Bod Péter Ákos: lesz beruházás EU-forrásokból?

Nagyjából 19 milliárd euró (jelenlegi árfolyamon 7438 milliárd forint) támogatást nem hívhat le a kormány a Magyarország számára előirányzott (a kormányzat szóhasználatában: „nekünk járó”) uniós keretekből. Ezek kifizetését különféle jogi-adminisztratív feltételekhez kötik, amelyek teljesítését az Európai Tanács felhatalmazásából az Európai Bizottság ellenőrzi. A kondíciók teljesítése esetén az előirányzott keretet felszabadítják, és a pénz lehívható, amint erre volt példa. Más esetben viszont a forrásokhoz nem lehet hozzáférni. 2,5 milliárd eurót az úgynevezett alapjogi elvárások elégtelen teljesítése miatt nem kapjuk meg, ahhoz az alapítványokba kivitt állami egyetemek irányítási rendszerét, a gyermekvédelminek nevezett törvény emberi jogi normasértéseit, a menekültjogi szabályokat kellene módosítania az Országgyűlésnek.

A források még le nem járt része rendelkezésre áll. Az csak hamis médiahír, noha hallható politikai körökben is, hogy a „nekünk járó pénzt odaadják Ukrajnának”. Ez nyilvánvalóan nem igaz. Viszont az idő múlásával az elfogadott szabályrendszer szerint a források egy része már nem lesz lehívható. A bizottsági szakapparátus nem „politizál” a forrásokkal, hanem a megszabott jogi-számviteli keretek között mérlegel. Nem érdeke a pénzek parkoltatása, sőt a kohéziós és az RRF-források (az RRF Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz rövidítése – a szerk.) felhasználása közös érdek, mivel azok olyan gazdaságfejlesztési, energiamegtakarítási, klímavédelmi projekteket támogatnának, amelyek sikeres teljesítése szükséges az EU előtt álló nagy feladatok megoldásához.

Ebben a kontextusban érdemes elhelyezni a hírt, amelyet a Financial Times röppentett fel.

Eszerint az Európai Bizottság 550 millió eurót felszabadítana Magyarország számára a jogállamisági okból befagyasztott keretből egy politikai ügylet keretében: amennyiben a magyar kormány megszavazná az oroszokat érintő újabb szankciós csomagot. 

Az ügyet közelebből ismerők szerint nem erről van szó: a hétéves pénzügyi terv keretében megállapított kohéziós forrásoknál mód van a félidőben, azaz idén módosítani a belső arányokon a Bizottság jóváhagyásával. A magyar kormány tavasszal a lehetséges keretek között ekkora mértékben kért átcsoportosítást, nyilván a befagyasztott programok terhére, a be nem fagyasztott operatív programok javára.  

Majd kiderül, hogy a belső átcsoportosítási ügy miként zajlik le. A forrásokra nagy szüksége lenne a magyar gazdaságnak, több okból. Az egyik maga a gazdaságfejlődési vonatkozás: az operatív programok, ha helyesen lettek kiválasztva és értelmesen költik el az uniós (társ-)finanszírozást, segíti a fejlődésünket.

Emellett makrogazdasági egyensúlyi hatásaik is kritikusan fontosak: tehermentesítik az állami költségvetést, javítanak a fizetési mérlegen. Az uniós transzferek erősítenék a beruházási keresletet (igaz, a pénzek elköltségi módjától függő mértékben a beruházási, építőipari infláción is tolnak). Ezért különösen fájó, hogy a jogállamisági viszonyaink romlása folytán a korábban odaítélt EU-forrásokhoz és az 2020-as pandémia után kialakított úgynevezett RRF-pénzekhez alig férünk hozzá.

Az RRF néven indított külön program meghirdetett célja a járvány idején megszakadt ellátási láncok megerősítése, a zöld átállás és klímavédelem előmozdítása, a fenntartható gazdasági fejlődés szolgálata volt. Ehhez az EU intézményei igen komoly támogatást és másfelől hitelt rendeltek. Miután itt addicionális forrásokról van szó, többletnövekedés is várható az RRF-programtól. A bizottsági számítások szerint az RRF-hez kapcsolódó intézkedések és beruházások 2026-ig történő végrehajtásával az EU GDP-je akár 1,4 százalékkal is több lehet, mint a program nélkül. Csakhogy

a forrásokat 2026 nyaráig fel kell használni, ami Magyarország esetében szinte reménytelen, mert az Orbán-kormány nem tudja vagy nem akarja teljesíteni az összes „szupermérföldkövet”, vagyis a lehívás jogi feltételeit.

Hatalmas összegekről van szó. Magyarország összesen 10,4 milliárd euróra jogosult: 6,5 milliárd euró a vissza nem térítendő rész, azaz támogatás, és 3,9 milliárd euró a hitel. Az utóbbi számunkra szintén nagy segítség lenne, hiszen a magyar állam forrásköltsége sokkal nagyobb, mint az EU közös forrásbevonásának kamata. A jogállami ügyek, lényegileg a magyarországi korrupciós kockázatok miatt áll a pénzek lehívása. A 21 pontos feltételrendszer fele teljesült, a többit illetően nincs előrelépés. A jelenlegi kormányzati narratívában az EU és benne a Bizottság egyértelműen ellenfélként jelenik meg. Így aztán nehéz még elképzelni is, hogy az Orbán-kormány a hátralevő időben meghozná a szükséges jogszabályokat.

Ami eddig jött, az előleg: 779 millió euró a hitelkeretből (2023. december) és 140 millió euró a támogatási keretből (2024. január). Ha azonban a nemzeti RRF-tervben szereplő beruházások nem teljesülnek, az előleget vissza kell fizetni.

Más országoknak is vannak elmaradásaik, de folyamatosan küldik a számlákat. Az elmúlt hónapokban hívott le Spanyolország 23 (!) milliárd eurót, és ezzel már 71 milliárdnál tart az összesen 163 milliárdos tagállami allokációban – ez is az egyik oka a spanyol gazdaság feltűnő dinamikájának. Máshol a programok csúsznak (Románia), vagy – mint Lengyelországban – korrupciógyanú miatt állt torpant meg a folyamat. A 2024. végi teljesülés mutatja, hogy az országos keret kitöltésében nagyok az eltérések.

A Helyreállítási és Reziliencia Alap támogatási keretének felhasználása 2024 végéig

A magyar adat roppant szerény, még a lehívással és a vállalati projektek elvégzésével lassabban haladó térségbeli országokhoz képest is. A támogatási keret (6,512 milliárd euró) és a hitelkeret (3, 918 milliárd euró) együttesen elvileg a magyar GDP 5,3 százalékára rúgna – de csak az előleg jött meg. A forráslehívási hányad nem is tud nőni, hacsak nem áll be rendkívüli fordulat a közeljövőben. Talán egy új kormány el tudja érni a támogatásokhoz és hitelhez való gyors hozzáférést.

A térség gyorsabban növekvő országaival szemben az, ami az EU-forrásokkal történik minálunk, nyilvánvaló helyzeti hátrány. És nem csak növekedési vonatkozásban. A nagy fizetésmérleg-hiányos Románia például már most is jelentős tételeket hív le a maga 28 milliárdos teljes csomagjából (ez a román GDP csaknem 9 százaléka).

Amennyire látszik, hogy már fogyatkozik az eddigi forrásaink lehívási esélye, annyira váratlan volt a kormánypozíció hirtelen megváltozása az uniós intézmények által kidolgozott SAFE (Security Action for Europe) esetében. Az Orbán-kormány még 2024-ben az Alaptörvény XIII. módosításában elfogadtatta, hogy Magyarország csak az országgyűlési képviselők kétharmados támogatása esetén járulhat hozzá az EU olyan hitelfelvételéhez, amely Magyarország számára is fizetési kötelezettséget keletkeztet. Az Országgyűlés kormánypárti többsége politikai nyilatkozatban utasította el, hogy az EU közös hitelfelvétellel finanszírozási pénzalapot hozzon létre 150 milliárd euró mértékben az európai védelmi képességek fejlesztésére, mely alapból a tagállamok hosszú lejáratú kedvezményes hiteleket vehetnének  fel dedikált célokra. Ehhez képest a kormány nemrég váratlanul belépett a SAFE hitelprogramba, nem törődve az Országgyűlésben elfogadtatott tiltásokkal. A közlemények szerint 2025. szeptember elején már előzetes uniós jóváhagyást kapott 16,2 milliárd euró óriáshitelre.

Ha a hitelkeretet alkalmas projektekkel ki lehet tölteni és a forrásokat le lehetne hívni, az nagy lökést adhatna a magyar ipar, építőipar és általában a magyar gazdaság számára egy évtizedre.

Kérdéses viszont ez esetben is a hitelekhez kapcsolódó kondicionalitás. A térség országaiban is nagy az érdeklődés, főleg a balti államokban, az orosz agresszió földrajzi közelsége miatt, míg a fejlett nyugat-európai országok kormányai kevésbé érdeklődnek, hiszen az ő hitelkamatlábuk mellett kevésbé előnyös a közös kötvénykibocsátás. A hitelfeltételek támogatják a több ország együttes gyártási, beszerzési tevékenységét – az ilyen megkötések is ki akarják kényszeríteni a ma még széttagolt, tagállami ügyként kezelt hadiipar uniós szintű integrálódását.

Ezek azonban tervek. Ami most látható, az egyfelől tényleges élénkülés az európai iparnak a védelmi területein, másfelől viszont kivárás, befékeződés a járműiparban és csatolt részein. A 2025-ös évben az említett uniós források aligha tudnak konjunktúrajavító hatást kifejteni a mi esetünkben.