2p

Kína figyelemmel kíséri az Európai Unió Kínával kapcsolatos vitáit.

Kína határozott ellenlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Európai Unió új, egyoldalú kereskedelmi eszközöket vagy diszkriminatív korlátozásokat vezetne be a kínai termékekkel szemben – közölte vasárnap a kínai kereskedelmi minisztérium, reagálva az Európai Bizottság közelmúltbeli egyeztetésére az EU-Kína kapcsolatok jövőjéről.

A minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy Kína figyelemmel kíséri az Európai Unió Kínával kapcsolatos vitáit. Közleménye szerint Kína és az Európai Unió egyenrangú, kölcsönösen előnyös gazdasági és kereskedelmi partnerek, ezért Peking azt várja Brüsszeltől, hogy tartsa tiszteletben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait, valamint a szabad kereskedelem és a tisztességes verseny elveit, továbbá határozottan utasítsa el a protekcionizmust és az egyoldalú intézkedéseket.

Az Európai Bizottság 27 tagból álló testülete pénteken tartott úgynevezett iránymutató vitát az EU és Kína kapcsolatáról. A tanácskozáson nem születtek konkrét döntések, de az uniós tájékoztatás szerint az egyeztetés alapul szolgálhat a június közepén esedékes G7-csúcstalálkozó, valamint az Európai Tanács ülésének tárgyalásaihoz. A bizottság a megbeszélést követően közölte: Kína továbbra is fontos partner, ezért az együttműködés és a párbeszéd folytatódik. Ugyanakkor az uniós testület szerint a jelenlegi kereskedelmi és beruházási kapcsolatok nem fenntarthatóak, és a gazdasági, illetve biztonságpolitikai érdekek egyre szorosabb összefonódása egységesebb és határozottabb uniós fellépést tesz szükségessé.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG