3p

2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.

„A kormány tervei szerint 2027-től visszaállítja a katának a széles körű elérhetőségét” –válszolta Kármán András pénzügyminiszter Apáti István mi hazánkos képviselő azonnali kérdésére a parlamentben. Kármán már a miniszteri meghallgatásán megerősítette, hogy visszavezetik a katát, de azt eddig nem lehetett tudni, mikor tervezi ezt meglépni a Tisza-kormány – írja a Telex.

Apáti István szerint a kata az egyik az elmúlt másfél évtized kevés sikertörténetéből, fénykorában még több adóbevételt is termelt, mint amennyivel számoltak vele a költségvetésben, de 2022 augusztusában a kormány jelentősen korlátozta az adónemet.

A Mi Hazánk azt javasolta, hogy minél hamarabb vezessék vissza legalább eredeti formájában, de inkább kibővített, javított formában.

Kármán azt mondta, meggyőződésük, hogy a magyar mikrovállalkozásoknak, egyéni vállalkozóknak és önfoglalkoztatóknak szükségük van egy olyan adózási formára, amelyik egyszerű, kiszámítható, és nem terheli őket aránytalan adminisztrációval.

A kisvállalkozók már nagyon várják
A kisvállalkozók már nagyon várják
Fotó: Depositphotos

 

Szerinte az elmúlt évek egyik legnagyobb hibája volt, hogy a kata átalakítása során az előző kormány nem tett különbséget a rendszer valódi célcsoportja és a visszaéléseket kihasználó szereplők között, ennek pedig az lett a következménye, hogy százezrek veszítették el egyik napról a másikra azt az adózási formát, amelyre a vállalkozásukat építették.

Mi azonban nem egyszerűen a korábbi rendszer változtatás nélküli visszaállítását tervezzük, a célunk egy olyan kibővített, ugyanakkor a visszaélésekkel szemben megfelelő garanciákkal védett rendszer kialakítása, amely valóban a kisvállalkozók működését segíti” – fogalmazott a pénzügyminiszter. Állítása szerint olyan szabályozást szeretnének, amely egyszerű adminisztrációt, kiszámítható adóterhelést, és tervezhető működési környezetet biztosít az érintett munkavállalóknak, de nem akarnak visszatérni ahhoz a gyakorlathoz sem, amely lehetővé tette nagyobb vállalatok számára a munkaviszonyok tömeges katás vállalkozási szerződésekké alakítását.

„A rendszer célja nem a munkajogi vagy adózási szabályok megkerülése, hanem a valódi mikrovállalkozások támogatása” – mondta Kármán, majd hozzátette, fontos szempont az is, hogy a jövőbeni kata-rendszer megfelelő társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságot biztosítson.

Szerinte az adórendszer átalakításánál az a céljuk, hogy egyszerűbbé és igazságosabbá tegyék a vállalkozások működését.

Apáti viszontválaszára Kármán úgy reagált, hogy a jövőben az adóváltoztatásokat érdemi konzultációval kívánják előkészíteni, és meg akarják hallgatni az érintettek véleményét, amit a végső döntésnél figyelembe fognak venni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG