A magyar kormányzati és közéleti delegáció amerikai visszaútján értesülhettünk valamilyen pénzügyi védőháló, pajzs létrehozásáról, legalább is az arra irányuló szándékról. Orbán Viktor ugyan a megállapodás szót használta, de ez ideig ilyen nem került nyilvánosságra. A korábbi találgatásokkal megegyezően az ügyről szóló politikusok arra utaltak, hogy a magyar állam likviditását javító-erősítő konstrukcióról lehet szó. Maga a miniszterelnök igen nagy horderejű megállapodásról szólt, igen elégedetten és megkönnyebbülten, amely mindenféle veszéllyel és támadással szemben megvédi az ország pénzügyeit, beleértve a „brüsszeli fojtogatást”. Elmondása szerint „lényegében korlátlan” az amerikai pénzügyi támogatás, és az pótolja az összes kieső pénzt.
Ezek a megállapítások nyilvánvalóan túlzásokat tartalmaznak. Az viszont elképzelhető, hogy a megbeszélések során szóba jött valamilyen likviditási megállapodás a két kormány között. Ismeretes, hogy Trump elnök és Bessent, a Treasury (amerikai pénzügyminisztérium – a szerk.) vezetője ilyen ígéretet tett az argentin elnöknek, a félidős argentínai választások előtt (amelyek azután valóban jól alakultak Milei elnök számára). Hasonló lehet tehát az, amelyről részletek nélkül büszkén szóltak magyar kormánykörökben, noha igyekeztek megkülönböztetni a magyar esetet az argentin példától. A kiszivárgott hírek szerint a legvalószínűbb, hogy devizacsere-keret megnyitásán folyik a munka.
Érdemes rátekinteni előbb arról, hogy milyen módjai vannak a likviditáserősítő állami kapcsolatoknak, majd pedig azt kell megnéznünk, hogy vajon időszerű-e az ilyen konstrukciók igénybevétele a mi esetünkben.
A kétoldalú pénzügyi kapcsolatokban két fő megoldás ismeretes. Az egyik a devizacsere-megállapodás (currency swap agreement), a másik a repó (repurchase agreement). Mindkettő esetén a kezdeményező fél a pénzügyi piacok kikerülésével jut likviditáshoz. De miért is kellene kerülőút? Ha dollárra vagy euróra van szüksége az Államadósság Kezelő Központnak (ÁKK) vagy a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), akkor alapesetben mindkettő természetesen vehet devizát a piacokon az aktuális viszonyok szerint, az ÁKK rendszeresen bocsát ki állampapírokat a devizapiacokon. Ha azonban turbulencia lép fel a piacokon, az ilyen megállapodások valóban lehetővé teszik a devizához jutást a partner monetáris hatóságok révén.
Ez azonban nem valami rendkívüli, nagy miniszterelnöki sikerbejelentés tárgyát képező ügy. Az MNB-nek jelenleg is van korábban kötött és többször meghosszabbított repó-megállapodása az Európai Központi Bankkal (EKB). Az EKB szükség esetén bizonyos összeghatáron belül az euróövezeten kívüli országok jegybankjai rendelkezésére áll eurólikviditás nyújtására, kellő fedezet mellett. A repó esetében a partner jegybank megfelelő minőségű euróeszközt ajánl fel fedezetként, például birtokában levő eurókötvényeket. A devizacsere-ügylet esetén a partnerország saját fizetőeszköze a cserealap. Mivel azonban az EKB-nak nincs szüksége forintra, mint ahogy az amerikai jegybanknak sem kell nagy összegben forint, a repó a kézenfekvő megoldás az EKB vagy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed részéről. Más a helyzet a világ nagy jegybankjaival fenntartott kapcsolataikban, amelyekben világpénzek kölcsönös cseréjéről szól a kétoldalú megállapodás.
Az EKB honlapja szerint előbb a 2008-as pénzügyi válság, majd a koronavírus-járvány, azt követően pedig az orosz agresszió miatti turbulenciák miatt kötöttek és tartanak fel máig kölcsönös devizacsere-konstrukciókat (angolul: swap line), mint ahogyan repó-megállapodásokat is. Ezekből néhányat tartalmaz a táblázat.
A devizacsere (currency swap) ügylet keretében a felek megállapodnak, hogy a birtokukban lévő devizát azonnali árfolyamon elcserélik a másik devizára, majd egy jövőbeli időpontban, határidős árfolyamon azokat visszacserélik. A jövőbeli árfolyamról meg kell állapodni, figyelembe véve a két pénznemben fennálló kamatkülönbözet, a várható értékviszonyokat. A most szóbahozott esetben az amerikai fél valószínűleg a Treasury, az amerikai pénzügyminisztérium lenne, a magyar fél pedig a Magyar Nemzeti Bank. Hogy mennyire előnyös a konstrukció, az a részletektől függ; mivel semmi részlet nem ismeretes, sőt még az sem egyértelmű, hogy ez lenne-e a „nagy megállapodás”, ezért annak hasznosságáról nem tudunk mit mondani. A határidős árfolyamról, költségekről szerződésben kell megállapodni. Lehetséges, hogy egyeztetés zajlik. Az MNB eddig nem szólalt meg.
A lényeg: a kétoldalú megállapodások célja, hogy a külföldi devizában fellépő hirtelen likviditási gond esetén a jegybank devizához jusson, és így képes legyen megfékezni a válság elmélyülését, hiszen a zavarok ellenére külföldi devizában (dollárban) likviditást tud nyújtani a bankrendszernek, azon keresztül más szektoroknak, az államnak.
