4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Franciaországban kilencedik alkalommal megrendezett, külföldi befektetéseknek szentelt Choose France elnevezésű rendezvényen rekordösszegű, mintegy 93 milliárd euró értékben jelentenek be beruházásokat az adatközpontok, a mesterséges intelligencia (MI) és a logisztika területén, amelyek 15 ezer új munkahelyet teremtenek – közölte hétfőn Emmanuel Macron francia államfő, az általa kezdeményezett és elnöksége idején utolsó alkalommal tartott eseményen.

„Az idei Choose France önmagában rekordösszegű, 93 milliárd eurónyi megerősített befektetést fog lehetővé tenni több mint 15 ezer munkahely számára”, 71 befektetés révén, amelyeket a versailles-i kastélyban rendezett találkozón jelentenek be a nap folyamán – mondta a köztársaság elnök.

„Ez nyilvánvalóan messze a legjobb év, és történelmi jelentőségű” – tette hozzá az államfő, amikor fogadta a japán SofBank Group elnök--vezérigazgatóját, Szon Maszajosit (Masayoshi Son). A SofBank Group az első lépésben 45 milliárd eurós beruházással 3,1 gigawatt kapacitású adatközpontokat épít ki Észak-Franciaországban 2031-ig. A nagyszabású projektben a japán cég a francia Schneider Electric vállalattal működik együtt. A projekt a SoftBank eddigi legnagyobb európai MI-infrastruktúra-fejlesztése lesz. A cég további franciaországi helyszíneken is tervez fejlesztéseket, erősítve az ország szerepét a következő generációs digitális infrastruktúrák egyik vezető európai központjaként.

A kanadai Brookfield vagyonkezelő 10 milliárd eurót fektet be mesterséges intelligenciával kapcsolatos infrastruktúrákba Franciaországban. Az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó alap, az MGX és a BpiFrance francia bank bejelentette, hogy „hamarosan kiválasztanak egy második helyszínt” mesterséges intelligenciával kapcsolatos infrastruktúrák építésére, amely „körülbelül 7,5 milliárd eurós befektetést” jelent. Az első a Párizshoz közeli Fouju, ahol a Mistral IA és az Nvidia közös vállalkozása „jelenleg építés alatt áll”.

 Nagyon beerősít Franciaország
Nagyon beerősít Franciaország
Fotó: Pexels

Ugyancsak jelentős befektetéseket jelentett be az Ardian befektetési társaság és az északi-európai adatközpont-platform, a Verne (5 milliárd eurós értékben), valamint az amerikai informatikai csoport, a Salesforce (2 milliárd dollárért 2030-ig). E projekteknek köszönhetően Franciaország lesz az MI által vezérelt robotok gyártásának és az MI iparának előretolt bástyája – mondta Emmanuel Macron, aki szerint „egyértelműen most hozzuk be a lemaradást, amelyet az Egyesült Államokhoz és Kínához képest a számítási kapacitások terén Európában tapasztaltunk”.

A 2018 januárjában, fél évvel Emmanuel Macron elnökké választása után létrehozott Choose France az elmúlt években a köztársasági elnök üzletbarát politikájának emblematikus éves találkozójává vált. Az első rendezvény óta óta több mint 230 projektet jelentettek be, amelyek Emmanuel Macron szerint 87 milliárd eurónyi beruházást és 50 ezer új ipari munkahelyet jelentenek.

A francia államfő e beruházásokat „Franciaország vonzereje kézzelfogható bizonyítékának”, és a 2017-ben kezdődött első mandátuma óta végrehajtott adó- és munkajogi reformok gyümölcsének látja. Franciaország a hetedik egymást követő évben is Európa legnagyobb külföldi befektetéseit vonzó országa az EY tanácsadó cég legfrissebb barométere szerint. Az EY szerint Franciaország tavaly 852 külföldi projektet vonzott a 47 európai országban nyilvántartott 5026-ból, ami ugyanakkor 17 százalékos csökkenést jelentett egy nehéz nemzetközi környezetben.

Sylvain Bersinger közgazdász az AFP hírügynökségnek elmondta: a versailles-i bejelentések „nem fedhetik el azt a tényt, hogy a francia vállalatok összberuházása csökken, hogy az újraiparosítás továbbra is ”csak egy szép álom„. Szerinte Franciaország nem tűnik feltétlenül vonzóbbnak a külföldi befektetők számára, mint szomszédai. Marylise Léon, a CFDT szakszervezet vezetője, a Public Sénat nevű közmédiában úgy vélte, hogy továbbra is ”valódi probléma van a francia ipar fenntartásával".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG