Már a neve is furcsa – többféleképpen írják és maga is többször megváltoztatta. Volt Victor Louis, Viktor Luj és Viktor Lujz, 1928-ban született Moszkvában és 1992. július 18-án hunyt el Londonban. Nemcsak a KGB-vel való együttműködéséről volt ismert, hanem elképesztő gazdagságáról, amely a szovjet korszakban példa nélkülinek számított. Három lakása volt Moszkvában, egy háza Bakovkában, dácsája Jaltában, autó- és régiséggyűjteménye. Mindent megtehetett – külföldi utakat engedélyeztek számára például Nyugatra, ami nem volt elérhető a Szovjetunió átlagpolgárai számára. Még Alla Pugacsova is megénekelte: „nem irigyelné Lujzot”, ami akkor gúnyolódásnak számított.
A fent leírt luxust a KGB hallgatólagosan engedélyezte számára, azért cserébe, hogy a legkényesebb küldetéseket hajtsa végre – elsősorban a Szovjetunió külföldi médiában való hírnevének pozitív fenntartása érdekében.
Vitalij Jevgenyevics Luj az 1950-es években változtatta meg nevét Viktor Lujra, amikor elkezdett publikálni a nyugati sajtónak, persze különleges engedéllyel, aminek ára volt. Orosz édesanyja a születése hetében meghalt; édesapja egy jómódú német (porosz) családból származott. 1944-től kezdődően már moszkvai külföldi nagykövetségeken dolgozott, 1946-ban Leningrádban letartóztatták, majd kémkedés vádjával 25 év munkatáborra ítélték.
1956-ban szabadult, és – bizonyára nyomásra, a büntetés egy részének elengedése fejében –szorosan elkezdett együttműködni a KGB-vel.
A 28 éves Luj hirtelen elkezdett egy Volkswagennel járkálni Moszkvában, külföldi öltönyöket viselt, és az amerikai nagykövetség klubjának egyik bárját látogatta a KGB felügyelete alatt. Bárki mást, aki így viselkedett volna, letartóztatják és kémkedéssel vádolják. Első hivatalos munkahelye a CBS News moszkvai irodája volt, beszámolt egyebek között egy moszkvai magyar balett-körút lemondásáról, valamint tájékoztatást adott a Szovjetunió 1956-os magyarországi inváziójáról.
Kiszivárogtatta Hruscsov bukását
Közben írt a Look magazinnak, az Evening Newsnak, a Sunday Expressnek. Mivel olyan híreket adott közre, amilyeneket senki más, idővel a világ címlapjaira került. Elsősorban olyan információkkal látta el a nyugati világot, amelyeket a szovjet rezsim fontosnak talált közölni – nem moszkvai forrást említve – anélkül, hogy elköteleződött volna mellette.
Első szenzációs újságírói értesülése az volt, amikor az Evening Newsban – bár óvatosan fogalmazva – közölte a Hruscsov küszöbön álló megbuktatásáról szóló hírt 1964 októberében. Önéletrajzában azt állította, hogy a jelentés kizárólag közvetett bizonyítékok elemzésén alapult, mint például Hruscsov hatalmas portréjának eltűnése Moszkva belvárosából és nevének törlése a szovjet média híradásaiból. Bár azt is elismerte, hogy az eredeti információt a szovjet állami rádiónál dolgozó barátjától kapta.
Az 1960-as évek végétől az 1970-es évek közepéig számos személyes találkozót folytatott Jurij Andropov KGB-elnökkel. Azt állította, Andropov személyesen adta meg neki az engedélyt, hogy Chilébe utazzon a katonai junta 1973-as őszi puccsát követően, hogy megbizonyosodjon Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkárának életének titkairól és tájékoztassa erről a szovjeteket.
Azt is nyilvánosságra hozta, hogy a Szovjetunió megelőző nukleáris támadást fontolgathat Kína ellen, valamint írt egy elemzést az 1977-es moszkvai metrórobbantásról. Ez utóbbit disszidenseknek tulajdonította, ami ürügyet adott a hatóságoknak a kemény fellépésre. Kulcsszerepet játszott Sztálin lánya életének feltárásában csakúgy, mint Hruscsov emlékiratainak és Alekszandr Szolzsenyicin Rákosztálya című művének nyugati kicsempészésében, bár az utóbbi esetben sokan úgy vélik, hogy az író hazai kompromittálása volt a célja.
Porschék, Bentley-k és Mercedesek hadosztálya
Igazi szenvedélye, hobbija a drága autók gyűjtése volt, a garázsban Porsche, Bentley és Mercedes hadosztály állt, vadonatújak és veteránok egyaránt – amikor a szovjet pártvezetők Volgával jártak és a köznép évekig várt egy Moszkvicsra. Kivéve persze a pártfőtitkárokat és teljhatalmú vezetőket: Sztálin is nagy rajongója volt a nyugati kocsiknak, főleg a Rolls-Royce-nak.
Mindemellett volt ideje – meg engedélye – arra, hogy vállalkozásokat vezessen: 1965-től feleségével egy jövedelmező „keményvalutás” céget alapítottak, amely a moszkvai külföldieknek szóló Information Moscow című guide-ot és más könyveket adott ki.
Fotó: Art Focus New
Az 1960-as években orosz ikonokat és más értékes orosz régiségeket kezdett gyűjteni.1965-ben egy vidéki házat vásárolt Peregyelkinóban, ahol olyan írók alkottak a birtokaikon, mint Borisz Paszternak. Itt találkozott gyakran a külföldi újságírókkal és szűk baráti körével. Nappalijának padlóját egy olyan szőnyeg borította, amely még Nagy Kataliné volt.
Feleségül vett egy dorkingi lányt angol lányt, Jennifer Stathamet, aki akkoriban egy brit diplomata dajkája volt.
Életéről egy KGB-tiszt írt könyvet
Tartótisztje 1982-ig Vjacseszlav Kevorkov KGB-s vezérőrnagy volt, aki 2010-ben Oroszországban írt egy könyvet az életéről. Ez – állítása szerint – Luj halála előtti szóbeli beszámolóin alapult. Mindig úgynevezett biztonságos házakban találkozott vele (soha nem a KGB ljubjankai központjában) és közvetlenül Jurij Andropovtól származó feladatokat adott neki. Meglepő, de Kevorkov szerint Luj semmilyen nyelven nem tudott igazán jól, cikkeit az angol felesége szerkesztette. A könyv címe magyarul A legendás férfi, amely első személyben, kvázi életrajzként íródott, igaz, némi fantáziaelemekkel, dokumentumokra való hivatkozás nélkül.
Felesége, Jennifer Margaret Statham, a moszkvai brit nagykövetségen dolgozott. Három fia született tőle, Anthony, Michael és Nicholas.
Utolsó éveit csendesen élte vidéki házában, kerülte a sajtót. Időről időre külföldre utazva, főként Svájcba, májkezelésre. Hogy mi lett a csodás autógyűjteménnyel, arról nem szól a fáma.
(Írásunk az Independent cikke alapján készült.)
