2p

Az ATV vendége volt 15 év kihagyás után a miniszterelnök.

Orbán Viktor amerikai útjáról beszámolva megjegyezte, hogy szerinte amúgy is az a fontos, mit mond az elnök, és nem az, mit mondanak ott a minisztériumok, vagy amit leírnak, mert az Egyesült Államokban olyan a rendszer, hogy az elnöknek van döntő szava – foglalja össze e témát a HVG.

Az ottani elnöki rendszerrel szemben a magyar parlamentáris demokrácia, még csak nem is félelnöki, mint a franciáknál – tette hozzá Orbán. Amúgy elárulta azt is, hogy 2010-ben, amikor először nyertek kétharmaddal, akkor szóba került a párt „nagy öregjeivel” folytatott beszélgetésein, hogy a hatalmi rendszerhez hozzányúljanak-e, de végül abban maradtak, hogy „ne nyúljunk hozzá, nekünk a parlamentáris rendszer passzol”. Úgy fogalmazott, feltette a kérdést: átmenjünk-e valamifajta elnöki rendszerbe, vagy egy, a Horthy-korszakot idéző kormányzói rendszerbe, vagy mai európai elnöki rendszerbe.”

Donald Trump és Orbán Viktor sajtótájékoztatója a washingtoni Fehér Házban 2025. november 7-én
Donald Trump és Orbán Viktor sajtótájékoztatója a washingtoni Fehér Házban 2025. november 7-én
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Már többször felmerült a téma

Orbán felidézte, hogy nemcsak 2010-ben, hanem később, minden választás után előjött ez a téma, de „hiába volt újra és újra kétharmadunk, minden alkalommal fölvetettem, hogy változott-e a vélemény, de mondták, hogy nem. Utoljára négy évvel ezelőtt”.

Megjegyezte: „mindig fölvetem ezt a kérdést, hogy kétharmad van, változtassunk-e a hatalmi rendszeren”. Szerinte azért „a kérdés mindig asztalon van, azt javaslom a magyaroknak, hogy ezeket a kérdéseket sose tekintsék véglegesnek.”

Budapesti csúcstalálkozó

Orbán megerősítette, hogy napirenden van az orosz-amerikai csúcstalálkozó Budapesten, bár késik. „Ami késik, az jön. Csak nem akkor, amikor szeretnénk, hanem valamivel később” – mondta optimistán az ATV-nek.

Orbán határozottan cáfolta, hogy Magyarország politikailag kitett lenne Oroszország felé. „Nincs semmilyen politikai kitettségünk Oroszország felé. Történelmi kitettségünk van, az nem ugyanaz” – tette hozzá.

Az amerikai út egyik legvitatottabb részlete a pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodás volt. Orbán szerint nincs meghatározott összeghatár, és bármikor, bármilyen formában lehívható ez a támogatás, amikor Magyarországnak szüksége van rá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Futball-vb: Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:15
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban, a 92, percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat.
Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
Nemzetközi Már 1430 áldozata van a venezuelai földrengéseknek, egy városnyi ember pedig eltűnt
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 09:54
Az ENSZ becslése szerint a szerdai földrengések hétmillió embert érintettek. A rengéseket Brazíliában és Kolumbiában is lehetett érezni. 
Nemzetközi Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 16:49
A szervezet szerint az maga a megadás.
Nemzetközi Bollywood és Nollywood megfosztja trónjától Hollywoodot?
Elek Lenke | 2026. június 27. 14:58
Az amerikai álomgyár csillaga leáldozóban lenne? Több szakember szerint már régóta az indiai Bollywood a filmművészet legnagyobb piaca. Igaz, Nollywood is szorosan a nyomában lohol. Mi a titka Indiának és Nigériának?
Nemzetközi Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 14:30
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
Nemzetközi Megúszta az amerikai gazdaság, nem érkezett újabb pofon
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 11:13
Nem jött további leminősítés.
Nemzetközi Trump példás büntetést kért egykori tanácsadójára
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 10:40
Ostobának és labilisnek nevezte.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG