Budapestről nézve mindenképpen pikáns, hogy abból a három országból, amelyek minket követően lettek EU-tagállamok, Horvátország után immár a második is teljesítette az euróátvétel maastrichti ismérveit. A harmadik, Románia, szintén közel van az euróövezeti belépéshez.
Továbbá: olyan tagország került elénk ebben a vonatkozásban, amelyet a magyar közvélemény az EU gazdaságilag legkevésbé fejlett országaként tart számon. Ebből a szempontból tehát valaki túl korainak is gondolhatná a bolgár valutacserét, ha még eszébe jut a Magyar Nemzeti Bank (MNB) akkori elnökének, valamint Orbán Viktor miniszterelnöknek korábbi okfejtése arról, hogy a magyar hatóságok majd egy kellően magas fejlettségi szint elérésekor veszik elő az euró átvételét.
Akkor is elmondtuk: a közös európai valutaövezethez való csatlakozásnak nincs gazdasági fejlettségi előfeltétele, van viszont négy kemény pénzügyi, egy árfolyamot illető és egy jogi kritérium, a központi banki függetlenségről. Egyébként amit akkor Orbán önként vállalt euró-érettségi határértéknek megnevezett, attól Magyarország ma messze elmarad, átlépésre a mostani konvergencia-teljesítménye mellett évtizedes távon sem lenne esélye. Mindenesetre Bulgária sem haladta meg az Orbán által néhány éve bedobott GDP/fő küszöbértéket, mint ahogy az euróátvételt teljesítő horvátok, lettek, litvánok, szlovákok sem.
Megjegyzendő: a reál GDP/fő mutatót tekintve nem állunk jobban, mint a három balkáni ország.
Ami Bulgária és az euró ügyét illeti, abban sok a szakmai-politikai különlegesség. A 2026. január 1-jei csatlakozásról kiadott EU Tanácsi közlemény 1,95583 leva/euró átváltási árfolyamot határozott meg, ami egybeesik a leva jelenlegi középárfolyamával, az pedig azonos azzal, amely mellett a bolgár valuta 2020. július 10-én csatlakozott az ERM II. árfolyam-mechanizmushoz, és egyébként is ez a hosszú idők óta érvényes, hivatalos rögzített árfolyam. Ez igen különös lehet magyar szemmel, emlékezve arra, hogy mennyit változott (és egészében milyen sokat gyengült) a forintvaluta árfolyama két évtized alatt.
Az ERM II-ben eltöltött bő évtized nem feltűnően hosszú: a szabályok szerint legalább 24 hónapnak kell lennie, de több lehet. Csakhogy Bulgáriának eleve sajátos az előélete az árfolyamot illetően. Ugyanis pontosan huszonöt évvel ezelőtt, 1997. július 1-jén vezették be azt az árfolyamrendszert, amely keretében a levát szorosan hozzákötötték előbb a német márkához, majd annak megszűnésekor az euróhoz. A tartós árfolyamrögzítést beleírták az Alkotmányba, hogy ezzel kemény politikai-jogi védelmet kapjon a currency board (elfogadott fordításban: valutatanács), mint árfolyamrendszer.
Az ügy története oda vezet vissza, hogy a rendszerváltozást követően a balkáni ország nagyon mély pénzügyi-gazdasági válságokon esett át. A leva gyors külső-belső értékvesztést szenvedett el, és nem látszott biztos mód az infláció megtörésére. Ekkor született a bátor döntés, hogy a leva árfolyamát rögzítik – az akkor széles körben parallel valutaként használt – német márkához. Mégpedig a rögzített (nem lebegő) árfolyamrendszerek legkeményebb módját, a currency board megoldást választották; ehhez hasonlóan döntöttek, más megfontolásból, a balti országokban is.
Az ilyen szoros árfolyamrögzítés azt ígéri, hogy véget lehet vetni a hazai valuta állandó árfolyamgyengülésnek, az ingadozásból adódó üzleti kockázatoknak, és a jegybank, az állam „hitelességet importál”. Ez esetben a Bundesbanktól, annak kinyilvánításával, hogy minden leva mögött egy márka áll, és ezt a kapcsolatot az állam nagy devizatartalékkal és szigorú pénzpolitikával garantálja. A tartós rögzítést nehéz hosszútávon fenntartani. A sikerhez az kell egyebek mellett, hogy a hazai pénzmennyiség ne nőjön túl gyorsan, az államháztartás tartósan maradjon egyensúly-közelben, a költségvetési politika legalábbis ne legyen lazább, mint az euróövezeti átlag.
Ezért írták be az árfolyamrögzítést az Alkotmányba: egyetlen kormány se játszhasson az államháztartási hiánnyal („választás előtti nagy lazítás, aztán majd csak lesz valami a deficittel később”). Ennek megfelelően Bulgária makropénzügyi mutatói egészen feszesek. Az ország 2012 óta sohasem került a többletdeficit-eljárás (EDP) alá, szemben egy sor tagállammal, köztük Magyarországgal, amely az EU-tagság 21 éve alatt csak a 2013-2019-es időszakban volt képes betartani a GDP 3 százalékában megszabott deficit-korlátot.
Bulgária viszont, amely csak 2007-ben lett tagja az Európai Uniónak (Magyarország 2004-ben), végig csekély államadósságot halmozott fel: adósság/GDP rátája 2024-ben csupán 24 százalék volt, jóval alatta maradt a 60 százalékos elvi limitnek, amelyet egy sor ország megszeg, még Németországnak is tartós kihívást jelent, nem is beszélve Magyarországról. A pénzügyi fegyelem viszonyai között a hosszú távú bolgár kamatszint (10 éves állampapírhozam) 3,9 százalék – ez is bőven eleget tesz a belépési feltételeknek. Csak arra kellett várni éveken keresztül, hogy az infláció is a referenciaérték alá kerüljön, fenntartható formában. Az idén tavasszal az Európai Központi Bank (EKB) megfelelőnek ítélte az inflációs viszonyokat, valamint a bolgár jegybanktörvényt, és azzal elhárultak a belépés jogi-gazdasági akadályai.
Magyar szemmel különösek ezek az adatok, hiszen a magyar makrogazdasági mutatók közül egyetlen sem felel meg a maastrichti határértékeknek, meg sem közelíti.
Akkor miért nem korábban került sor a bolgár belépésre? Azért is jogos a kérdés, mert a kemény és tartós árfolyamrögzítés azt is jelenti, hogy az ilyen országban nem lehet többé árfolyampolitikáról beszélni. A fix árfolyam nagy biztonság az üzleti szereplőknek, háztartásoknak, mert tudják, hogy minden két leva egy eurót ér, és szóba sem jön hatósági leértékelés vagy felértékelés, ugyanakkor a jegybanknak nagy devizatartalékot kell tartani (elvileg minden két leva mögé egy eurót állítva), a költségvetési politikát is gúzsba kötik az euróövezeti szintű pénzügyi fegyelem állandó betartásának követelménye.
Akkor már egyszerűbb ténylegesen belépni az eurózónába, hiszen lényegében nincs mit feladni a monetáris politikai mozgástérből.
Rögzített árfolyam mellett ugyan nincsen importált infláció, de belső hatékonysági, piaci okok következtében a hazai árszint rendre meghaladta a referenciaértéket, az inflációs rátával voltak gondok. És legfőképpen ott vannak a politikai vonatkozások. Fura módon a tartós árfolyamrögzítés sikere csökkentette az euróra való átállás lakossági támogatottságát. Ez az egyik csapda valutacsere-ügyben. Míg ingatag nemzeti valuta esetében nagy előrelépést hoz egy keményvaluta átvétele (ez volt az olasz líra, a spanyol pezeta, a francia frank esete), csak éppen nehéz teljesíteni az átállási feltételeket, addig a stabil fizetőeszköznél (cseh, dán, svéd korona) kicsi az euróátvételtől várható gazdasági előny. Viszont feladat az új árak megtanulása, és fel kell adni egy nemzeti szimbólumot.
Fotó: Depositphotos
A lélektan fontos ügy. Bulgária nemzeti bankja a világon a tizenharmadik legidősebb (1879-ben alapították, az MNB-t 1924-ben), és az oroszlános leva volt és maradt az egyetlen fizetőeszköz a modernkori bolgár állam történetében – 2026-ig.
A nemzeti érzésre rá is lehet játszani. Az euró átvétele ellen keményen kampányolt a tíz éve alapított Vazrazsdane (Újjászületés) nevű ellenzéki párt, amely szélsőjobboldali, nacionalista hírben áll, a politikai elemzők szerint erősen oroszbarát, valamint az oltásellenesség és az LMBT-ellenes retorika is a jellemzője. Az ő aktivistáik támadták meg az EU-képviseletet nemrég az euróátvétel (vagyis a leva megszűnése) ügyében a tavasszal.
Ugyancsak zavaró volt az államelnök ténykedése: Rumen Radev, aki szintén oroszbarát hírben áll, az euró ügyében népszavazás kiírását proponálta, ismerve a közvéleményt: kevesebben vannak az euróátvétel támogatói, mint ellenzői. Pedig ő is jól tudja, hogy nincs miről népszavazni: amikor Bulgária tagállam lett, azzal vállalta sok egyéb mellett a közös valuta átvételét, amint a feltételek teljesülnek, addig pedig derogációval él, mint Magyarország és a többi újonnan csatlakozott ország.
Az orosz dezinformációs kampánynak minden európai ország a célzottja, Bulgária sem kivétel, és történelmi, nyelvi okok miatt mindig is élt bizonyos orosz orientálódás a bolgár társadalmon belül, amire rá tudott játszani az orosz propaganda. Egy népszavazáson nem ment volna át a leva feladása. A népszavazás jogellenességét egyébként a bolgár alkotmánybíróság is megerősítette tavalyi ítéletében.
A teljesítés elhúzásával lehet késleltetni a valutacserét, de az ország viszonyai mellett a közgazdasági-pénzpolitikai érvek óriási többsége a mielőbbi belépés mellett szólt.
Már onnantól sok előnyt élvezett a gazdaság, hogy beléptek 2020-ban az ERM II. nevű árfolyamrendszerbe, és egyben Bulgária a Bankunió tagja is lett. A leva/euró árfolyam stabilitásában nem hozott érdemi változást a belépés az „euró előszobájába” a valutatanács rendszere miatt, viszont onnantól a négy legnagyobb bankja esetében a bankfelügyeleti munkát az EKB végzi. Az pedig megnöveli a bolgár bankrendszer iránti biztonságot.
A 2026-os de jure euroizálással le lehet csökkenteni az ország devizatartalékját: ha nincs leva, nincs valutatanács, mint rögzített árfolyamrendszer, akkor nincs mit védeni nagy és költséges devizatartalékkal. Most a jegybanknál tartott devizatartalék 90 százaléka euró, a többi arany. Az euróövezet tagjaként Bulgáriának az euró lesz a hazai valutája, ahhoz pedig sokkal kisebb tartalék is elégséges.
Jövőre a bolgár jegybankelnök is ott ül Frankfurtban, ahol az euróövezet monetáris politikájáról döntenek. Nyitott, kisméretű piacgazdaság esetében a közös valuta átvétele természetesnek mondható döntés.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Sikeresen indították a Szarmat rakétát. 