Csakhogy felmerül a kérdés: ilyen helyzetre kellene most készülnünk? Nem elégséges az MNB devizatartaléka (ami szeptember 30-án közel 34 milliárd euró volt – a szerk.)? A meglevő euróalapú repó-megállapodáson felül is szükségét érzi a kormány valamilyen védelmi megállapodásnak?
A jogos kérdésekre eddig nem jöttek érdemi válaszok. Ez a körülmény pedig arra utal, hogy nagy valószínűséggel politikusi gesztusról van szó, semmint már előkészített és kidolgozott pénzügyi konstrukcióról. El lehet büszkén mondani, hogy hatalmas pénzek, dollár-tízmilliárdok állnak a magyar állam mögött. Az viszont még a gazdasági ügyekben járatosok számára sem világos talán, hogy az ilyen konstrukciók leginkább a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által rendszeresen alkalmazott készenléti hitelhez hasonlítanak: feltöltik a devizatartalékot, ha az vészesen leapadna, de elkölteni éppen ezért nem lehet.
Ez a vonulat nem jelent meg az eddig csepegő információk között. Nagyon fontos részletek nem ismeretesek. Az viszont elmondható, hogy az Orbán által említett hatalmas amerikai pénzügyi támogatás önmagában nem teszi képessé a magyar kormányt a mostani állami kiköltekezés folytatására.
Pedig van ilyen felvetés: Magyar Péter utalt arra, hogy most is elő akarják venni a „régi jó” gyakorlatot: a választás előtti pénzszórást, csak immár amerikai pénzből. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha segélyt, ingyenpénzt vágtak volna hozzá a magyar kormánydelegációhoz. Erről azonban szó sem volt. A Kongresszus nélkül az ilyen nem is menne. Egyébként a túlsúlyos magyar delegáció nem pénzt kapott, hanem magyar költekezésről „állapodott meg” – ami eleve különös. Ráadásul az energetikai, fegyvervásárlási ügyekben szintén kell jönnie a jogi-pénzügyi-technikai aprómunkának. Haditechnikát fogunk venni – erre elkötelezte magát a kormány; de mennyit, mennyiért, miként? Ezek a vonatkozások rengeteg egyeztető munkát feltételeznek.
Fotó: DepositPhotos.com
Az más ügy, hogy az Orbán-kormány valóban nagyon is akar költeni itthon. Az állami bevételeket felülmúló állami kiadás népszerű – lenne. Csakhogy az ilyen tovább duzzasztja a deficitet, az pedig rengeteg bajt okoz már rövid távon is, nem beszélve az eladósodásból fakadó súlyos következményekről. A többletköltés növeli a költségvetési hiányt és az államadósságot – holott azok keretek között tartását sokszor megígérte a kormány. A választások előtt viszont valóban könnyen elszáll a deficit. Ezt láttuk 2021-22-ben, hatalmas mértékben.
2025 végén és 2026 elején azonban más a világ, több okból. Az államadósságunk változatlanul nagy, de most még ráadásul a gazdaság sem növekszik. A deficit finanszírozása rengetegbe kerül. Nagy Márton hét eleji bejelentése nemcsak arról szólt, hogy a betervezett 3,7 százalékos idei GDP-arányos-deficit 5 százalék lesz az idén és jövőre is, hanem azt is említette, hogy ennek finanszírozására külföldi hitelfelvételre lesz szükség 2026 elején.
Az viszont igen messze van még. Idén két hitelminősítő (az amerikai Moody’s és a brit Fitch Ratings – a szerk.) foglalkozik a magyar állam kockázati besorolásával: ezeknél jelenleg még egy lépcsővel vagyunk a bóvli szint fölött (a szintén amerikai S&P-nál csak eggyel). Kérdéses, hogy az eddigi rendszeres költségvetési megcsúszásokat látva, és értesülve a szinte naponta felröppenő „hangulatjavító” és ezáltal az államra nézve költséges intézkedés-ötletekről, vajon ezek az intézmények hajlandók-e kivárni az új rating megadásával a választások lezajlását, vagy már most levonják a logikus következtetést.
Egy esetleges leminősítés, valamely jelentős hír, zaj, helyi turbulencia, avagy a külső környezetből érkező specifikusan magyar vonatkozású rossz fordulat valóban megzavarhatja a külső pénzügyi piacokhoz való szokásos hozzájutásunkat. Az ilyet nem lehet kizárni, még úgy sem, hogy jelenleg kellően nagy a nemzetközi tartalékunk: jóval meghaladja a 40 milliárd eurót (szeptember végén közel 47,7 milliárd euró volt, ebből – mint már említettük – csaknem 34 milliárd devizában – a szerk.), továbbá rendben van a külkereskedelmi mérlegünk. Ezért is hangzik különösen a nagy megkönnyebbülés hangján bejelentett amerikai „pénzügyi pajzs” témája. Eddig az volt a narratíva, hogy nálunk minden jó úton halad, és hamarosan felpattanás, szárnyalás lesz a gazdaságban. Ezzel szögesen ellentétes az olyan pénzügyi védő konstrukció, amely szerephez csak akkor juthatna, ha beüt a krach.
A vész-viszonyokra szóló likviditás-támogató megállapodás bejelentése magas politikai szinten: különös kommunikáció. Főleg akkor, ha máskor a gazdasági élet jó alakulása a kormánysajtó vezető témája. A forint árfolyamát azonban nem a nagy pénzügyi pajzs szóba kerülése rángatta meg, hanem a kemény tény: az, hogy nagy az államháztartás hiánya, és láthatóan nincs szándék a deficit megfékezésére – a választásokig hátralevő időben.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Élesedő pártversenyről azonban még korai beszélni az Europion felmérése szerint. 
