Az Egyesült Államok gazdaságának állapotát nem könnyű egyszerű fogalmakkal leírni. A fél évvel ezelőtti várakozásokhoz képest egészen jók a növekedési adatok, noha a növekményt jórészt a tech-vállalatok, az AI-cégek hatalmas lendülete adta, míg a feldolgozóipar nem teljesít jól, és nem segített rajta a vámvédelem sem. A nagy vámemelési bejelentések nyomán nem állt be inflációs sokk. Az infláció kisebb a vámtarifa-emelést komolyan vevő makrogazdasági elemzők kezdeti lehangoló prognózisaiban szereplő árnövekedésnél. Az áremelkedés azért elég makacs, és a lakosság nagyon is érzi az élet megdrágulását. Ez pedig az amerikai monetáris politika intézőit arra sarkallja, hogy maradjon még egy ideig a viszonylag magas jegybanki kamatmérték: a Federal Reserve (Fed) a legutóbbi kamatdöntő ülésén változatlanul 3,25 és 3,50 százalék között tartotta az irányadó kamatokat.
Példátlan konfliktus borzolja a kedélyeket
Csakhogy Trump ennél jóval alacsonyabb kamatokat vár el a Fedtől, amint ezt már korábban is, ritka durva módon, a nyilvánosság előtt világossá tette. A Fed elnökét, aki egyébként nem a demokraták által hátrahagyott személy, válogatott sértésekben részesítette, amiért az késlekedik a kamatcsökkentéssel. Sőt, nemrég jogi eljárás alá vonta Jerome Powellt a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodás vádjával, a Fed székházépítési ügyeinek állítólagos szabálytalanságaira hivatkozva. Egy másik jegybanki vezető ellen a jelzáloghitele körüli szabálytalanságok vádjával indítottak eljárást. Powell visszaszólt: a nyilvánossághoz fordult videóüzenetben, ahol a vádak tagadása mellett azt is elmondta, hogy az egész ügyet azért koholták, hogy rászorítsák a kamatcsökkentésre.
IIyen nyilvánvaló konfliktusra még nem volt példa. Bár a dollár árfolyamesésének számos oka van, az ügy nyilván egy újabb zavaró tényezőt vitt az amerikai gazdaságpolitikába.
A végrehajtó hatalom vezetője és a Fed vezetése közötti mostani feszült viszony több annál, hogy csak szokásos érdekütközésnek lehessen tekinteni. Trump és a csapata gyors gazdasági növekedést ígért az egy évvel ezelőtti hivatalban lépéskor. Ahhoz pedig különösen fontos lenne az alacsonyabb kamatszint. A legtöbb politikus örül a kamatcsökkentésnek, amely serkenti a vásárlást, beruházást; a jegybanknak viszont elsőrendű kötelessége a fizetőeszköz értékállósága felett való őrködés, itt tehát gyakori az ütközés. Éppen azért formálta ki a jogfejlődés, intézményfejlődés menete a nyugati világban a jegybanki függetlenség koncepcióját, garanciarendszerét, hogy az ilyen szokásos politikusi részérdek ne tudjon (könnyen) érvényesülni. Trump pedig e téren is igyekszik a garanciarendszert gyengíteni, saját mozgásterét bővíteni, mielőbb új vezetőkkel feltölteni a kulcsintézményeket.
Belső amerikai politika vitának is tekinthetnénk az ügyet – de nincs már olyan, hogy valami pusztán az Egyesült Államok belső dolga maradna, hiszen mindig kihat a világ másik felére.
Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller
A hitelkártyakamatra jön az amerikai rezsistop?
A jegybanki konfliktus azonban nem minden. Trump az amerikai pénzügyi rendszert érintő egyéb ügyeivel is tud meglepetéseket okozni. Nemrégen a Truth Social platformján közzétette, hogy a hitelkártyákra kamatplafont léptet életbe 2026. január 20-án, arra hivatkozva, hogy a hitelkártya-társaságok évek óta „lehúzzák” az ügyfeleket. Január 20. elmúlott, az ügy még nem dőlt el, de az biztos, hogy ebben a témában nem tudja alkalmazni a nemzetbiztonsági érvet, amellyel a vámok dolgában eddig megkerülte a törvényhozást.
A hitelkártya nem új téma. Az amerikai politikai paletta baloldaláról már indult kezdeményezés a valóban igen magas kártyakamatok leszorítása érdelében. A Republikánus Párt befolyásos vezetői azonban az ilyen törvényjavaslatot keményen elvetették – eddig legalábbis.
Az érintett gazdasági szereplők vehemensen tiltakoztak a piaci működésbe való beavatkozás ötlete ellen. De gyakorlati érveik is erősek: az alacsonyra leszállított, 10 százalékos kamatplafon drasztikusan korlátozná a hitelhez jutást az ügyfelek nagy részénél. Aki az átlagnál nagyobb kockázatú adósnak számít, az jelenleg ennél valóban jóval drágábban, de mégis szabályozott viszonyok között juthat likviditáshoz. Ha viszont belép a szigorú korlát, akkor a kicsit is kockázatos szereplők hitelezését a bankok nem vállalnák el. Csak olyan ügyfelek maradnak, akiknél a jövedelmi helyzet, az ügyféltörténet kis kockázatot valószínűsít. A többieket egy ilyen hatósági beavatkozás a kevésbé szabályozott és egyben drágább megoldások felé terelné, vagy egyszerűen kipottyannának a hitelpiacról.
A Bankrate szerint az átlagos hitelkártyakamat 19,62 százalék volt január 21-én, ami nagyon messze van a 10 százaléktól.
Hatalmas az érintett összeg: az amerikaiak kártyatartozása meghaladja az ezermilliárd dollárt.
Egyébként ez a mostani szint tényleg nagyon magas, mintegy kétszerese az egy évtizeddel ezelőttinek. Csakhogy akkor rendkívül alacsony volt a kamatszint a világban. Azóta az általános minta az, hogy az amerikai családok kamatfizetési terhe gyorsabban nő, mint a jövedelme.
Miért most került elő az ötlet? A demokraták az utóbbi hónapokban erős fegyvert leltek a megélhetőség (affordability) kérdéskörében. Trump egy ideig letagadta a fogalom létét vagy pláne indokoltságát, és az amerikai gazdaság nagyszerűségét hirdette, mint ahogy a davosi hosszadalmas beszédében is tette.
Csak hát az adatok nem támasztják alá a sikerpropagandát. Azzal Biden alatt is gond volt: az amerikaiak jelentős része rosszul élte meg az akkori évek fejleményeit. Pedig a demokraták komoly szociális transzferrel tolták meg a fizetőképes keresletet – növelve persze az államadósságot. Biden a felgyűlt diákhitel-állomány láttán intézkedett segélyprogramról.
Az akkori jóléti költekezést a republikánusok kifogásolták. Most azonban változnak az idők. Az American Research Group felmérése szerint az elnök megítélése rosszul áll, és újabban tovább romlott az amerikai választók körében.
Különösen figyelemre méltó, hogy a gazdaság ügyeit tekintve csak 32 százalék ért egyet Trump politikájával, míg 64 százalék ellenzi.
Pedig a választási győzelmében a bevándorlási téma mellett a gazdaság volt az, ahol jelentősen vezetett a demokratákkal szemben. A határőrség (ICE) brutális fellépése nyomán a migrációs témában is romlott a megítélése, és az adatok szerint a gazdaság megítélésében sem osztják az öndicsérő elnök véleményét a szavazók.
Trump úgy érezhette, hogy kénytelen valami gazdasági gesztust tenni a választóknak. A költségvetési helyzet viszont igen rossz. Állami kiadási ügyekben nem lehet megkerülni a törvényhozást. Ezért – mintegy a magyarországi gyakorlatból merítve – a gazdasági szereplőkre akarja hárítani a terhet; ez már megkezdődött a gyógyszergyártóknál. Most pedig a bankok kerültek elő.
Egyre jobban összefolynak az állami ügyek és a magánügyek
Trump esetében keverednek a kormányzati és az egyéni vonatkozások, most is ilyen a helyzet. Az elnök ugyanis beperelte a JPMorgan Chase nagybankot és annak elnökét, Jamie Dimont, még pedig azzal a váddal, hogy a bank politikai okok miatt tagadta meg tőle valamikor a hitelnyújtást. Rá jellemző módon Trump 5 milliárd dollár jóvátételre tart igényt. A JPMorgan tagadja a vádat. Azokhoz hasonlót Trump már korábban is sűrűn hangoztatott az amerikai bankokkal szemben, és egészében is kritikusan szólt a Wall Streetről. Aki ismeri a Trump-cég zavaros gazdasági ügyeit, egészen másként ítéli meg a sztorit, és egyszerű bankári óvatosságot lát a nagybankok reakciói mögött.
Mindenesetre a pénzügyi szektor és az elnök közötti kapcsolat sokat romlott az utóbbi időkben. Az, hogy az elnök a deregulálás híve, szemben a bideni időkkel, jó hír volt a nagytőkének. De a bankárok azt is észlelik, hogy a kripto-vállalkozók közül sokan már a választási kampányban felzárkóztak Trump mögé. A kripto-világ szereplőinek sok gondjuk volt Biden alatt a szövetségi szintű szabályozással, és most tényleg nagy lazítást kaptak Trumptól. A Trump-család nem kevés anyagi előnyt húzott már eddig is kripto-cégektől. Az eleve erősebben szabályozott banki szektor azonban versenyhátrányként éli meg a kripto-cégek még lazább szabályozását.
Az ügyek aztán itt is összekeverednek. A 10 százalékos hitelkártya-plafon ötletére az volt Jamie Dimon reagálása, hogy az gazdasági katasztrófát okozna, részben a potenciális ügyfelek kirekesztése révén, de veszteséget idézne elő a bankoknál is, amelyek a lazábban szabályozott fintech-cégek és kripto-vállalkozások vonatkozásában eleve hátrányt szenvednek el. A kormányoldal szerint a per miatt beszél ilyen kritikusan az elnök kiváló ötletéről.
Egyébként az elnök családi cége és az elnök fia, Eric Trump perbe fogta a Capital One nevű pénzügyi holdingot is, hasonló módon olyan váddal, mely szerint politikai okok miatt zárták le a cég számláit 2021-ben. Trump ilyen vádat hangoztatott a Bank of America elnökével szemben: a banknál annak idején nem nyithatott számlát.
Az ügyekben keverednek az elnök személyes és családi érdekei és szempontjai, sajátos neo-protekcionista és bank-ellenes ideológiai tendenciái, valamint az amerikai gazdasági, pénzügyi valóság tényleges gondjai. Ez a keveredés megnehezíti a tisztánlátást lényeges ügyekben is, mint amilyen az Egyesült Államok monetáris politikájának vitele, a banki és árnyékbanki szabályozás ügyei, az amerikai költségvetési politika irányvonala.
Amikor most a dollár árfolyamának ingadozásait elemzi a világ, a gazdasági tényeken túli zavaros ügyekben is el kellene mélyülni. Ez bizony nem segíti elő a tisztánlátást, és megerősítheti azokat, akik eleve kételkedve gondolnak a dollár mint stabil kulcsvaluta fogalmára.
A Benchmark rovat cikkei itt érhetők el.
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói csütörtökön. 
