Stagnáló gazdaság és jelentős reálbérnövekedés? Recesszió és (csaknem) teljes foglalkoztatás? A kereseti viszonyokat illető nyilvánvaló ellentmondás néhány mérési, módszertani vonatkozásával már foglalkoztunk.
Lehet a statisztikai vonatkozásokat túl technikainak, a nagy kép szempontjából másodlagosnak minősíteni, pedig a helyzet értelmezésében segít annak tudatosítása, hogy a gazdasági valóságot mindig csak részlegesen, pontatlanul és bizonyos időbeli késéssel írták le a hivatalos statisztikák. Az adatok „nem beszélnek magukért”. Magyarázó erejük korlátainak sokféle oka van, ezek közé tartoznak a módszertani és adatminőségi ügyek is.
Amint láttuk az átlagkereset-növekedés üteme és a reálkeresetek „szemre nézve” igen kedvező alakulásának vizsgálatánál, a statisztikai adatgyűjtés köre, a számtani átlag és a medián eltérése, és másfelől a hivatalos fogyasztóiár-index mérése sok olyan „apró betűs” sajátossággal bír, amely árnyalja az erős keresetemelkedés narratíváját. Nem mindenkinek és nem olyan mértékben nőtt eddig sem a keresete, mint azt a szalagcímek közlik. Valamint az inflációs folyamat, a pénzromlás üteme is némileg más megvilágítást kap, ha ismerjük a fogyasztóiár-statisztika módszertani korlátjait.
Ezekkel együtt figyelemre méltó az eltérés a gazdaságiteljesítmény-mutatók (GDP, termelés, külkereskedelmi forgalom, lakossági fogyasztás), valamint másfelől a munkaügyi és kereseti adatok üzenete között: a pangó gazdasághoz mérve az utóbbiak kedvező képet mutattak mind ez ideig.
Fotó: Pixabay
Tekintsük a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlését a 2025. szeptemberi foglalkoztatási viszonyokról: a foglalkoztatottak száma 4,543 millió, a munkanélkülieké 214 ezer, vagyis a gazdaságilag aktívak száma 4,757 millió (kerekítve). A munkaügyi statisztikák a 15-64 év közötti mintegy 6 milliós magyarországi korcsoportot tekintik munkaképesnek; ezen belül 1,280 millió az inaktív. Ennek a lakossági csoportnak egy része potenciálisan még bevonható lenne a munkaerőpiacra.
És ott vannak a munkanélküliek, akik elvileg aktívan keresnek munkát, és állásajánlat esetén záros határidőn belül munkába tudnának állni, ezért szerepelnek a munkaügyi statisztikában az aktívak között. A gazdaságilag aktív körhöz mérve a munkanélküliek 4,5 százalékot tettek ki szeptemberben. Ez némileg magasabb érték, mint a megelőző időszakban, de az európai normák szerint jó közepesnek számít – az EU átlaga 5,9 százalék volt szeptemberben; ez egyébként történelmileg igen alacsony (az októberi adatokat pénteken teszi közzé a KSH – a szerk.).
A nemzetközi összevetést ez esetben is nehezítik a statisztikai számbavételi különbségek. Így az, hogy nálunk a közmunkás státuszban lévőket foglalkoztatottaknak számítják (holott nem kapják meg a törvényes minimálbért, ami sokat elmond ennek a kategóriának a sajátosságairól). 2021-től a GYES-en, GYED-en lévők, vagyis a munkájuktól a gyermekgondozási ellátás igénybevétele miatt tartósan távollévők is foglalkoztatottaknak minősülnek. A KSH-nak a foglalkoztatottsági és munkanélküliségi módszertana rögzíti is: „a változás eredményeként a nők foglalkoztatási mutatói jelentős mértékben módosulnak”. Emiatt persze nehéz adattisztítás nélkül összevetni a jelent a saját korábbi adatainkkal és más országok mutatóival.
Az adott számolási módszer mellett is igaz azonban, hogy
manapság a magyarországi munkanélküliségi ráta mérsékelten emelkedik, a foglalkoztatottak száma pedig már nem növekszik tovább. Ez egyáltalán nem meglepő: ha a gazdasági teljesítmény 2022 nyarától érdemben nem bővül, miért is tartanák meg vagy pláne növelnék a dolgozói létszámot a munkaadók?
A munkanélküliségi ráta mellett a másik idevágó mutató a meghirdetett és betöltetlen állások száma: jó indikátora a gazdaság (a versenygazdaság és az állam) által támasztott kereslet alakulásának. Az év második negyedévéről közzétett mutató arra utal, hogy a korábbinál képest valamivel kevesebb az üresedés: puhul, gyengül a munkaerőpiac.
Üres álláshelyek száma 2025 második negyedévében
A szektoronkénti bontásban vannak érdekességek. Az állam (és a csekély mértékű nonprofit szektor) betöltetlen álláshelyeinek száma az utóbbi időkben keveset változott, ám az üzleti szektorban a 2019-es jó konjunkturális évhez, és különösen a választások előtti, állami kiköltekezéssel igencsak megtolt 2022-es esztendő hasonló időszakához képest jelentősen csökkent a betöltetlen pozíciók száma. Az pedig jelzi a munkaerő iránti kereslet mérséklődését.
De nemcsak a tulajdoni szektorok, hanem a gazdasági ágazatok között is nagyok a különbségek, egyebek mellett a foglalkoztatott létszám adatait tekintve is. 2025 szeptemberében az iparban kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban (726 ezren a tavalyi 736 ezerrel szemben), és hasonlóan csökkent a létszám az építőiparban, a mezőgazdaságban. Ugyanakkor nőtt a létszám a pénzügyi szolgáltatásokban, az oktatásban. A tudományos és műszaki tevékenysége alatt regisztrált területeken figyelemre méltóan sokan dolgoznak, immár 223 ezerre nőtt a számuk.
Az egy éves távon mért eltérések kicsik, ám jelzik a gazdasági szerkezet lassú elmozdulásának irányait: a gyengén teljesítő primer és szekunder szektorral szemben a szolgáltatási ágazatok részaránya emelkedik a foglalkoztatásban.
Ilyen ipari, építőipari dekonjunktúra esetén inkább az a csoda, hogy csak csekély mértékű a foglalkoztatás-csökkenés.
A nagyobb cégeknél bizonyára gyakori, hogy elsőként a bérelt munkaerőt küldik el, és csak később csökkentik a rezidensek foglalkoztatottságát. A 2026-os évre készülő cégeknél az ismereteink szerint jellemző az óvatosság mind a termelési volumen, mind a munkaerőigény tervezését illetően. A makrogazdasági előrejelzések a tavalyi és idei pangásközeli szinthez képest bizonyos bővülést tartalmaznak, de a 2 százalék körülire várt nemzetgazdasági gazdasági növekedési ütem sem akkora, amely érezhető többletmunka-keresletet indokolna.
Akkor miért növekszenek a keresetek az inflációt jóval meghaladó ütemben? Az egyik tényező a kormány, a másik a demográfia.
Mivel a magyar politikai kultúrába a minimálbér-emelés a társadalmi érzékenység szinonimájaként került be, a kormányok – különösen választások előtt – a gazdaságilag indokolt emelési hányadnál nagyobb mértékben szeretnek minimálbért emelni. A munkavállalói szervezetek természetesen támogatják a bérskála aljának jelentős megnövelését, amely kihat a keresetek szintjének emelkedésére. A munkaadói oldal képviselői fejtenek ki bizonyos ellenállást a realitásokat meghaladó kormányzati béremelési nyomással szemben, de elfogadták a 10 százalék körüli emelést annak az ígéretnek a betudásával, hogy a szociális hozzájárulási adó (szocho) újabb egy százalékponttal csökken.
Csakhogy a szocho komoly adóbevételi tétel; egy százalékos mérséklés úgy kétszáz milliárdos újabb rést ütne az államháztartásban. Ezért miniszterelnöki ígéretek ide, nagy kormányzati versenyképességi bejelentések oda, a november eleji megállapodások a hó közepére a jelek szerint elvesztették az érvényüket.
Másfelől nyomasztó gond a demográfia: Magyarország lakossága minden évben csökken, és ezzel zsugorodik a munkaképes korú lakosság is. Mennyiségi munkaerőtartalék mégis mindig akad, de annak egy nagy része a mai viszonyok között nem mobilizálható: a képzettség hiánya, az egészségügyi állapot, motivációs okok, a jelenlegi lakhely és a potenciális munkahely közötti távolság szerepel az okok között.
Ezeket a kulturális, szociológiai és logisztikai gondokat megnöveli a munkaadói kereslet és munkakínálat diszkrepanciája. Az Orbán-kormányok több éve folytatott erőltetett iparfejlesztése miatt olyan munkafajták iránt jött létre kereslet, amelyeket leginkább csak munkaerőimporttal lehet kielégíteni, mint amilyen a nagy monotonitás-tűrést és hosszú megszakítatlan munkavégzőképességet feltételező operátori munkák az ázsiai akkumulátor-üzemekben. Az ilyen munkakörök betöltésében gyakorlatilag nem lehet számítani a távoli településeken élő, csekély számú, középkorú munkanélküliekre, inaktívakra.
Hol állnak meg a 2026-ra szóló bértárgyalások?
A gazdasági realitások kijelölhetnek egy tartományt. Ilyen realitás az infláció, a hivatalos fogyasztóiár-index 4 és 5 százalék körüli alakulása (meg a jókora elfojtott infláció, amely nagy bizonyossággal ki fog egyszer törni). A munkaadóknak számolniuk kell a termékeik, szolgáltatásaik iránti külső és hazai kereslettel: a legtöbben csekély dinamikát éreznek. A béren túli költségeik között néhány területen újabb állami elvonás is belép. Ezekből a tényezőkből levezethető az üzletileg fenntartható nominális béremelési mérték – az valahol 6 és 8 százalék közé esne. Azonban
a kormány – mint minden más ügyet – a garantált bérminimum, minimálbér kérdését is a választási szempontoknak rendeli alá.
Abból pedig jó néhány százalékponttal magasabb adatok következnek.
A munkaadók kötelesek lesznek elfogadni, csak éppen nem kötelesek az addiginál több embert felvenni a megemelt minimális kezdőbéren és az amiatt feljebb csúszó bértételek mellett. Esetleg élhetnek a csökkentett munkaidejű foglalkoztatás eszközével, ami azonban később komoly hátrányt okoz a munkavállalónak. Ahol pedig elég nagy az élőmunka-hányad, abban az iparágban elkerülhetetlenül felfelé csúsznak majd az értékesítési árak. A szolgáltatásoknál már most is jól láthatóan nagyobb az árindex emelkedése, mint a teljes fogyasztói kosárra számolt inflációs index.
A realitásokat meghaladó bérpolitika érvényesülése hozhat rövid távú politikai sikert, de hamar megmutatkoznak a munkanélküliségi ráta és a termelői árak további felfelé kúszásában.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Az orosz elnök mást is örömmel lát. 
