Kemény üzenetet kapott Trump Iránból: ez a háború még eltarthat egy darabig

Ha valaki esetleg az elszálló olaj- és üzemanyagárak, vagy éppen a forint árfolyamának zuhanása láttán, netalán puszta békevágyból és emberbaráti szeretetből abban reménykedik, hogy az iráni konfliktus lassan a lezárás vagy legalábbis a deeszkaláció felé veszi az irányt, annak vasárnap elég rossz hírt hoztak: Modzstaba Hameneit, a néhai Ali Hamenei ajatollah fiát választotta meg a Szakértők Tanácsa Irán legfelsőbb vezetőjévé.

Ki Modzstaba Hamenei, és főleg, mit jelent az ő legfelsőbb vezetőnek történt megválasztása a közeljövőre nézve? Modzstaba Hamenei az izraeli és amerikai légicsapásokban meghalt korábbi legfelsőbb vezető, Ali Hamenei második fia. 1969. szeptember 8-án született a kelet-iráni Mashhad városában. Az iráni sajtó szerint 17 éves korában, az iraki-iráni háború vége felé rövid ideig katona volt, a nagyrészt az Iszlám Köztársaság kialakulóban lévő forradalmi hálózataival kapcsolatban állókat tömörítő Habib zászlóaljnál szolgált. 1999-ben a síita teológia fontos központjának számító Kom városába ment, ahol folytatta vallásos tanulmányait.

Eddig gyakorlatilag semmilyen hivatalos szerepet nem vállalt Iránban, a nyilvánosságban is alig szerepelt. Azonban az Egyesült Államok már 2019-ben szankciókat vetett ki rá és gazdasági érdekeltségeire – nem véletlenül. Titkosszolgálati értékelések szerint ugyanis betegeskedő apja helyett már évekkel ezelőtt ő vette át az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC), illetve a Baszidzs félkatonai szervezet vezetését.

Ha ez valóban így történt, akkor Modzstaba Hamenei már a mostani konfliktus, illetve apja meggyilkolása előtt is Irán ha nem is legfelsőbb, de legnagyobb hatalmú vezetője lehetett. Az Iráni Forradalmi Gárda ugyanis államként működik az államban, a reguláris haderőtől független, azzal legalább összemérhető katonai szervezettel (hozzájuk tartozik például Irán legfontosabb csapásmérő eszközeinek, a ballisztikus rakétáknak és a nagy hatótávolságú drónoknak a többsége), kiterjedt gazdasági érdekeltségekkel és megkerülhetetlen politikai pozíciókkal.

Ugyan vasárnap előtt sokan úgy vélték, Motzsaba nem lesz képes elég társadalmi és politikai támogatást felsorakoztatni maga mögött, hogy megválasszák apja utódjának, ez láthatóan nem így történt.

Bemutattak egyet

Megválasztása pedig egyszerre szimbolikus és gyakorlati értelemben is üzenet az Egyesült Államok, Izrael, illetve az egész világ felé. Ha az volt a kérdés, hogy Irán ráléphet-e egy mérsékeltebb, az amerikai-izraeli követeléseket legalább részben teljesítő, akár valamiféle demokratizálódás felé is vezető útra, akkor ez a döntés egy jókora „NEM”-mel egyenértékű.

Mivel lehetne hatásosabban közölni az Egyesült Államokkal és Izraellel, hogy Irán a végsőkig hajlandó harcolni, mint a háború első pillanataiban megölt vezető fiának utóddá választásával? Mindezt azután, hogy pont vasárnap Donald Trump amerikai elnök arról beszélt, hogy az új iráni vezetőnek tőle kell megkapnia a jóváhagyást. Ugyan Venezuelában Trump megmutatta, hogy hajlandó igen tágan értelmezni, hogy ki is számít elfogadható vezetőnek (éppen vasárnap történt az is, hogy Maduro korábbi alelnökét, Delcy Rodriguezt formálisan elismerte az állam vezetőjének az Egyesült Államok, miközben Rodriguez a Maduro-rezsim egyik legfontosabb vezetője volt az elmúlt években), Modzstaba Hamenei szinte biztosan nem lehet rajta egy ilyen listán.

Egyértelmű az is, hogy Modzstabát mindenfajta politikai vagy stratégiai megfontolások mellett az apja, a felesége és a gyereke (utóbbiak is meghaltak az izraeli-amerikai csapásokban) meggyilkolása miatt érzett harag és bosszúvágy is arra fogja motiválni, hogy a végsőkig harcoljon a „Nagy Sátán”, azaz az Egyesült Államok ellen. Elég valószínűtlen, hogy pont Modzstaba Hamenei legyen az, aki leteszi a fegyvert az apja gyilkosai előtt, és „jó útra tér”.

Van még ereje a rezsimnek

Ha pedig a gyakorlati részt nézzük, Modzstaba Hamenei megválasztása azt mutatja, hogy az IRGC pozíciói egyelőre nem rendültek meg. Ha valaki esetleg abban bízott volna, hogy a katonai csapások, a korábbi tömegtüntetések (és azok pont az IRGC által irányított, és leginkább a Baszidzs által végrehajtott vérbe fojtása) nyomán az államvezetésben és a reguláris haderőnél előtérbe kerülhettek és megerősödhettek kevésbé keményvonalas figurák, annak most csalódnia kellett.  Nem elképzelhetetlen persze, hogy a háttérben vannak bizonyos mozgások, de bő egy héttel az amerikai-izraeli csapások kezdete után az IRGC-nek még mindenképpen megvolt az ereje ahhoz, hogy az akaratát keresztülvigye az államgépezet többi részén.

Ez azt is mutatja, hogy a rezsim lefejezése (Hamenei mellett számos más fontos vezető is életét vesztette a csapások első óráiban) nem okozott akkora káoszt, mint talán azt az izraeliek és az amerikaiak remélték. A rendszer működik, és képes volt egy új vezetőt megválasztani. Cserébe beigazolódni látszanak azok a félelmek, hogy Ali Hámenei és az ő szűk, idősödő vezetői körének félreállításával nem a második vonal reformer, nyugatiasabb vezetői kerülhetnek az előtérbe, hanem éppenséggel még radikálisabb, keményvonalasabb figurák.

Ha pedig valaki esetleg azt gondolta volna, a gazdasági nehézségek és a tömegtüntetések miatt már eleve meggyengült iráni rezsimet egy népszerűtlen döntés miatt bármikor elsöpörheti a népharag, az sem kapott ezzel a döntéssel megerősítést. Modzstaba Hamenei megválasztása ugyanis nemcsak az ellenséges külvilág, de a rezsimmel elengedetlenek felé is egy erőteljes arculcsapás.

Legfelsőbb vezetőnek való választásával az Iráni Iszlám Köztársaság tulajdonképpen egy örökletes, teokratikus monarchiává vált, ahol a legfelsőbb vezetőt nem érdemek, köztisztelet vagy képességek alapján választják meg. Modzstaba Hamenei ráadásul még vallástudósként sem számít kiemelkedőnek, aki apjával ellentétben csak hojatoleszlami, és nem ajatollahi címmel rendelkezik (igaz, apja is az ajatollahi címének megszerzése előtt lett legfelsőbb vezető – pont az emiatt megváltoztatott szabályok teszik legálissá most Modzstaba megválasztását). Személye így nemcsak a demokrácia és a nyugatosság felé kacsingató irániaknak, hanem a vallási fundamentalistáknak is szálka lehet a szemében – de úgy tűnik, az IRGC nem tart attól, hogy jelentősebb társadalmi ellenállást váltana ki ez a lépés.

Az iráni állami média mindenesetre a légicsapások állandó veszélye ellenére is az utcákon ünneplő, iráni zászlókat és Ali Hamenei portréjait lengető tömegeket mutatott, de a Reuters rögtönzött telefonos „közvélemény-kutatása” is talált a döntésért lelkesedő irániakat.

„Olyan boldog vagyok, hogy ő az új vezetőnk. Ez egy arculcsapás az ellenségeinknek, akik azt hitték, a rendszer összeomlik az apja meggyilkolásával. Tovább haladunk néhai vezetőnk útján”

– mondta például egy 21 éves teheráni egyetemista.

Ugyan a nyugati sajtót bejárták a felvételek az Ali Hamenei halálát ünneplő iránaiakról, most jól látható, hogy az iráni társadalom legalábbis mélyen megosztott, de semmiképpen nem áll egyértelműen a változás oldalán – és azok, akik megdöntenék a rendszert, egyelőre nem állnak készen arra, hogy a néhány héttel ezelőtti borzalmas vérengzések után újra megpróbálkozzanak a rezsim megdöntésével, izraeli és amerikai rakéták és bombák ide vagy oda.

„A Gárda és a rendszer még mindig erős. Több tízezer fegyveresük áll készen, hogy harcoljon a rezsim életben tartásáért. Nekünk, a népnek, nincs semmink” – mutatott rá egy, szintén a Reuters által elért 34 éves, közép-iráni üzletember.

Szűkül a támogatók köre?

Persze az is igaz, hogy egy rezsim összeomlása általában nem lineáris folyamat. A tömegbázis lemorzsolódása, az elégedetlenek számának növekedése, az állami, katonai vezetők elbizonytalanodása sokáig rejtve maradhat, hogy aztán egyszer csak elérjen egy kritikus mértéket, és a következő válság már tényleg elsodorja az egész rendszert.

Van olyan szakértő, aki szerint Matzsuaba Hamenei „trónra emelése” is egy lépés ebbe az irányba, ugyanis nem egy szélesebb bázis kiépítését, hanem a rezsim „kemény magjának” összefogását szolgálja.

„Egy keményvonalas új vezető megválasztásának stratégiája a bázis konszolidálását célozza, de végül egyre szűkülő támogatói körhöz vezet. Minél tovább folytatódik ez, annál többen morzsolódnak le a széleken”

– mutat rá Ali Ansari, a St. Andrews Egyetem történelemprofesszora.

Hol tarthat most ez a folyamat? Ha abból indulunk ki, hogy az akkor 61 millió választópolgárral rendelkező Iránban a legutóbbi, 2024-es elnökválasztáson a második fordulóban is csak 13 millió szavazatot kapott a legkeményvonalasabb iszlamista jelölt, Szaíd Dzsalili, akkor valószínűnek látszik, hogy a többség már inkább változást látott volna szívesebben Ali Hámenei fiának megválasztása helyett.

De Modzstaba Hámenei megválasztása pont azt mutatja, hogy van még azért erő és elszántság a rezsimben, és egyelőre a rakétákban és bombákban is megnyilvánuló külső nyomás inkább eltökéltebbé, és nem békülékenyebbé tette az iráni vezetést.