3p

Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.

Sajnálatos módon a háborúk korszakát éljük. Valamelyiket fegyverrel vívnak meg, mint az orosz-ukránt, vagy az iráni-izraelit (amerikait), s van, amelyiket gazdasági eszközökkkel. Hiszen a geopolitikai konfliktus miatt ugyan az Egyesült Államok által kirobbantott vámháború háttérbe szorult, de ez csak a látszat, a mélyben tovább dolgoznak az ellenséges erők.

Ilyen körülmények között hosszú idő után végre nem arról kell értekeznünk, hogy a globális problémák Magyarországot súlyosabban érintik. Legalábbis ha a forint árfolyamát nézzük, ami öt éve nem volt ilyen magas az euróval szemben. A megfejtés: a választási eredmény és – most már – az ennek következtében az Európai Unióval normalizálódó viszony, az előző kormánnyal szembeni jogállamisági aggályok miatt befagyasztott forrásokhoz való hozzáférés kézzelfogható esélye.

De vajon mit hozhat a jövő és mi lehet a hazai befektetők válasza a mostani helyzetre? Ezekről is faggattuk Lugosi Barnabást, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserét.

A beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja meg: 

0:00 Beköszönés.

0:52 Az iráni-izraeli (amerikai) háború hatása.

2:05 A piac már beárazta az MNB június végi kamatcsökkentését.

5:07 A Fed új elnöke Trump szája-íze szerint tevékenykedhet?

7:08 A vámháborúról.

9:04 Milyen az európai és a magyar gazdaság helyzete?

12:09 Nem túl erős már a forint?

14:24 Milyen befektetési lehetőségek kínálkoznak?

23:09 Elköszönés.

Az összes Klasszis Podcastot itt érheti el.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.) 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45670 45400 45900 -0,31% 45660 45670 3 407 175 300 HUF 2026-06-29 13:44:16
MOL 3648 3622 3714 -0,55% 3644 3648 716 885 782 HUF 2026-06-29 13:45:50
MTELEKOM 2632 2600 2692 -1,72% 2628 2632 911 794 154 HUF 2026-06-29 13:45:22
RICHTER 12110 12100 12300 -1,22% 12110 12120 385 825 590 HUF 2026-06-29 13:45:48
OPUS 344 344 357 -2,55% 344 347 5 701 946 HUF 2026-06-29 13:35:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG