, hogyan támogassa az Egyesült Államok Ukrajnát a Nyugat bevonásával az orosz agresszióval szemben.
Trump – úgy tűnik – egy sor hamis orosz propagandát fogadott el a háború gyors befejezése érdekében. Ha ez sikerül, akkor az Egyesült Államok számos területen inkább a Távol-Keletre, mint az atlanti térségre, az amerikai gazdaság újjáélesztésére, az Oroszországgal való gazdasági és politikai együttműködésre koncentrál.
Úgy vélem, nem állok messze az igazságtól, ha kijelentem: nem zárható ki, hogy a két nagyhatalom megállapodik saját érdekében Ukrajna és az európai szövetségesek kárára. Az sem áll messze napjaink valóságától, hogy a NATO-n belüli repedések rosszabb esetben egy több évtizedes trend, nevezetesen a közös védelem végére tesznek pontot.
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik pool/Szergej Bobilev
Szomorú az egész folyamatban, hogy ezt a szövetség legnagyobb és legerősebb állama, az Egyesült Államok jelenlegi adminisztrációja kezdeményezte.
Trump elnök legutóbbi, egyértelműnek nehezen értelmezhető kijelentései inkább Oroszországot erősítik, Ukrajnát pedig gyengítik. Ne felejtsük el, hogy 2022. február 24-én a háborút nem Ukrajna, hanem Oroszország kezdeményezte, a háború legnagyobb hatása Ukrajnán kívül Európát érinti. Amerika pedig – mint a második világháborúban – inkább erősödik, mintsem gyengül.
Ne feledjük azt sem, hogy Ukrajna veresége gyengíti a nyugati szövetséget, Putyin szándékai pedig nagyon nehezen kiszámíthatók. A biztonságpolitikai területén megkötött korábbi megállapodások jelentős része, például az 1975-ös Helsinki Megállapodás, vagy a számos fegyverzetcsökkentési egyezmény megszűnt, vagy éppen megszűnőben van. Nagy szüksége lenne Európának ezek megújítására, de ebben is komoly szerep hárulna az Egyesült Államokra.
Amerikai bezárkózás
Trump elnök politikáját erősen befolyásolja, hogy az Egyesült Államok elveszítette korábbi szuperhatalmi pozícióját, például gazdasági területen, de nagy hatással van a jelenlegi helyzetére az illegális migráció, valamint több, a multikulturalizmusból fakadó belső és külső tényező.
Ebből is ered az az irányelv, amit annyiszor hallottunk a kampányban: „Tegyük ismét naggyá Amerikát”. Ez nem más, mint az amerikai nacionalizmus és elszigetelődési politika megnyilvánulása.
Kik támogatják ezt a nézetet az Egyesült Államokban? A válasz egyértelmű: JD Vance alelnök és néhány filozófus, például Patrick Deneens és Yoram Hazonys. Vagy gondoljunk csak Vance alelnök 2024-es müncheni beszédére. Marco Rubio külügyminiszter meglehetősen héja módon viselkedik Kínával szemben. Hegseth védelmi miniszter nézetei pedig nagyon közel állnak Trumpéhoz.
Az amerikai elnök többször is kijelentette, hogy az Egyesült Államok a NATO-ban akar maradni, de azzal a feltétellel, hogy az európai országok fizessék meg a védelemhez szükséges részesedésüket. Őszintén be kell vallani, hogy ebben van némi igazság. Trump nem egyszer hangsúlyozta, hogy a Washingtoni Szerződés 5. cikkelyének betartása nem biztos, ami nem kifejezetten megnyugtató a szövetségesek számára. Ha az Egyesült Államok nem tartaná be az 5. cikkelyt, az gyakorlatilag a NATO végét jelentené.
A világ országainak trumpi felosztása erősekre és gyengékre nem segíti a kapcsolatok javítását, hiszen ezen elv alapján Trump odafigyel az erősekre és hanyagolja a gyengéket. Nem vitatható, hogy a transzatlanti együttműködés lényege nem a NATO megosztása, hanem a partnerség az Egyesült Államok és Európa között.
Kell-e félnie Európának?
Ebben a helyzetben, a Trump-korszak alatt biztonságuk megtartása érdekében az európai államok előtt két válaszút áll.
Először is Oroszország feltartóztatása, a béketárgyalások során Kijev érdekeinek képviselete, Ukrajna politikai, diplomáciai és gazdasági érdekeinek támogatása proaktív és nem reaktív módon. Másodszor keményen és gyorsan kell küzdeni a szövetség európai pillérének erősítése érdekében az elrettentés és az erős védelem megvalósításával úgy, hogy ezt Putyin is érzékelje.
Ha Európa nem képes ennek felvállalására, akkor ennek katasztrofális következménye lenne az EU és a NATO számára. Ekkora kockázatot nem lenne jó felvállalni. Ez az EU végét jelentené, hiszen a keleti szárny államai mindkét szövetség tagjai.
Ha a NATO nem lépne fel, akkor az EU nem lenne képes Európa megvédésére, annak ellenére sem, hogy a szolidaritási szerződés és kölcsönös segítségnyújtás klauzulája aláírásra került. Egy észszerű megoldás valósulhat meg, ha fennmarad a katonai szövetség európai pillére.
A NATO relevanciája ma sem vitatható. Ugyanakkor nem osztom azokat a nézeteket, amelyek szerint az Oroszországi Föderáció megtámadná a NATO-t.
Az orosz haderő a közel négy éve tartó konfliktusban (nevezzük különleges műveletnek vagy háborúnak, szerintem inkább háború) Ukrajna négy, zömében oroszok által lakott megyéjét sem tudta elfoglalni. Ez még mindig csak Ukrajna területének hozzávetőleg ötöd része.
Fotó: MTI/EPA/24. gépesített dandár
Józanul gondolkodó elemzők számára nyilvánvaló, hogy az ukrán védelem külföldi támogatás nélkül ma már nem működik. Nem beszélve arról, hogy Ukrajna teljes egészének elfoglalása térben, időben és anyagi áldozatokban, az emberi életekről nem is beszélve, még igen messze van.
Egy európai háború megvívásához szándékra és képességre van szükség. Szerintem ez jelenleg nem adott az Oroszországi Föderáció számára.
Nyilvánvaló, hogy kompromisszumkészségre van szükség, ehhez viszont az érdekelt felek bevonása nélkülözhetetlen. Ezek közé sorolom az Egyesült Államokat, az Oroszországi Föderációt, Ukrajnát és az Európai Uniót.
Ennek jelei a 2025-ös év vége felé már érzékelhetők. A mára 20 pontos megállapodás tervezet kellő alapot biztosít, de vannak pontok, amelyekben további egyeztetésekre és ismétlem, kompromisszumokra van szükség.
Európai dilemmák
Az Egyesült Államok 2025-ös nemzetbiztonsági stratégiája felszínre hozta azt a feszültséget, amely Donald Trump második elnöksége kezdetétől érzékelhető. Az Egyesült Államok Európának nyújtott biztonsági garanciája a második világháború befejezésétől datálódik, mondhatnánk, hogy a háború terméke. Oka, hogy a Szovjetunió kommunista rendszereket hozott létre Kelet Európában.
Az Egyesült Államok nem akarta, hogy a szovjetek ellenőrizzék Nyugat-Európát. Ehhez az ideológiai alapot Alfréd Thayer Mahan geopolitikai elmélete biztosította. Az 1945 után Európa nem volt képes saját gazdaságát megvédeni.
Mára a helyzet teljesen megváltozott, 2024-ben az EU GDP-je 19 trillió dollár volt, ami nagyobb, mint Kína GDP-je. Ebből vezetik le az amerikaiak, hogy nincs szükség arra, hogy az Egyesült Államok támogassa gazdaságilag Európát. Ebben benne van a védelmi terület is.
Fotó: MTI/EPA pool/Markus Schreiber
A probléma az, hogy olyan ország, mint Európa nem létezik. Az EU-t képező nemzetek különböző nyelveket beszélnek, különféle kultúrával rendelkeznek és gyakran bizalmatlanok egymással szemben. Az egyes európai országok viszonylag gyengék, ha a kontinenshez viszonyítjuk őket. A nemzetek közötti bizalmatlanság gyakran kimutatható. Szinte elképzelhetetlen, hogy közös védelmi rendszert hozzanak létre egy közös kormány és törvénykezés alatt.
Európa két nagy problémával áll szemben. Az egyik az, hogy a geopolitikai változásoknak megfelelően a nemzetállamok megváltoznak. A másik gond pedig az, hogy kollektív döntéseket kellene hozni, ami a különféle érdekek miatt gazdasági, politikai és katonai területen majdnem megoldhatatlan.
Oroszország elrettentéséhez pedig valójában erre lenne szükség. Az említett kérdésekre kellene választ adni az Európai Uniónak, ha el kívánja hárítani az orosz fenyegetést.
Európának el kellene ismerni, hogy üres szavak, ha csak azt mondjuk, hogy európaiak vagyunk. Alapvető változások nélkül Európa egy bizonytalan régió marad, gazdag, de gyenge és sebezhető. Ezt ismerte fel a Trump-adminisztráció és hozott olyan intézkedéseket, ami nem igazán tetszik az európaiaknak.
Hosszú út vezet a békéig
A jelenlegi orosz-ukrán helyzet biztonságpolitikai szempontból jobb, mint a tárgyalások megkezdése előtt volt, de a megállapodás elérése várhatóan még hosszabb időt vesz igénybe. Ne feledjük, hogy a háború megindításának felelőssége Oroszországot terheli!
Azt is fontos látni, hogy Putyin elnök azért indította a háborút, mert szerette volna bezárni a NATO ajtaját Ukrajna előtt és megtagadni tőle, hogy megválassza a saját útját. Ezt mára már az ukrán vezetés is megérti.
A körülmények mérlegelése szempontjából fontos körülmény, hogy Oroszország a támadás megindulása után azonnal tárgyalásokat kezdeményezett Ukrajnával, a háború előtt pedig megkísérelte a konfliktus kezelését tárgyalásos úton. Arra pedig ma sincs semmiféle bizonyíték, hogy Ukrajnán kívül Oroszország más kelet-európai államot is meg akar támadni.
A jelenlegi erőviszonyok alapján Ukrajna nem képes győzni (kérdés, hogy mit jelent a győzelem egy védelmi harctevékenység során). De elfogytak a katonák, a hadköteles korúak egynegyedét lehet már csak behívni, a haditechnikai eszközök területén is komoly hiányok vannak. Orosz oldalon ilyen gondok kevésbé érzékelhetők, de azért ott is vannak problémák.
Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Ugyanakkor az is tény, hogy a haditechnikai eszközök területén hatalmas tapasztalat gyűlt össze. A drónok háborújáról beszéltünk eddig, de rövidesen a tömegesen alkalmazott drónok ideje is lejár. Ugyanis olyan technológiát alkalmaznak, egyelőre még csak az Egyesült Államokban, de több ország is foglalkozik vele, amely a drónrajokat képes megsemmisíteni. A technológia lényege, hogy viszonylag olcsó, lézersugarat, illetve nagyteljesítményű mikrohullámot alkalmaz.
A magyar szál
Végül szólni kell Magyarország helyzetéről, bár úgy vélem, hogy olvasóink számára ez többé-kevésbé ismert.
Értékelésem szerint ez a kettős politika jelentős bizalomvesztéshez vezet, mert nem célszerű a szövetségi rendszerünket folyamatosan bírálni, a másik oldallal (értsd Oroszország) pedig folyamatos kapcsolatot tartani.
Ne feledjük el, hogy a szomszédok továbbra is azok maradnak, akik most, a háborúnak előbb-utóbb vége lesz, beindul az újjáépítés, amiből ezzel a politikával nagy eséllyel kimaradunk.
Összességében rövidtávon (félév, egy év?) nem várható békemegállapodás. Amíg a harcmezőn nincs győzelem, valódi esélye egy gyors békeszerződésnek nincs.
A Benchmark rovat cikkei itt érhetők el. Korábbi podcastunkat Kis-Benedek Józseffel itt tekinthetik meg:
Jövő héten érkeznek Budapestre a küldöttség tagjai. 
